Jaroszlava Mahucsih magasugró mosolyogva áll aranyérmével a 2024-es párizsi olimpián

Állatbarát adományra is futotta az olimpiai pénzjutalomból

Állatvédelmi szervezeteknek és menhelyeknek is jutott adomány Jaroszlava Mahucsih ukrán magasugró olimpiai aranyérméért járó pénzdíjából. A sportoló hangsúlyozta, az állatvédők munkáját nem pusztán anyagi segítséggel, hanem egyéb módokon, önkéntes munkával vagy állat befogadásával is támogatni lehet.

Sikerélményekkel jócskán gazdagodott idén Párizsban Jaroszlava Mahucsih ukrán magasugró. Először júliusban, a francia fővárosban megrendezett Gyémánt Liga-versenyen aratott történelmi győzelmet. 210 centiméteres ugrásával ugyanis 37 éves világcsúcsot döntött meg. Ezt az eredményt egy hónappal később, a párizsi olimpián már nem tudta reprodukálni, a 209 centiméter abszolválása azonban ismét aranyérmet ért.

A sikerélmények mellé természetesen pénzdíj is társult, az ukrán sportoló összesen 175 ezer dollárt (több mint 62 millió forintot) tehetett zsebre. Ebből 125 ezer dollárt biztosított az ukrán állam, a fennmaradó 50 ezer dollárt pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség adta. Az elsőséggel járó pénzdíjat pedig Mahucsih részben jótékony célra fordította. Több mint egymillió ukrán hrivnyát (8,62 millió magyar forintot) utalt szét adomány gyanánt – írta meg a Vegan FTA.

A magasugró gondolt az ukrán hadseregre, valamint egy pszichológiai támogatást nyújtó és egy állatvédő szervezetre, az UAnimalsre is. Az UAnimals azon ukrán állatjóléti szervezetek sorait erősíti, amelyek a háborús övezetből mentenek ki állatokat.

Állatok ezreinek kényelmét fedezheti az adomány

A jótékonyságra szánt összegből négy menhelynek is juttatott a sportoló, hangsúlyozva, hogy a befogadó intézmények terhei más módokon is enyhíthetők.

Rengeteg most a kóbor állat Ukrajnában, és a menhelyeknek segítségre van szükségük ahhoz, hogy mindegyiknek gondját tudják viselni. Az anyagi és önkéntes segítségnyújtáson túl – fajtától független – örökbefogadással is lehet támogatni a munkájukat. Én is menhelyről hoztam el a macskámat, az ő fajtája sem meghatározható, de ő a kedvenc ugróm az egész világon. Szóval ha megvan a lehetőségetek arra, hogy megmentsetek egy állatot, tegyétek meg

üzente Mahucsih.

Az UAnimals kommunikációs igazgatója, Ljudmila Szmoljar elmondta, nagyon hálásak a magasugrónak azért, amiért nekik is juttatott az olimpiai pénzdíjból. „Neki köszönhetően állatok ezrei jutnak gyógyszerhez, élelemhez és egy meleg helyhez, ahol aludhatnak. Hálásak vagyunk azért is, amiért beszél az állatvédelemről, és tömegek figyelmét hívja fel erre a problémára. Az álmunk, hogy általános, mindennapos rutinná válik az ukrán társadalomban az, hogy segítséget nyújtunk az állatoknak. Az olyan erőteljes hangok, mint Jaroszlava Mahucsihé, közelebb visznek minket ehhez a pillanathoz” – nyilatkozta.

Ez a cikk is érdekelhet:

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Ez a sültpaprika-krémleves egyszerű, mégis különleges: a sütőben karamellizálódott paprika

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének