britek nemmel szavaztak az állatkertekre

Az angolok 76 százaléka azt szeretné, hogy a nagyvadak többé ne éljenek állatkertekben

Egy friss közvélemény-kutatás alapján elmondható, hogy a britek többsége azt szeretné, ha a politikusok prioritásként kezelnék a vadvédelmet és az állatjóléti kérdéseket. Nagy részük pedig nemmel szavazott az állatkertekre is.

A Born Free Foundation, egy nemzetközi állatjóléti és konzervációs alapítvány kétezer brit állampolgárt kérdezett arról, mennyire tartják fontosnak az állatjóléti kérdéseket, illetve a vadvédelmet, valamint hogy szeretnék-e, ha a következő kormány, illetve az egyes pártok prioritásként kezelnék az ilyen jellegű kérdéseket.

A válaszokból egyértelműen kiviláglik, hogy az állampolgárok számára nagyon fontosak ezek a kérdések, és elvárják a politikusoktól, valamint a következő kormánytól – az általános választások 2025. január elején esedékesek, – hogy sokkal nagyobb figyelmet fordítsanak a vonatkozó szabályozásokra.

A szervezet az Opinion Matters közvélemény-kutató cég segítségével tudakolta a polgárok véleményét, ügyelve arra, hogy minden régióból legyen legalább száz válaszadó.

„Ezek a meggyőző számadatok azt mutatják, hogy hatalmas támogatottsága van annak az elképzelésnek, amire az alapítvány megalakult, és amiért kampányol már négy évtizede. Egyértelmű, hogy a politikusok és döntéshozók nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják azoknak a véleményét, akik szeretnék, hogy az állatok állatkertbe zárásának idejétmúlt, barbár, erkölcstelen gyakorlata megszűnjön” – hangsúlyozta az alapítvány egy nyilatkozatban.

A fenti idézetben arra utalnak, hogy a megkérdezettek 76%-a jelölte azt, hogy számára nagyon, vagy eléggé fontos, hogy a következő kormány kivezesse a nagyvadak tartásának gyakorlatát az állatkertekben, vadasparkokban, illetve egyéb állattartó intézményekben.

A teljes népesség számára fontos az állatok helyzete

A kérdésre, hogy „Mennyire fontos számodra az állatok jólléte?”, a válaszadók 93%-a felelte, hogy nagyon, vagy eléggé fontos, és mindössze 2%-uk válaszolt úgy, hogy egyáltalán nem az. A 25-34 éves korosztály között 95%, míg a 65 éves kor felettieknél 87% volt az arány.

Az alanyok 89%-a érzi úgy, hogy számára nagyon, vagy eléggé fontos, hogy a következő kormány programjában elköteleződjön a vadvédelemmel kapcsolatban. Ez a walesi lakosok számára volt a legfontosabb, náluk 92% érzi fontosnak a kérdést.

A kétezer megkérdezett közül 62% felelt igennel arra a kérdésre, hogy a következő kormánynak prioritásként kell-e kezelnie az állatjóléti kérdéseket. Húsz százalékuk nem tudta eldönteni, és 18%-uk válaszolt nemmel.

Nagy volt az egyetértés abban is, hogy a brit vadászok ne hozhassák haza a veszélyeztetett állatok trófeáit. A válaszadók 85%-a értett ezzel egyet, és az idősebb korosztály volt leginkább a tiltás mellett. Az 55-64 évesek 92%-a, valamint a 65 év felettiek 89%-a támogatja a trófeák behozatalának tiltását.

Az eredmény azért is érdekes, mert az országban március 17-én szavaznak arról, hogy törvénybe iktassák-e a trófeák behozatalának tiltását.

A Born Free Foundation az eredmények ismeretében felszólította a politikusokat arra, hogy a népakaratnak eleget téve fordítsanak nagyobb figyelmet a vadvilág védelmére, valamint az állatjóléti kérdésekre, és kormányprogramjukban kapjanak kiemelt helyet ezek a témák.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy fiatal férfi és nő hamburgert eszik sült krumplival és ketchuppal

Szokatlan módszert javasolnak kutatók rákmegelőzésre – eddig épp az ellenkezőjét tanácsolták

Több állati fehérje fogyasztásával lépnének fel a daganatos betegségekkel szemben

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének