Állatok

Ma van az Állatok Világnapja – azoké is, akik a tányéron végzik

Állatok Világnapja 2020krumanop / shutterstock.com

Október negyedike az Állatok Világnapja. Története majdnem száz évvel ezelőttre, 1925-re nyúlik vissza – ebben az évben tartották a Berlini Sportpalotában az első Állatok Világnapját, ahova több, mint ötezren mentek el. Szabó Flóra írása.

Mint a többi világnap, ez is egy fontos ügyre hivatott felhívni a figyelmet: arra, hogy az élő környezet átalakításával és az állatok háziasításával felelősséget kell vállalnunk a következményekért, amiket különböző fajok életére mérünk.

A kóbor, beteg, éhező kutyák és macskák, a háziállatokkal szembeni kegyetlenség, és a veszélyeztetett fajok egyre növekvő listája mind olyan ügyek, amelyekre több figyelmet kell fordítanunk.

Láthatatlan áldozatok

Van azonban egy olyan állatcsoport, amelynek bár az összes közül a legszörnyűbb életkörülményeket kell elviselnie, és naponta több száz milliónak kell miattunk meghalnia, mégsem beszélünk róluk, foglalkozunk velük közel annyit sem, mint a szeretett háziállataink és a vadállatok jólétével – ők a haszonállatok.

Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei Állatok Világnapján rájuk szeretnénk kicsit jobban felhívni a figyelmet.

Körülbelül évente 70 – 75 milliárd szárazföldi állatot ölünk meg étkezési célokra, de egyes becslések szerint ez akár a kétszerese is lehet. A vízi állatokat is ideértve 1.5 – 2.5 billió állattal számolhatunk. A következő bekezdésben néhány példán keresztül bemutatjuk, hogyan élnek ezek az állatok a különböző iparágakban.

A tejipar körülményei
zlikovec / shutterstock.com

Tej- és húsipar

Borjak

A tehenek megtermékenyítése után a borjak kilenc hónap múlva születnek meg, és majdnem minden esetben még aznap elválasztják őket az anyjuktól. A mai tehenek természetellenesen sok tejet adnak, így még a borjak felnevelése mellett is a nagy része megmaradna emberi fogyasztásra, de a profitorientált nézőpont szerint ez is pénzveszteségnek számítana, így nem ez a megszokott eljárás.

A borjaknak normális esetben 8-9 hónapos korukig az anyjukkal kellene maradniuk, így talán nem meglepő, hogy mind az anya, mind a borjú számára traumatikus a születés utáni elválasztás. A tehenek sokszor agresszívek lesznek, megpróbálnak a borjaik után menni, illetve akár hetekig “sírnak” utánuk.

A kilenc hónapos vemhesség során a tehenekben ugyanolyan hormonok termelődnek, mint az emberekben, ami hasonló kapcsolódást eredményez a borjaikkal. Ha ezt a kapcsolatot néhány óra után erőszakkal megszakítják köztük, a nőstény tehenek ugyanúgy fájdalmat és kétségbeesést éreznek, mint bármely édesanya.

A nőstény borjakból tejelő tehén lesz, a hímekből pedig borjúhús. Majdnem minden esetben még fiatalon levágják az állatok szarvait (a nőstényekét és a hímekét is), mert olyan kis helyen tartják őket összezárva, hogy másképp súlyos sérüléseket okoznának egymásnak.

Az EU sok országában vasszegény étrenden tartják a borjakat, hogy vérszegények legyenek, mert a piacon a fehér borjúhús a legkívánatosabb. Legtöbbjüket rövid életük során egyáltalán nem engedik ki a szabadba, mert a kis helyen való tartásból adódó mozgáshiány miatt puhább lesz a húsuk.

Kitenyésztés

Egy évszázada egy tehén átlagosan 2500 kilogramm tejet adott évente. A mai átlag ehhez képest 8000 kilogramm, és ez a szám folyamatosan növekszik.

Ahhoz, hogy a tehenek ilyen természetellenesen sok tejet termeljenek, rengeteg energiára van szükségük. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szerint nagyban hozzájárul a tehenek szenvedéséhez az, hogy direkt abba az irányba tenyésztik ki őket, hogy több tejet adjanak; ez sokszor sántaságot, tőgygyulladást és emésztési problémákat okoz.

Az ipari tejtermelés alapja a minél költség- és energiahatékonyabb tenyésztés: emiatt a tehenek életének körforgása az erőszakkal történő megtermékenyítés, vemhesség, ellés, majd a borjaik minél hamarabb történő leválasztása, hiszen a tejet az emberek akarják meginni.

Miután a tehén már nem képes többé elleni, vagy nem ad elég tejet – ami a romló egészsége miatt általában 5 éven belül bekövetkezik –, egyszerűen vágóhídra kerül. Még csak élete negyedénél tart, amikor levágják.

Tejiparból a húsiparba

A tehén természetes élettartama 18 – 22 év, a tejelő tehenek ezzel szemben általában sokkal hamarabb kimerülnek a tejelési intenzitástól. 

A biogazdaságokban általában egy évvel tovább élnek a tehenek, de utána ugyanúgy a vágóhídra küldik őket.

A vágóhídon a felnőtt teheneket és a borjakat is elektromos sokkal, vagy ún. taglópisztollyal való fejbelövéssel kábítják. Ezt azonban sokszor hanyagul végzik, így ilyenkor az állat teljesen tudatánál van, miközben elvágják a torkát és kivéreztetik.

Hétről-hétre bukkannak fel újabb és újabb rejtett kamerás felvételek tehénfarmokról, borjúfarmokról és vágóhidakról, amelyek döbbenetes képsorokon mutatják meg, milyen kegyetlen bánásmódban részesülnek ezek az állatok.

Szenvednek a KFC csirkék
OVKNHR / shutterstock.com

A csirkék és a tojásipar

Hím csibék

A hím csibéket gyakran már a tojásból való kibújásuk után megölik. Mivel ők nem tudnak tojni, a termelőknek nem hajtanak hasznot, így azonnal megölik őket, amint kiderül a nemük. Ez a válogatás nem csak a fiúcsibéket érinti, hanem a gyenge, beteg állatokat is.

Többféle módon gyilkolják meg őket: van úgy, hogy simán bedobják őket egy darálóba, vagy nejlonzsákba gyűjtik őket, ahol megfulladnak, vagy elgázosítják őket. Egyes országokban vízbe fojtják őket. Évente csirkék milliárdjai végzi így.

Csőrcsonkolás

A nőstény csibéknek általában forró pengével levágják a csőrvégüket. Ez fájdalomcsillapítás nélkül történik, és az a célja, hogy elkerüljék a sérüléseket, melyeket a csirkék egymásnak okoznak a zsúfoltság miatt.

Az infravörös sugárral való csonkolás is egy módszer, mely heteken át tart, végül a csőr lekopik. A csirkék csőre rendkívül érzékeny, a kutatók megállapították, hogy a csonkolt csőrű állatok olyan fantomfájdalmakat élnek át, mint az amputált végtagú emberek!

Zsúfolt ketrecek

A csirkék természetes élettartama több, mint 12 év, de a nagyüzemben tartott csirkék gyakran nem élik meg a második évüket sem.

Sötét, ablaktalan helyen tartják őket, sok társukkal összezsúfolva kis ketrecekben, ahol még arra sincs elég hely, hogy kitárják a szárnyukat. A ketrecek egymás tetején helyezkednek el, hosszú sorokat alkotva.

A legtöbb csirkének 430 cm²-es helye van. Összehasonlításképpen: egy A4-es méretű papírlap 623,7 cm²!

Az EU-ban már valamivel nagyobb ketreceket használnak, de azok sem sokat változtatnak a zsúfoltság tényén. A csirkék itt csak egy helyben tudnak ácsorogni a dróthálón, ami felsérti a talpukat, ledörzsöli a tollukat és veszélyezteti a bőrük épségét is.

Vágóhíd

A legtöbb csirke a levágásra történő utazáskor lát életében először természetes napfényt. A csonttörések és belső vérzések is gyakoriak az út során, annyira össze vannak zsúfolva. Ezt nem is lehetne másként elvégezni, hiszen a fejlett országokban óránként 1000-1500 csirkét kell vágásra szállítani.

