Az évente megrendezett, állati és emberi áldozatokat egyaránt követelő kegyetlen hagyomány ellen tartott tiltakozást a PETA állatvédő szervezet, valamint több spanyol aktivistacsoport is Pamplonában. De úgy tűnik, hiába élünk a 21. században, a bikafuttatás még mindig legális.
A Spanyolország északi részén, Navarra tartományban található Pamplona városáról mindenkinek szinte ugyanaz az esemény jut eszébe. A köznyelvben csak pamplonai bikafuttatásként emlegetett, hivatalos nevén San Fermín fesztivál minden évben július 6-án, pontban délben startol, és egy héten keresztül tart, mely alatt számos program várja az érdeklődőket, melyek közül a reggeli bikafuttatások a legnépszerűbbek – innen a köznyelvben elterjedt elnevezés.
A több száz éves múltra visszatekintő tradíció régóta az állatvédők célpontja, ami nem meglepő, hiszen a fesztivál során több tucat ártatlan állatot mészárolnak le a közönség szórakoztatására.
Ennek okán a PETA, valamint a spanyolországi Animal Naturalis állatvédő szervezetek idén is tiltakozást szerveztek a város szívébe, hogy felhívják a lakosság, valamint a turisták figyelmét erre a barbár hagyományra, ami a mai napig sok embert csábít a városba.

Fotó: PETA
Az aktivisták gyakorlatilag meztelenül, áttettsző, földig érő piros fátylat és fehér szarvakat viselve, táblákkal álltak ki a főtérre, melyekre a „Pamplona: Violence and Death for Bulls” (Pamplona: kegyetlenség és halál a bikák számára) szöveget nyomtatták.
Nagyon sokan azok közül, akik a bikák elől futnak, nem is tudják, hogy ezeket a rettegő állatokat, akiket végigüldöznek Pamplona utcáin, később a ringben halálra döfik. Azokhoz az együttérző emberekhez szólok most, akik felszólítják a turistákat, hogy maradjanak távol ettől a vérfürdőtől, és a spanyol hatóságokat, hogy vessenek véget a futtatásnak és bikaviadaloknak, mert az állatkínzás és kegyetlenség, nem pedig szórakozás
– nyilatkozta az egyik aktivista.
Még mindig nem tiltották be a bikafuttatást
A PETA cikke szerint már több mint 125 spanyolországi város felismerte a bikaviadalok tradíciójának kegyetlenségét és betiltotta ezt a borzalmas látványosságot, de Pamplona egyelőre nincs ezek között.
A szervezet 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt elmaradt a fesztivál, levelet küldött a polgármesternek, amiben felajánlottak 250.000 eurót a városnak, ha beszünteti a bikafuttatást és a bikaviadalokat. Ez az összes jelenleg 298.000 euró, de az ajánlat továbbra is áll.
Az oldalon beszámoltunk már arról is, milyen áldozatokkal járnak ezek a spanyolországi fesztiválok, de a gyakori emberi sérülések mellett mindenképpen muszáj megjegyezni, hogy ezeknek a rendezvényeknek az állatok a legnagyobb vesztesei, akikre biztos halál vár.
Néhány héttel ezelőtt nagy visszhangot keltett az az eset, amikor egy bika a vesztébe zuhant, miközben megpróbált elmenekülni az utcákon összeverődött tömegtől.
A pamplonai bikafuttatás és bikavívás betiltását kérő petíciót itt lehet aláírni.