Bua Noi, a gorilla több mint egy évtizede raboskodik magányosan egy gyéren látogatott thaiföldi bevásárlóközpont legfelső emeletén.

Thaiföld fővárosában, Bangkokban található a Pata Pinklao bevásárlóközpont, abban pedig a Pata Zoo magánkézben lévő állatkert, amely az épület 6. és 7. emeletén rendezkedett be. Az intézmény pontszáma a Tripadvisor utazós oldalon 47 értékelés alapján 1.5 pont, az értékelések pedig egyenesen „földi pokolként” hivatkoznak a bevásárlóközpont tetején lévő állatkertre.

Nagy állatbarát vagyok, de ez az állatkert teljes rémálom, számos boldogtalannak tűnő állattal, koszos, rideg ketrecekben. Volt egy orangután a gyerekével, mindketten a földön feküdtek kiterülve csupasz zárkájuk padlóján, mintha depressziósak lennének. A ketrecek mocskosak voltak, mintha sohasem takarítanák őket

– írja John 2018-as látogatását követően.

2015-ben bűnösnek találták az intézményt az állatjóléti törvények megsértésében, a tulajdonos ennek ellenére azóta is visszautasít minden olyan vádat, ami az állatokkal való elégtelen bánásmódra utal, az állatkert pedig továbbra is működik.

Örök magányra ítélve a rácsok mögött

Ebben a nem túl szívderítő környezetben él Bua Noi – magyarul Kis Lótusz –, akinek a kiszabadításán évek óta fáradoznak állatvédő csoportok, mindeddig hiába.

Az intézmény tulajdonosa nem hajlandó engedni a követeléseknek, állításuk szerint Bua Noi nem lenne képes beilleszkedni másik környezetbe, és féltik a különböző kórokozóktól, amikkel találkozhat, ha kikerül a zárkájából. Ezt az indokot több állatvédő csoport is röhejesnek és megalapozatlannak találta.

A 35 éves főemlős cellatársa halálát követően vált magányossá és ennek már több mint 10 esztendeje. A látogatók elmondása alapján az állat egész nap csak a ketrec sarkában gubbaszt, betonbörtönében az egyetlen stimulációt egy kötélen lógó gumiabroncs jelenti, meg persze a kívülről integető, kalimpáló turisták és helyiek. Edwin Wiek, a Wildlife Friends Foundation Thailand alapítója úgy fogalmazott, az állat “csak ül ott magában, és belehal az unalomba”.

„Minden egyes állat a Pata Zoo-ban életfogytiglani büntetését tölti, amit még a leghitványabb thaiföldi bűnözőkre sem szabnak ki. Lehetne boldog és tartalmas életük, ha egy olyan helyre szállítanák őket, amely megadná nekik a szükséges ingereket és a természetes élőhelyük kényelmét” – fejtette ki véleményét Jason Baker, a Peta Asia alelnöke.

A közelmúltban felvillant némi remény a gorilla helyzetét illetően, amikor a környezetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy megveszik és áthelyezik az állatot, de a tulajdonos minden erre vonatkozó hírt cáfolt.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Cher (@cher)

A természetes környezetében egyébként nagy létszámú csoportokban élő állat keserű sorsa Gillian Anderson és Cher figyelmét is felkeltette, akik szintén kifejezték reményüket, hogy idővel jobb helyre kerülhet a magányos főemlős. Akik egyetértenek az állatvédő csoportokkal és Cherrel, és szívesen segítenének Bua Noi-nak kikerülni a “földi pokolból”, azok itt tudják aláírni a Free the Wild szervezet által indított petíciót.

(Plant Based News)