Ezeknek a csirkéknek a tartási körülmények miatt egyébként is sokkal törékenyebbek a csontjaik, és a mozgáshiány miatt sérülékenyebbek az ízületeik. A stresszhelyzet miatt ráadásul egymásnak is támadhatnak.

Esetenként több száz kilométert is meg kell tenni a vágóhídig, víz és élelem nélkül, mostoha környezeti hatásoknak kitéve. Azok a csirkék, akik túlélik az utat, a csirkevágók kezei közé kerülnek, akik összeláncolják a lábaikat, további sérüléseket okozva.

Ezután legtöbbször fejjel lefelé lógva elektromos árammal feltöltött vízbe lógatják őket. A procedúra sokszor nem jár sikerrel, és a csirkék teljesen tudatuknál vannak, amikor elvágják a torkukat, és hosszú percekbe telik, mire meghalnak.

Kegyetlen valóság

Az itt felsorolt példák korántsem fedik le az állattartás összes, hasonlóan kegyetlen gyakorlatát. Illetve fontos megjegyezni, hogy ezek nem elszigetelt esetek: bármennyire is azt a képet szeretnék festeni az állattartók, hogy az állatok boldog életet élnek, mielőtt levágják őket, ez általában nem így van.

Az állattenyésztés során az állat életének minden egyes részlete ember által diktált. Nem ők döntik el, hol vannak, mely fajtársaik mellett; mikor esznek, és egyáltalán mit esznek; mikor párzanak, és egyáltalán párzanak-e; utódaikat elveszik tőlük és levágják őket. Ösztöneiket, szükségleteiket, egészségüket, fájdalmukat, szenvedésüket figyelmen kívül hagyják a profit érdekében.

Az állatok nem tudnak olyan kifinomultan kommunikálni, mint az emberek, és az intelligenciájuk sem olyan fejlett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem éreznek fájdalmat és félelmet, amikor kihasználjuk őket; és nem jelenti azt sem, hogy nem éreznek késztetést az utódaikkal és a fajtársaikkal való kapcsolódásra, aminek a lehetőségétől maradéktalanul megfosztjuk őket.

Sertések egy magyar kamionon
Vida Raul / Prove.hu

De igen, Magyarországon is

Sokszor hangoztatott kifogás, hogy ezek a videók/bizonyítékok az állattartás kegyetlenségeiről mind külföldi forrásokból jönnek, Magyarországon egyáltalán nem ilyen az állattartás. Ez sajnos nem így van.

Jelenleg az egyik legsikeresebb magyar mezőgazdasági ágazat a bárányok exportálása, és egy idén készült leleplező projekt sokkoló körülményeket tárt fel: a néhány hónapos bárányokat apró térbe zsúfolva, víz és élelem nélkül szállítják Magyarországról az EU különböző országaiba, évről évre.

Szintén magyar “büszkeség” a néhány éve videóra vett és felfüggesztett vágóhíd, ahol a folyosón tárolták halmokban az emberi fogyasztásra szánt csirkék holttesteit.

Továbbá a magyar állatjogi aktivisták rendszeresen készítenek videókat és képeket a hazai élőállat-szállítás körülményeiről, melyen jól látszik, hogy az állatok a saját ürülékükben, összezsúfolva, szomjasan érkeznek a vágóhídra.

Ezek nem elszigetelt esetek, hanem példák – az ipari állattartás kegyetlenségei nem korlátozódnak távoli országokra, nálunk is hasonló körülmények között élnek az állatok, mint bárhol máshol.

Szelektív etika

A legtöbb emberből gyűlöletet és undort vált ki az afrikai trófeavadászat, amely során elefántokat, zsiráfokat, oroszlánokat lőnek le, hogy aztán egy fotó erejéig pózolhassanak vele – ugyanígy ellenszenves általában szinte mindenkinek, amikor valaki kegyetlenül bánik a kutyájával vagy a macskájával, vagy ha szőrmebundát visel.

És bár ezek kétségkívül olyan jelenségek, amelyeket legtöbben érthetően morálisan elítélendőnek tartunk, a haszonállatokkal kapcsolatban kétségtelenül kevesebb közfelháborodást tapasztalunk.

A legtöbben erre rávágnák: mert a kutya, a macska az ember társa, nem étel; a vadállatok pedig a természetbe tartoznak. Megindító történeteket lehet olvasni a kutyahús ellen küzdők Facebook-bejegyzéseiben, ahol leírják: a kutya őse több ezer éve szegődött az ember mellé, azóta hűséges társává, legjobb barátjává vált, megenni tehát aljas bűntett.

Ezzel szemben disznót, marhát, csirkét enni természetes, hiszen ezek haszonállatok; mondhatni azért vannak, hogy megegyük őket – folytatódik általában az érvelés.

A kutya szerepe a társunknak lenni, a vadállaté a szabadság, a disznóé az étel – leegyszerűsítve ez az a morális alapot képező általános vélekedés, ami miatt legtöbben a háziállatok elhanyagolását, a vadállatok vadászatát elítélik, a haszonállat-ipar kegyetlenségeit azonban nem.

Bizonyított tény, hogy a malacok okosabbak a kutyáknál, és egy 3-4 éves gyermek értelmi szintjén vannak. A gyermekek bántalmazása és meggyilkolása egyértelműen nem megengedett a társadalmunkban, és nem azért, mert a hasznot látjuk bennük, hanem azért, mert a kognitív képességeink segítségével fel tudjuk mérni, hogy a gyermekek éreznek fájdalmat és félelmet, és kegyetlenség volna bántani vagy megölni őket – mivel érző lények.

Azzal érvelünk, hogy a kutyákat azért nem esszük meg, mert hagyományosan ők a társunknak számítanak, ez azonban magában hordoz valami ennél fontosabb dolgot: a felismerést és a megértést, hogy ők is érző lények, okosak, lelkesek, és szeretnek élni, hiszen ezek miatt válhattak társunkká.

De a helyzet az, hogy a malacok és a többi haszonállat ugyanígy érző lények. Ha szeretetet és törődést tapasztalnak, ugyanúgy szeretnek játszani, mellénk bújni, vakargatást és simizést kapni; fájdalmat és félelmet éreznek, amikor bezárjuk, erőszakkal megtermékenyítjük, gyermeiket elvesszük, majd megöljük őket.

Az idei Állatok Világnapján az elhanyagolt kutyák és macskák mellett gondoljunk ezekre az állatokra is, és arra, hogy mit tehetnénk értük. Ha nem tudod, hol kezdd, a következő bekezdésben adunk pár tippet.

Van alternatíva

Szerencsére ma már egyre több helyen érhetők el a mindenféle hús- tojás- és tejtermékhelyettesítők, amelyekkel állatok szenvedése nélkül pótolhatjuk az életünkben a megszokott ízeket. 

A szójatej, rizstej, mandulatej, zabtej remek alternatíva lehet a tehéntejre, sőt, ma már a növényi alapú sajt- tejföl- és joghurthelyettesítők is egyre több üzletláncban kaphatók.

Egyre többféle, növényi fehérjéből készült húspótló termék is megtalálható a piacon, illetve évtizedek óta kapható a magyar üzletekben többféle dehidratált szójatermék is, amelyek ráadásul nem is drágák.

Ebben a cikkben arra is adunk tippeket, milyen alapanyagokból tudod házilag pótolni a húst, tojást és tejtermékeket.

Ha fontos számodra, hogy amit megveszel és megeszel, minél kevesebb ártással járjon, válaszd a növényi alapú, vegán alternatívákat.

Prove.hu
Flóra

Flóra

Publicista
Amikor gyerekként megértettem, hogy a hús ára egy élet elvétele, nem tudtam elképzelni, miért esszük egy emberként mégis; hogy az élet szeretete, az együttérzés, a közös társadalmi értékeink miért nem terjednek ki arra a néhány állatfajra, akik nap mint nap az asztalunkra kerülnek. Így lettem vegetáriánus, néhány évvel később pedig vegán. A téma azóta is foglalkoztat - ami leginkább leköt, az a veganizmus, a feminizmus és a környezetvédelem közös szociológiai háttere.

Írd le a véleményed!

Mindjárt kész vagy!

Ide fogjuk küldeni a napi útmutatókat, ezért kérlek pontos adatokat adj meg.