Most olvasott cikk
Alföldi krumpligombócleves – Csenge és Flóra otthon főz 3. rész

Alföldi krumpligombócleves – Csenge és Flóra otthon főz 3. rész

Csenge és Flóra otthon főz - Alföldi krumpligombócleves - 3. rész

A hideg idő beköszöntével sokszor másra sem vágyik az ember, mint egy tányér forró levesre és egy szelet kenyérre. Ez az egyszerű étel több ezer éve melengeti az egymást követő generációk testét-lelkét, a krumpligombócleves pedig a komfortételek kategóriájában verhetetlen: nemcsak egyszerű elkészíteni, de sok levessel ellentétben laktató is, önmagában kitesz egy vacsorát, ráadásul csak a legpénztárcabarátabb zöldségekre lesz hozzá szükséged.

Ez a cikk a Csenge és Flóra otthon főz: elveszett ízek nyomában harmadik része. A sorozat többi receptjéért kattints ide, a házigazdák bemutatkozását pedig itt olvashatod el.

Krumpligombóc, a feledésbe merült tésztaféle

Alföldi lányok lévén mindenképp szerettünk volna olyan receptet hozni a sorozatba, ami az ország más területein talán kevésbé ismert, sőt, a fiatalabb generációk talán már itt is ritkábban találkoznak a krumpligombóccal.

Be kell vallanunk, hogy — bizonyára a legtöbb kortársunkkal egyetemben — mi sem készítettünk ezelőtt krumpligombócot. Utólag már nem is értjük, miért, hiszen egy kicsit időigényesebb, mégis pofonegyszerű műveletről van szó, aminek az eredménye egy isteni, semmi máshoz nem fogható levesbetét.

A krumplis-lisztes tésztaféléket ma a legtöbben szinte kizárólag desszertként, derelye vagy szilvás gombóc formájában fogyasztják. Sós ételként talán már jobban ismert itthon az olasz gnocchi, mint a magyar krumpligombóc. Csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy készítse el ezt a levest és vigye tovább ennek a mennyei magyar ételnek a hagyományát, mielőtt végleg feledésbe merül.

Számunkra ennek a levesnek szentimentális és gyakorlati értéke is van: nemcsak azért csodás, mert ahogy elkezdjük főzni, az illatok és a látvány varázsütésre a mama zseniális vasárnapi ebédjéhez repítenek vissza, hanem azért is, mert csak a szinte minden konyhában megtalálható alapdolgok kellenek hozzá — leveszöldségek, liszt, olaj, só, bors és fűszerpaprika —, így egy rendkívül takarékos, mégis kiadós és tápláló ebéd lesz belőle.

Egyébként rendkívül sokoldalú tésztaféléről van szó: nemcsak levesbetétként állja meg a helyét, hanem sok más étel lelkeként is. Készülhet a krumpligombócból bármilyen szósszal tálalva főétel (vadas mártással kifejezetten népszerű), isteni paprikásan-hagymásan pirítva vagy fűszeres zöldségekkel töltve is.

A krumpligombóclevesnek többféle variációja létezik. A nyírségi változatba például általában zöldborsó és tejszín is kerül, amit a mai szupermarketek és bioboltok kínálatának köszönhetően már könnyedén elkészíthetsz növényi alapú tejszínnel is. Készülhet kicsit savanykásan is, tárkonnyal és ecettel. Mi talán az egyik legnépszerűbb változatot hoztuk el, ami a hagyományos zöldségleveshez hasonlít legjobban, természetesen azzal a különbséggel, hogy krumpliból és lisztből készült, takaros kis gombócok is kerülnek bele.

A krumpligombócleves elkészítése

Bár sok olvasónk biztosan készített már zöldséglevest és házi gombócot is, a kezdőknek mindig jól jönnek a tippek és a vizuális segítség is, így a kicsit lejjebb található, leegyszerűsített recept mellett itt részletes leírást is olvashatsz a leves elkészítéséről.

A krumpligombóc előkészítésével kezdjük, mert ez veszi igénybe a legtöbb időt: először is pucolj meg fél kiló krumplit, vágd kis kockákra, és tedd fel főni két liter vízbe két teáskanál sóval együtt.

Fontos: A krumpli főzőlevét ne öntsd ki, ez lesz ugyanis az alaplevünk.

Miközben fő a krumpli, hámozz meg két szál nagyobb sárgarépát, egy szál fehérrépát, ¼ zellergumót és egy nagyobb fej hagymát. A sárgarépát és fehérrépát karikázd fel kb. fél-egy cm-es szeletekre, a zellergumót kb. fél cm-es negyed karikákra, a hagymát pedig darabold apróra.

Krumpligombócleves első fázis
Domján Csenge / Prove.hu

Egy nagyobb lábast tegyél fel a tűzhelyre, és négy evőkanál olajat hevíts fel benne közepes lángon. Dobd rá a hagymát, és ügyelj arra, hogy ne piruljon túl gyorsan. Ha kell, vedd a lángot alacsonyabbra. Két-három perc után tegyél hozzá fél teáskanál sót, majd amikor már kap egy kis színt (összesen kb. 5-6 perc), ahogyan az alsó képen látod, add hozzá a többi zöldséget is.

Krumpligombócleves második fázis
Domján Csenge / Prove.hu

A zöldségeket további tíz percig pirítsd alacsony-közepes lángon. Félúton (kb. öt perc pirítás után) tegyél hozzá fél teáskanál sót. Miközben a zöldségek pirulnak – közben azért kevergesd is, nehogy megégjenek –, hámozz meg és zúzz össze két kövér gerezd fokhagymát és apríts fel egy csokor friss petrezselyemzöldet. A krumplit, ha már puha (mérettől és fajtától függően 15-20 perc), szűrd le, a főzővizet pedig tedd félre.

Krumpligombócleves harmadikfázis
Domján Csenge / Prove.hu

Húzd le a tűzről a lábast, és add hozzá a fokhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöld felét, jó pár tekerés frissen őrölt borsot és egy csapott evőkanál pirospaprikát. Tedd vissza kicsit a tűzre, és alacsony lángon, mindössze kb. 20 másodpercig, sűrűn kevergetve pirítsd egy kicsit.

Krumpligombócleves negyedik fázis
Domján Csenge / Prove.hu

Továbbra is folyamatosan kevergetve öntsd fel a krumpli főzőlevével, fedd le és vedd fel a lángot közepesre. Időnként kukkants bele az edénybe, és ha felforrt, vedd a lángot alacsonyra, és továbbra is fedő alatt főzd innentől számítva tíz percig.

A krumplit még melegen törd össze. Nem kell teljesen pépesre törni, maradhatnak benne nyugodtan kisebb darabok – ettől csak rusztikusabbak lesznek a gombócaink.

Krumpligombócleves ötödik fázis
Domján Csenge / Prove.hu

Ha a krumpli kihűlt, tegyél hozzá 125 gramm lisztet, egy teáskanál sót és keverd össze. Nem szükséges, sőt, kifejezetten ellenjavallt túlkeverni, mivel nem csirizt akarunk belőle készíteni. Inkább óvatos, lassú mozdulatokkal forgasd össze. Körülbelül olyan állagú tésztát kell kapnod, mint amit az alábbi képen látsz – ha kell, tegyél még hozzá egy kevés lisztet. Kóstold, és ha kell, tegyél még hozzá sót. A nyers tésztának enyhén túl sósnak is kell lennie, különben ízetlenek lesznek a kifőtt gombócaid!

Tipp: ha van kedved, feldobhatod a gombócot különböző fűszerekkel, tehetsz például a tésztájába egész köménymagot, fokhagymát vagy friss petrezselyemzöldet.

