Egy kecske az áldozati ünnep előtt, az arcára, a nyaka és a törzse köré egy piros-zöld kötél kötve

Idén is több millió állatot öltek le az áldozati ünnepen

A világ egyik legnagyobb vallási ünnepén tízmilliónál is több szarvasmarhát, tevét, bivalyt, bárányt és kecskét áldoztak idén az iszlám vallás követői Bangladesben. Az ünnepséggel Ábrahám próféta előtt tisztelegnek, aki kész lett volna feláldozni fiát, hogy így bizonyítsa hitét Istennek. A legtöbb áldozatot a fővárosban, Dakkában mutatták be.

Az idei évben június 17-re esett az Eid al-Adha (íd al-adha) vagy magyarul az áldozati ünnep. Ez a muszlim világ egyik legnagyobb vallási ünnepe. Ilyenkor azok, akik megtehetik, állatáldozatot mutatnak be Istennek. Így emlékeznek Ábrahám próféta azon cselekedetére, hogy hajlandó lett volna feláldozni fiát, Izsákot (az iszlám vallás szerint Izmaelt), hogy így bizonyítsa Isten iránti elkötelezettségét. A történetben az Úr angyala még időben megállítja Ábrahám kezét, fia helyett pedig egy kos kerül feláldozásra. A hivatalos bangladesi minisztériumi közlések szerint idén 10,4 millió állatot áldoztak a hívők az ünnep alkalmával – számolt be az esemény kapcsán a One Green Planet. Ez a szám nagyjából háromszázezerrel több, mint tavaly.

A muszlim naptár nem a nap, hanem a hold ciklusait veszi alapul. Ezért az áldozati ünnep ideje a Gergely-naptárhoz képest folyamatosan változik. 2008-ban például decemberben, 2000-ben márciusban került rá sor. Az ünnep időpontja egyébként a 12 hónapot számláló muszlim naptár utolsó hónapjának (Dzú I-Hiddzsat) tizedik napjára esik, közvetlenül a szent zarándoklat, a haddzs után.

Az ünnep alkalmával azok, akik anyagilag megengedhetik maguknak, áldozatot mutatnak be. A rituális mészárlást követően az állat húsát nemcsak családjuk és barátaik, de az arra rászorulók, a nélkülözők között is szétosztják a hívek. Ez a cselekedet az iszlám vallás öt pillére közül az adakozás (zakát) előírása miatt szintén rendelkezik vallási jelentőséggel.

Hasonlóan vallási indíttatású – ám összehasonlíthatatlanul kisebb léptékű – áldozatra készültek májusban a jeruzsálemi Templom-hegyen is pészah alkalmából. Szerencsére ezt a rendőrség még időben megakadályozta. Tekintettel arra, hogy a Templom-hegy mind a három ábrahámi vallás számára szent hely, az áldozat bemutatása nagyon komoly vallási konfliktust eredményezhetett volna.

Ez a cikk is érdekelhet:

Nutridude-kollázs

Nemzetközi gasztrozsűri elismerését is kivívta egy minimalista összetevőlistával hódító magyar élelmiszermárka

Fenntartható, vegán és kompromisszummentes ízélményt kínál a nemzetközi porondon is

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének