A dán klímatanács húsadót vetne ki

Dánia kormányának független tanácsadó testülete így látja teljesíthetőnek a 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentést.

A dán klímatanács úgy látja, égető szükség lenne a húsfogyasztás drasztikus, kétharmad-arányú csökkentésére, emellett pedig megalapozottnak látja egy nagymértékű különadó kivetését a leginkább kibocsátásintenzív, marhahúsból készült termékekre. A különadó mértékét a tanács 33%-ban határozta meg.

Erre azért van szükség, mert az ország kötelezettséget vállalt arra, hogy az 1990-es értékekhez viszonyítva 70%-kal csökkenti a kibocsátási értékeit 2030-ra. A dán klímatanács álláspontja szerint, amennyiben mindenki a javasolt mértékben (66%-kal) csökkentené a húsfogyasztását, éves szinten akár 3,9 millió tonnával kevesebb szén-dioxiddal egyenértékű gázkibocsátást tudnának elérni.

Dánia büszke földművelő ország, ahol jelenleg a megművelt területek 80%-án takarmányt termesztünk. A továbbiakban sokkal inkább arra kell koncentrálnunk, hogy olyan élelmet termeljünk, amiket anélkül is el lehet fogyasztani, hogy előtte megette volna egy tehén, vagy sertés. Egy új és zöldebb irányba haladunk, ezt pedig megtámogatja majd az új földművelési egyezmény is

– mondta Frederik Madsen, a Dániai Növényi Alapú Ételszövetség titkárságának vezetője.

Dániában jelenleg több disznó él, mint ember

Az ország húsfogyasztása a globális átlag kétszerese, az ország területének fele pedig művelés alatt áll. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy határozott és jelentős változásokat előidéző lépéseket alkalmazva haladjanak a megígért kibocsátáscsökkentés felé. Szerencsére vannak ebbe az irányba mutató kezdeményezések.

Két éve az ország több mint a fele csökkenteni kívánta a húsfogyasztását és ugyanebben az évben 90 millió dolláros támogatást különítettek el azon gazdák részére, akik növényi alapú élelmiszergyártást folytatnak.

Dánia ezen felül tavaly nagyjából 35 milliárd forintnak megfelelő összeggel tervezte támogatni a növényi alapú táplálkozás országos szintű népszerűsítését, valamint az országban működő alternatív fehérjeforrások előállításával foglalkozó cégek gazdasági helyzetét.

Két évvel ezelőtt Dánia legnagyobb húsipari cégének a vezetője is úgy nyilatkozott, hogy sokkal jobban járnának, ha emberi fogyasztásra alkalmas növényeket termesztenének a megművelt területeken, nem pedig takarmánynövényeket azoknak az állatoknak, amiket utána megesznek.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Állatjogi aktivisták tüntetnek transzparensekkel, a képen láthatóra az van írva, az állatok senkinek nem a tulajdonai

Állatvédőket figyelhetnek meg húsipari nagyvállalatok – hatóságokkal együttműködve

Több ezer környezet- és állatvédő szimpatizánst figyelhetnek meg az Egyesült

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének