Állatkerti elefántok menhelyi elhelyezését próbálta jogi úton kiharcolni egy állatjogi szervezet. Az állatkert szerint ezzel a cél pusztán a szenzációhajhászással kieszközölt adománygyűjtés volt. A coloradói legfelsőbb bíróság pedig egy evidenciát hozott fel ellenérvként, így utasította vissza az állatvédők kérését.
Akármilyen „fenséges” lény is az az öt elefánt, aki egy coloradói állatkertben, a Cheyenne Mountain Zooban él, nincs törvényes joguk arra, hogy szabadon engedésüket követeljék. Erre a döntésre jutott az NBC News szerint az Egyesült Államokban Colorado állam legfelsőbb bírósága.
A döntéshozók szerint ebben a bizonyos esetben egyetlen kérdésre kellett választ találniuk.
A jogi kérdés itt az, hogy személynek tekinthető-e egy elefánt. Mivel pedig egy elefánt nem személy, nincs joga ahhoz, hogy Habeas Corpus keresetet nyújtson be
– áll a bírósági ítéletben.
A Habeas Corpus egy középkorig visszamenő jogelv. Ennek alapján a fogva tartott személyt minél előbb bíróság elé kell állítani, a bíróságon kötelesek őt meghallgatni, hogy a fogva tartás jogszerűségéről ne önkényesen döntsenek, hanem a törvények alapján igazságosan.
Börtönbüntetésüket töltik az állatkerti elefántok?
A keresetet a Nonhuman Rights Project amerikai állatjogi szervezet nyújtotta be. Az állatvédők azzal érveltek, hogy az Afrikában, vadon született coloradói elefántokon már az agykárosodás jelei mutatkoztak. Leszögezték, az állatkert gyakorlatilag börtön az ilyen intelligens és szociális lények számára. Rámutattak arra is, hogy az elefántok naponta több kilométert tesznek meg, amire állatkerti körülmények között egyértelműen nincs lehetőségük.
A szervezet azt beismerte, hogy a coloradói állatkert elefántjai arra már képtelenek lennének, hogy a vadonban éljenek. Azt szerették volna elérni, hogy az állatok egy Egyesült Államokban lévő, kifejezetten elefántok számára létrehozott menhelyre kerülhessenek.
Az állatkert azonban azt állította, az elefántok szállítása, esetleges összeengedésük számukra ismeretlen állatokkal kegyetlenség lenne velük szemben. Hogy miért? Az állatkert szerint túlságosan korosak már ennyi stressz feldolgozásához. Jelezték, meglátásuk szerint a Nonhuman Rights Project ezt a jogi harcot valójában nem az állatkerti elefántok megmentéséért indította.
„Úgy tűnik, az igazi céljuk azzal, hogy szüntelenül szenzációs bírósági ügyeket hoznak nyilvánosságra, az, hogy adakozásba manipulálják bele az embereket” – olvasható az állatkert közleményében.
Döntött már hasonlóképpen más bíróság is
Ahogy arra az állatkert is utalt, nem ez volt az első olyan eset, amikor a Nonhuman Rights Project jogi úton próbált menhelyi folytatást kiharcolni állatkerti elefántok számára. 2022-ben egy New York-i létesítményből szerettek volna „kikérni” ezzel a módszerrel egy Happy (Boldog) névre keresztelt elefántot. Az ő esetében sem az állatvédő szervezetnek adott igazat az illetékes bíróság.
Amennyiben Colorado államban más döntés született volna, az a New York-i állat esetében is fordulópontot jelenthetett volna. A jogi képviselői ugyanis precedensként hivatkozhattak volna erre.
A Nonhuman Rights Project szerint a coloradói ítélet „egyértelmű igazságtalanságot állandósít”. A szervezet tagjai ettől függetlenül azonban hisznek abban, hogy a jövőben változik a helyzet, és a bíróságok felismerik majd, hogy nem csak az embereknek van joguk a szabadsághoz.
Mint más társadalmi igazságossági mozgalmak esetén, itt is lehetnek korai veszteségek. Mi ugyanis azt a berögzült status quót kérdőjelezzük meg, amely lehetővé tette, hogy Missyt, Kimbát, Luckyt, LouLout és Jambót egy életen át tartó mentális és fizikai szenvedésre ítéljék
– utalt a szervezet közleményében az öt coloradói elefántra.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.