Krumpligombócleves hatodik fázis
Domján Csenge / Prove.hu

Készíts elő egy tálba vizet. Ebbe fogod a kezedet belemártani minden második-harmadik gombóc után, így ugyanis nem fog a kezedhez ragadni a tészta. Formálj vizes kézzel kis gombócokat. Mi takaros, diónyi méretűeket készítettünk, de lehetnek ennél kicsit kisebbek vagy nagyobbak is, a lényeg, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek.

Krumpligombócleves hetedik fázis
Domján Csenge / Prove.hu

Ha a levesed forrástól számítva tíz perce a tűzhelyen van, vedd le a fedőt, vedd fel közepesre a lángot és ha forr, tedd bele a gombócaidat, majd fedő nélkül főzd további tíz percig. Kóstold, és ha kell, tegyél hozzá még sót. Ha elzártad, add hozzá a petrezselyemzöld másik felét is.

Hozzávalók:

(4-6 adaghoz)

A gombóchoz:

  • 500 g krumpli
  • 125 g liszt

A leveshez:

  • 2 szál közepes sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • ¼ zellergumó (kb. 200-250 gramm)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 kövér gerezd fokhagyma
  • egy csokor friss petrezselyem
  • 4 evőkanál olaj
  • bors
  • 1 csapott evőkanál fűszerpaprika

Elkészítés:

  1. Hámozz meg fél kiló krumplit, vágd kis kockákra, és tedd fel főni két liter vízbe két teáskanál sóval. (A főzővizet megtartjuk!)
  2. Amíg a krumpli fő, hámozz meg egy nagyobb fej vöröshagymát, két közepes sárgarépát, egy szál fehérrépát és ¼ zellergumót. A hagymát vágd kis kockákra, a sárgarépát és a fehérrépát fél-egy cm vastag karikákra, a zellert pedig kb. fél cm-es negyed karikákra.
  3. Egy nagy lábasban, alacsony lángon, négy evőkanál olajban kezdd el pirítani a hagymát, majd 2-3 perc elteltével tegyél hozzá fél teáskanál sót. Még 3-4 percig pirítsd, majd add hozzá a feldarabolt zöldségeket, és pirítsd további 10 percig alacsony-közepes lángon. Félúton, tehát öt perc után adj hozzá fél teáskanál sót.
  4. Miközben pirulnak a zöldségek, hámozz meg és zúzz össze két gerezd fokhagymát és vágj apróra egy csokor friss petrezselyemzöldet. Közben, ha a krumpli kész (15-20 perc), szűrd le, még melegen törd össze (kisebb darabok maradhatnak benne), a főzővizet pedig tedd félre.
  5. A zöldségeket húzd le a tűzről és keverd hozzá a fokhagymát, a petrezselyemzöld felét, jó pár tekerés frissen őrölt borsot, valamint egy csapott evőkanál fűszerpaprikát. Tedd vissza a tűzre és alacsony lángon 20 másodpercig, folyamatosan kevergetve pirítsd, majd öntsd fel a krumpli főzőlevével.
  6. Fedd le a lábast, közepes lángon forrald fel, majd vedd le alacsonyra, hogy épp csak gyöngyözzön. Közben, ha a krumpli kihűlt, adj hozzá 125 gramm lisztet és egy teáskanál sót (legyen enyhén túl sós, különben kifőve ízetlen lesz, ha kell, tegyél még hozzá), és vizes kézzel formálj belőle gombócokat.
  7. Ha a leves már tíz perce gyöngyözik a fedő alatt, vedd fel a lángot közepesre, és ha már forr, add hozzá a gombócokat és főzd további tíz percig. Kóstold a levest, sózd, ha kell, majd ha elzártad, add hozzá a petrezselyemzöld másik felét is.
Krumpligombócleves kész
Domján Csenge / Prove.hu

 

Elkészítetted? Oszd meg az alkotásod a 20.000 fős Veganuár közösséggel.

A Csenge és Flóra otthon főz 4. része október 16-án érkezik.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.