Egy friss tanulmány szerint 56%-kal nagyobb az esély az endometriózis kialakulásra, ha az alany vörös húsokat is gyakran fogyaszt.
„Az endometriózis egy nőgyógyászati kórkép, melyben a normálisan csak a méh belső felszínén jelen lévő nyálkahártya a méh üregén kívül is megtalálható” – olvasható a kórkép Wikipédia leírásában.
A világszerte körülbelül 190 millió termékeny korban lévő nőt érintő endometriózis az erős fájdalmakkal járó menstruáció mellett meddőség kialakulásához is vezethet.
A kórképet hormonkezelési eljárásokkal, gyulladáscsökkentők használatával próbálják kezelni, de felmérések alapján a betegek többsége a kezelés fajtájától függetlenül továbbra is krónikus fájdalomról számol be, illetve az életminőség jelentős romlásáról.
A Webbeteg endometriózissal foglalkozó adatlapja a kiváltó okok között már említi a helytelen és hektikus táplálkozási szokásokat, erre erősít rá a Physicians Committee for Responsible Medicine (PCRM – Orvosok a Felelős Gyógyításért) legújabb tanulmánya, amely a vörös húsok fogyasztása, valamint a kórkép kialakulása közötti összefüggést vizsgálta.
A tanulmány a Frontiers in Nutrition (Úttörők a Táplálkozásban) című tudományos orvosi folyóiratban jelent meg és a szerzők között megtalálható Dr. Neal D. Barnard neve is.
Dr. Barnard az egyik legismertebb, növényi táplálkozást népszerűsítő orvos, aki elsősorban a preventív, vagyis a megelőzési orvoslás módszerét alkalmazza. Szerepelt többek között olyan nagy sikerű plant-based dokumentumfilmekben, mint a Forks Over Knives, vagy a What the Health.
Mi mondható el a húsfogyasztás és az endometriózis kapcsolatáról?
A PCRM kutatása több tanulmányt vett górcső alá és ezek eredményeit igyekezett összegezni a fennálló összefüggés kiderítése okán.
A Nurse’s Health Study II elnevezésű tanulmány azt mutatta ki, hogy azoknál a nőknél, akik napi 2 adagnál több vörös húst fogyasztottak, 56%-kal nőtt az endometriózis kialakulásának esélye, szemben azokkal, akik heti kevesebb, mint egy adagot ettek. Emellett a csirkehús fogyasztása is növelte a kockázatot. A hal- vagy kagylóevés nem volt befolyással a kialakulásra.
Egy olasz tanulmány pedig korrelációt mutatott a megnövekedett marha-, illetve egyéb vörös húsok fogyasztása, és a kórkép kialakulása között.
A kutatás kitér arra is, hogy a magas ösztrogénszintet kapcsolatba hozták az erősebb fájdalomérzettel és intenzívebb gyulladásokkal. A zsíros ételek, illetve feldolgozott húskészítmények pedig hozzájárulhatnak a megemelkedett ösztrogénszinthez.
Miért működhetnek a növényi megoldások?
Az étrendünkben található zsír lecsökkentése, valamint a táplálkozásunk rosttartalmának megnövelése jelentős mértékben, 10-25 százalékkal csökkentheti az ösztrogénszintet.
Egy menstruációs fájdalmaktól szenvedő nőkön végzett kutatás alapján az alacsony zsírtartalmú növényi étrend fokozta a vérplazmában található, ösztrogénmegkötő tulajdonságú globulin mennyiségét. Ennek következtében pedig valószínűsíthetően csökken az ösztrogénszint. Az alanyok rövidebb ideig tartó és kevésbé intenzív fájdalmakról számoltak be, és mérséklődtek a premenstruációs tünetek is.
Az E- és C-vitamin kapcsán is azt találták, hogy mérsékli az endometriózis tüneteit, ezen felül pedig a hínárfélék voltak kedvezőek az ösztrogénszint csökkentése szempontjából.
A hús és a zsíros ételek fogyasztása megemelheti a testben lévő ösztrogén szintjét, ami az endometriózis által okozott fájdalom növekedését okozhatja, míg a rostok fogyasztása – amiket csak a zöldségekben, gyümölcsökben, hüvelyesekben és gabonákban találni – csökkentheti azt a felesleges ösztrogén kimosásával
– mondta Dr. Hana Kahleova, a PCRM klinikai kutatásvezetője.
A menstruációs panaszok és a növényi étrend kapcsolatáról ebben a cikkben írtunk korábban a North American Menopause Society (NAMS) értekezletén elhangzottak alapján.
(VegNews)

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.