Most olvasott cikk
A veganizmus pozitív előnyei a gazdaságra, egészségre, környezetre és az állatokra

A veganizmus pozitív előnyei a gazdaságra, egészségre, környezetre és az állatokra

vegán

Voltak idők, mikor a vegetáriánus, vegán és növényi alapú étkezés a nyugati világ egy szubkulturális részére korlátozódott; inkább a hippik és aktivisták közt terjedt, mintsem a hétköznapi emberek között.

Helyzettől függően a vegetáriánusok és vegánok találkoztak elfogadással, toleranciával, vagy ellenségeskedéssel is, amikor táplálkozási preferenciájukat nyilvánosságra hozták.

A növényi táplálkozás mára már elterjedt. A kiemelkedő hírességektől kezdve – mint Miley Cyrus, Lewis Hamilton vagy James Cameron – a nagyvállalatokon keresztül – WeWork – egyre több támogatót szerez ez a filozófia.

Többek közt Beyoncé és JayZ is vegánra váltott, ők be is fektettek egy, a személyi edzőjük által indított vegán élelmiszeripari vállalatba.

A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata; a Nestlé szerint a növényi alapú ételek egyre nagyobbra és nagyobbra fogják kinőni magukat.

A McDonald’s tervezi a vegán burgerek bevezetését világszerte, miután Svédországban és Finnországban megőrültek a fogyasztók a McVegan-ért.

Egyesek számára ez egy életmód. Nálam ez az egy életmód jöhetett szóba; születésemtől kezdve vegetáriánus vagyok. Egy vegetáriánus családba születtem, sosem ettem húst. Amikor 20 évvel ezelőtt létrehoztam a vállalatomat, elsőként azt szögeztem le, hogy nem fogunk fizetni soha semmi olyanért, ami hozzájárul a gyilkosságokhoz.

Ez egy olyan filozófia, mellyel aktívan támogatjuk munkatársainkat, azonban senkinek sem kötelező vegetáriánusnak vagy vegánnak lennie.

A növényi étrend számtalan előnnyel jár, az állatjólét előmozdításától kezdve a megnövekedett fenntarthatóságig. Fontos tisztában lenni vele, hogy maga a veganizmus nem csak egy étrend, hanem egy szemléletmód, mely elutasítja az állathasználatot és az állatok tárgyiasítását. A növényi étrend – mely része a veganizmusnak – egy lépcső az egészségesebb életmód felé vezető úton, illetve a környezetre is igen pozitív hatással van.

Még szélesebb körökben a növényi alapú gazdálkodás az országoknak több milliárd dollárt spórolhat meg világszerte. Rengeteg bizonyték van ma már arra, hogy az emberek egészségesek, és minden nehézség nélkül élhetnek állati termékek fogyasztása vagy használata nélkül.

Fontos lépés a növényalapú gazdaság előremozdításában annak a ténynek a megértése, miszerint az állatok nem szükségesek az emberi táplálékba és a textiliparba sem.

A Harvard mondja a hosszú élet titka, hogy egyél több növényt, kevesebb húst!

Egészségügyi előnyök

Több évtizedes kutatás mutatta ki, hogy a mediterrán étrend a világon az egyik legegészségesebb alternatíva. Ez első sorban növényi alapú élelmiszerekben; zöldségekben, gyümölcsökben, teljes kiörlésű gabonafélékben, hüvelyesekben és olajos magvakban gazdag. Emellett hangsúlyt fektet a friss, színes étkezésre és kerüli az erősen feldolgozott összetevők használatát.

A mediterrán étrendben található összetevők csökkentik a gyulladások kockázatát, javítják a véredények működését, csökkentik a metabolikus szindróma és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A táplálkozási szakemberek egyetértenek abban, hogy a húsalternatívák – például a diófélék, magvak, hüvelyesek, bab és tofu – értékes és megfizethető fehérjét, és egyéb esszenciális tápanyagokat biztosítanak a szervezet számára.

Ez az étrend biztonságos a személy életének minden szakaszában, beleértve a várandósságot, a csecsemő- és a gyermekkort is. Folyamatos kutatások eredményei adnak bizonyosságot arról, hogy kiegyensúlyozott növényi étrenddel minden kellő tápanyagot képesek vagyunk bevinni a szervezetünkbe. Ezekben a tanulmányokban vizsgált vegánok és vegetáriánusok eredményei elnyomó többségben megfelelnek az ajánlott napi beviteli értékeknek. A közhiedelemmel ellentétben, a növényi alapú étrend ugyanannyi, vagy akár több vasat is tartalmazhat, mint a húst tartalmazó étrendek.

A növényi eredetű termékek nem csupán az optimális egészséghez elengedhetetlenek, hanem egyre több táplálkozási- és egészségügyi szakember ismeri el, hogy a mai, túlzott állati termék fogyasztás káros az egészségre.  A vizsgálatok alapján kimutatható, hogy a BMI és az elhízás aránya azoknál az egyéneknél a legkevésbé valószínű, akik növényi alapú táplálékot fogyasztanak. A kutatásokból az is kiderül, hogy a teljes értékű növényi étrend segít csökkenteni a nyugati országok fő gyilkosainak kockázatát. Ezek közül néhány: a szívbetegségek, a stroke, a rák, az elhízás és a cukorbetegség.

Az Éghajlatváltozásról Szóló Egyezmény tárgyalásán éghajlatváltozást előidéző menüt szolgáltak fel

Etika

Gyerekkoromban egyszer megkérdeztem anyukámat, hogy miért nem eszünk olyan húst, amilyet az osztálytársaim az iskolában. Ő megkérdezte, emlékszem-e milyen érzés volt, mikor néhány nappal azelőtt elvágtam a kezem. Emlékeztem a vérre és az elviselhetetlen fájdalomra. Azt mondta ” most képzeld el, mit érezhet egy állat amikor feldarabolják csak azért, hogy valaki meg tudja enni”. Ezt borzalmas volt elképzelni.

Mára ahhoz a ponthoz érkeztünk, amikor az emberiségnek az állati eredetű táplálék már nem szükséges a túléléshez. Ma már nem szükséges megvédenünk magunkat az állatoktól. Tekintettel a kifinomultságunkra és a világunk irányítására, az állatok fogyasztása inkább szokássá vált, mint szükségletté.

Az állatok ugyanolyan érző lények, mint amilyenek mi vagyunk; saját vágyakkal, saját igényekkel, saját érdekekkel. Most már tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan ők is kötődnek, éreznek örömöt, fájdalmat, bánatot, unalmat, éhséget, elégedettséget vagy csalódottságot. Tudatosak, és tisztában vannak a körülöttük zajló világ dolgaival, és épp emiatt fontos számukra az önmegőrzés. Az életük értékes, nem csupán azért születtek, hogy felhasználjuk őket emberi erőforrásnak vagy eszközönek.

Az összes állati táplálékra, ruházatra, szórakoztatásra vagy kísérletezésre történő felhasználásuk az ő akaratuk ellenére történik, mellyel szenvedést és halált okozunk nekik. Ne engedjük, hogy még több fájdalom legyen a világon. Elég volt. Ha békét akarunk, nekünk kell példát mutatnunk: a béke a tányérodon kezdődik.

Környezetvédelmi fenntarthatóság

Az egészség és az etikai szempontok mellett fontos megemlítenünk, hogy a növényi táplálkozásra való áttérés pozitív változást jelent a környezet számára is.

Új kutatások rámutattak, hogy nagyobb mértékben csökkenti az ökológiai lábnyomot az, ha növényi táplálékra váltunk, mint ha hibrid autóra térnénk át. Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) becslése szerint a százazföldek mintegy 30%-át közvetlenül vagy közvetve az állattenyésztésre használjuk.

Az Amazonas erdőterületének csaknem 70%-a alakult át olyan területté, melyet csak a szarvasmarhák legeltetéséhez használnak. A túlzott legeltetés azonban a biológiai sokféleség, és az ökoszisztémák termelési kapacitásának csökkenését eredményezte, legfőképp a száraz területeken. 

Egy kétkötetes jelentés látott napvilágot „Az állattenyésztés a változó tájban” címmel, melyben az alábbi témákat fejtették ki:

  1. Világszerte több mint 1,7 milliárd állatot használnak az állattenyésztésben, ami a Föld szárazföldjének több mint negyedét foglalja el
  2. Az állati takarmány előállítása a Föld összes szántóterületének egyharmadát foglalja el
  3. Az állattenyésztés, mely magában foglalja a takarmány termelését és a közlekedést, az összes üvegházhatású gáz kibocsátásának mintegy 18% -át teszi ki világszerte (a marha-, sertés- és baromfiipar nagy mennyiségű CO2-t, metánt és más üvegházhatású gázokat bocsát ki)

A növényi alapú húshelyettesítők környezetre gyakorolt ​​hatásáról szóló nemrég kiadott tanulmány szerint a növényi alternatívák minden példánya lényegesen alacsonyabb kibocsátást eredményezett, mint a hús. Egészen pontosan eme húsalternatívák előállítása tízszer kevesebb üvegházhatású gázt termelt, mint a hasonló húsalapú termékek.

A váltás a növényi táplálkozásra csökkentené az erőforrások számát is, mivel az állatokat etetni, itatni, gondozni és tisztítani kell. Az állattenyésztés fenntarthatatlan vízfogyasztást is eredményez, mely hozzájárul az óceánok élővilágának kipusztulásásához és az édesvíz rohamos pazarlásához.

Élelmiszer előállítása az élelmiszer számára?

A hús és más állati termékek előállításának redukálása nem csupán a bolygónk megőrzése, a fenntarthatóbb életmód és a környezetvédelmi hatások miatt előnyös. Az állati termékektől való elállással jelentősen csökkentjük a környzetünkre ható negatív hatásokat, emellett világszerte szerepet játszik az emberek életszínvonalának javításában is.

Az állattenyésztésnek messzemenő hatásai vannak az emberekre, különösen a betegekre és a szegényekre. Az Egészségügyi Világszervezet szerint minden évben több, mint 20 millió ember hal meg az alultápláltság következtében és körülbelül egymilliárd ember szenved krónikus éhségtől. 

Azt az rengeteg növényt, amit ma az állatok táplálására fordítunk, használhatnánk az emberek közvetlen táplálására is. Ahelyett, hogy a megtermelt élelmiszert a rászorulóknak adnánk, az állatokat etetjük vele, ami súlyosbítja a jelenlegi éhezési helyzetet, illetve az éghajlatváltozást is erősen elősegíti. Nem csinálunk mást, mint végigvezetjük a növényi táplálékot valaki testén, és a növény helyett a “valakit” esszük meg. Ez teljesen abszurd. A globális éhezés viszont komoly probléma

Az éhező gyermekek 80%-a olyan országokban él, ahol az élelmiszertöbblet van, azonban az előállított extra mennyiséget is az emberek helyett az állatok kapják.

Gazdasági felelősség

Jó hír, hogy nemcsak környezetvédelmi és humanitárius előnyök válnak a növényi alapú mezőgazdasági rendszer hasznára, hanem gazdasági előnyök is. Az Egyesült Államokban a vegán étrendre való áttérés miatt előállított élelmiszerek további 350 millió embert tudnak ellátni.

Ennek az élelmiszer-többletnek az értéke ellensúlyozná az állattenyésztés csökkenéséből eredő veszteséget is. A tanulmányok azt mutatják, hogy a nyugati gazdaságok többségében az állattenyésztés kevesebb mint 2% -ot tesz ki a GDP-ben. Egyes tanulmányok az Egyesült Államokban azt sugallják, hogy a GDP körülbelül 1% -os csökkenését eredményezheti, azonban ezt ellensúlyozná más növényi piacok növekedése.

A Nemzeti Tudományos Akadémia (PNAS) közleményében közzétett tanulmányban kimutatták, hogy ha az emberek továbbra is követik a megszokott, állati étrend trendeket, és nem térnek át a teljes értékű növényi étrendre, az évente 197 és 289 milliárd dollár közötti pénzvesztéshez vezethet. A számolások azt is jelezték, hogy a globális gazdaság 2050-ig 1,6 billió dollárt veszíthet.

Az Egyesült Államok a növényi étrendre való áttérés miatt többet takarít meg, mint bármely más nemzet. Ha az amerikaiak egyszerűen követik az egészséges táplálkozásra vonatkozó ajánlásokat, a PNAS-tanulmány szerint az ország 180 milliárd dollárt tudna megtakarítani az egészségügyi költségekből és 250 milliárd dollárt, ha növényi alapú gazdaságra vált. Ezek csupán monetáris adatok, melyek figyelmen kívül hagyják az évi 320.000 megmentett életet a krónikus betegségektől és az elhízástól.

A Plant Based Foods Association egyik tanulmánya szerint az USA növényi élelmiszer iparának gazdasági tevékenysége önmagában évi 13,7 milliárd dollár értékű bevételt jelent. A jelenlegi növekedési ütemben a növényi alapú élelmiszeripar várhatóan 13,3 milliárd dolláros adóbevételt generál az elkövetkezendő 10 évben.

Ezen élelmiszerek értékesítése az Egyesült Államokban évente átlagosan 8%-kal nő. Mindez ígéretes hír a vegán életmód támogatói számára, és a kutatási hullám tovább növeli az ebből származó előnyöket. Ez számos pragmatikus okot kínál az egyes nemzetek kormányának olyan programok végrehajtására, amelyek ösztönzik a mezőgazdaságot a szükséges változtatások megtételére.

A kutatás megerősíti, hogy ezek a gazdaságok javítják az emberek jólétét, és egészségét az egész világon, csökkentve a fejlődő országok éhségét és a nyugaton tomboló krónikus betegségeket. Ez idő alatt a Föld egy kis szünetet kap az állattenyésztésen alapuló termékek által okozott károktól. Végtére is, ha a jó cselekedet önmagában nem elég motiváló az emberek számára, a pénz hatalma talán az lesz.


 

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.