A Budweiser nem csonkítja többé a lovakat

A pusztán esztétikai célokat szolgáló sebészeti beavatkozás, a lovak farkcsontjának csonkítása egyáltalán nem veszélytelen az állatok számára. Az állatvédők régóta rossz szemmel nézik a Budweiser cég Clydesdale fajtájú lovain végzett „szépészeti” beavatkozásokat. A cég anyavállalata, az Anheuser-Busch nemrég bejelentette, hogy lócsonkításra többé nem kerül sor.

Sikerrel zárult a PETA kampánya a Budweiser sörgyár híres Clydesdale lovainak megóvására. A közismert állatvédő szervezet még idén tavasszal vásárolta be magát a cég részvényesei közé, és el is indítottak egy kampányt, hogy beszüntessék a lovak farkcsontjának csonkítását, amely a sörmárka jól ismert igáslovainak ikonikus megjelenéséhez tartozott.

A kampány weboldalára nemrég a következő frissítés került ki:

Miután több ezren támogatták a PETA akcióját, az Annheuser-Busch InBev bejelentette, hogy befejezte a Budweiser Clydesdale lovak farkcsontjának amputálását.

Ezzel egy időben az American Humane – a világ legnagyobb állatvédelmi hitelesítő szervezete, akik például a hollywoodi filmek kapcsán is ellenőrzik az állatok jólétét – kitüntette az Anheuser-Busch céget az általuk biztosított kivételes állatjóléti körülmények miatt. Ezek között az is szerepel, hogy beszüntették a farok csonkításának gyakorlatát.

A csonkítás számos kellemetlenséggel jár

A lovak számára a farok nem csupán esztétikum, hanem fontos kommunikációs és védelmi eszköz is. Egy jól működő közösségben komoly hátránnyal indul az az állat, amelyik a farkát nem tudja megfelelő módon használni. Csonkolt farokkal az állatok a körülöttük rajzó rovarokat sem tudják elhessegetni.

„A lovak akár két és fél deciliter vért is veszíthetnek egy nap alatt a vérszívó rovarok miatt. Emellett a rovarok nemcsak csípnek, de betegségeket is terjeszthetnek. A malária, a Zika-vírus, a Dengue-láz csak néhány ezek közül. A szúnyogok akár csak egy kis részének távol tartása nagy hatással lehet a lovak egészségére” – mondta David L. Hu, a Georgia Institute of Technology biológusprofesszora egy 2018-ban megjelent cikkben.

Habár a csonkítás, amit eredetileg azért alkalmaztak, hogy a lovak farka ne gabalyodjon bele a lószerszámokba, 11 amerikai államban és több európai országban tiltott – többek között az anyavállalat székhelyén, Belgiumban is –, a Budwesier gyárnál elég régóta alkalmazták ezt a beavatkozást.

A farokcsont amputálását az American Veterinary Medical Association (Amerikai Állatorvosok Egyesülete) és az American Association of Equine Practitioners (Lovas Állatorvosi Praxisok Amerikai Egyesülete) is elítélte.

(NPR)

Ez a cikk is érdekelhet:

Gyűrűsfarkú maki egy ember kezében, háttérben egy rendőrségi autó

Illegálisan tartott egzotikus állat mászott ki az anyósülés alól egy budapesti igazoltatásnál

Villamossínen közlekedett egy autós Budapesten, ám a rendőri intézkedés egészen

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének