A brit kormány elkaszálta a kölyökkutyák importját és az élőállat-szállítást szabályozó törvényt

A kampányígéretek dacára elvetett a brit kormány egy állatjóléti törvénytervezetet, szerintük így is teljesítik állatvédelmi célkitűzéseiket. Az állatjogi aktivisták azonban nem értenek egyet.

Még Boris Johnson miniszterelnöksége idején állt elő a brit kabinet egy törvényjavaslattal, amelynek célja az Egyesült Királyság állatjóléti viszonyainak javítása volt. Az ebben foglaltak bevezetését azonban az aktuális – Rishi Sunak vezette, de szintén konzervatív – kormány végül elvetette.

A törvénytervezet útja már eddig sem volt éppen sima: tavaly májusban egyszer már visszadobta a parlament felsőháza (House of Lords) a Képviselőháznak (House of Commons).

Most pedig a kormány úgy döntött, teljesen elvetik a teljes törvénycsomag bevezetését, csak bizonyos elemeit vezetik majd be. Arról, hogy ezek pontosan milyen intézkedések lesznek, nem számoltak be.

Miről szólt volna ez a törvény?

Az Egyesült Királyságban Kept Animals Billként emlegetett törvénytervezet többek között tovább korlátozta volna

  • a kölyökkutyák importját és
  • az élő állatok hizlalási, vágóhídi célú exportját.

Boris Johnson kormányfői intézkedései között egyébként más állatjóléti, állatvédelmi elemek is felfedezhetők, törvényben rögzítette például, hogy az állatok is érző lények.

Mark Spencer környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, a törvénytervezet elkaszálása mellett is teljesíteni tudják a konzervatív párt 2019-ben kitűzött állatjóléti vállalásait. Ezt a bizonyos intézkedéscsomagot viszont kénytelenek voltak elengedni, hogy az intézkedések „ne váljanak politikai játszmázás” eszközeivé.

A tervezet jóval messzebbre nyúlt, mint amit a párt eredetileg elvállalt állatjóléti kiáltványában és akciótervében

– utalt a konzervatívok 2019-es vállalásaira.

Ennyit a brit választási ígéretekről

A kormány bejelentése nagy felháborodást keltett az ellenzék és az állatvédelmi aktivisták körében.

Theresa Villiers korábbi környezetvédelmi államtitkár kijelentette, frusztrált, hogy a tervezet már nem kerülhet a parlament elé. Giles Watling – szintén konzervatív képviselő – pedig azt mondta a Spectatornak:

csalódott vagyok, hogy ezt a törvényt, amely mellett már nagyon régóta kardoskodtam, úgy tűnik, valós érvek nélkül veszni hagyják.

A Conservative Animal Welfare Foundation (Konzervatív Állajtóléti Alapítvány) szerint pedig elszalasztanak egy lehetőséget, amellyel tovább lehetett volna erősíteni az állatvédelmet és állatjólétet szerte az egész Egyesült Királyságban.

Közel 14 millió ember választotta meg ezt a kormányt, amely azt ígérte, figyelmet fordít majd az állatvédelemre. Nem is olyan régen, a 2022-es kampánya során Rishi Sunak miniszterelnök úr azt ígérte, lesz folytatása ennek a törvénytervezetnek. Arra kérjük a kabinetet, tartsa tiszteletben ezeket az ígéreteket, és biztosítsák, hogy a Kept Animals Bill segítségével megvédhető hatalmas számú állat életkörülményeinek javítását törvénybe foglalják

– olvasható a szervezet közleményében.

A közelmúltban egyébként másik esetben is kivívta az állatvédők haragját a brit kabinet. Engedélyezték ugyanis, hogy 25 év után ismét tesztelhessenek állatokon különböző kozmetikai hatóanyagokat. A döntés ellen az állatvédő szervezetek mellett több szépségipari cég is felszólalt. A brit legfelsőbb bíróság ennek ellenére úgy ítélte meg, hogy a kormány döntése nem volt jogszerűtlen.

(Politico)

Ez a cikk is érdekelhet:

Három női futó együtt, kéz a kézben ér be a Maratonman céljába

Inspiráló üzenettel teljesítette a balatoni triatlonversenyt a vegán női váltó

Egy vegán női trió is részt vett – The Green

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének