Papillon fajtájú kutya fut a hóban

Szakadékba zuhant egy túrázó, a kutyája mentette meg az életét

Egy dél-svájci túrázó a kutyájának köszönhetően menekült meg, miután nyolc métert zuhant egy szakadékba a Fee-gleccseren. A mentők sokáig sikertelenül keresték a bajba jutott férfit, és végül a kutya kitartó őrködése és hangos ugatása vezette el őket a helyszínre. Az Air Zermatt hegyimentő cég már márciusban figyelmeztette a túrázókat a hasadékok jelentette veszélyekre.

Kutyájának köszönheti az életét az a bajba jutott hegymászó, aki a dél-svájci túrája során nyolc métert zuhant egy szakadékba a Fee-gleccseren – írja a The Guardian. A túrázó egy amatőr walkie-talkie segítségével próbált segítséget hívni, amit egy közelben tartózkodó személy meghallott. Az Air Zermatt hegyimentő cég háromfős csapata ennek nyomán indult a helyszínre, de sokáig nem bukkantak a férfi nyomára.

Miközben a túrázó várta, hogy valaki rátaláljon, a kutyája kitartóan őrt állt a baleset helyszínén – derült ki az Air Zermatt közleményéből. A férfi ennek köszönhette, hogy megtalálták, ha a kutya nem marad gazdája mellett, a mentőcsapatoknak sokkal nehezebb dolguk lett volna a baleset helyszínének felderítésében. Az egyik mentőspecialista ugyanis mozgásra lett figyelmes a sziklák között: egy papillon reszketve ugatott egy szakadék mellett.

A kutya egy négylábú hős

– fogalmazott az Air Zermatt csapata.

A légimentő szolgálat egyébként már márciusban figyelmeztette a túrázókat a hasadékok jelentette veszélyekre. Nem véletlen: két hét alatt hét mentőakciót is végre kellett hajtaniuk.

Korábban az ilyen mentések során gyakran bernáthegyi kutyák segítettek a bajba jutott túrázók hollétének felderítésében. Az elmúlt két évszázadban mintegy kétezer utazót mentettek meg ezeken a hágókon. Azonban a magas tartási költségek és a kutyák viszonylagos lassúsága miatt mára helikopterek és hőkamerák vették át a helyüket.

Nem ő az első mentésben segédkező kutya

Természetesen a Fee-gleccseren szakadékba zuhant férfi kutyája nem az első olyan háziállat, aki hőstettet vitt véghez. Tavaly például Tango, egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kutya hangos ugatásával riasztotta örökbe fogadó családját, és akadályozott meg egy rablást.

Előző gazdái már nem tudták megfelelően ellátni, ezért került az Animal Rescue League of Iowa (ARL) gondozásába. Az állatmenhely a Tangóhoz hasonló helyzetben lévő beteg kutyák és macskák számára üzemeltet egy hospice-programot. A programban részt vevő állatok olyan befogadó családokhoz kerülnek, akik igyekeznek életük hátralevő részét a legkényelmesebbé tenni. Mindezt nyugalomban, távol az állatmenhely nyüzsgő légkörétől.

Habár Tango elég jól érzi magát örökbefogadóinál, nehéz megjósolni, mit hoz a jövő, ezért a befogadói gondoskodnak róla, hogy az együtt töltött idő különleges legyen

– nyilatkozta az állatmenhely egyik munkatársa.

A lakásból végül – a kutya riasztásának köszönhetően – csupán apróságok tűntek el, nagyobb kár nem keletkezett.

Ez a cikk is érdekelhet:

Korosodó házaspár főz együtt, egy konyhaszigetnél állva

Csökkenthető a vastagbélrák kockázata bizonyos ételek fogyasztásával

Már napi 20-40 gramm keresztesvirágú zöldség fogyasztása is jelentős mértékben

Nikházy Ádám kommunikáció és médiatudomány szakon végzett. Több év irodai munkát hagyott maga mögött, hogy a fotózás iránti szenvedélye végre kiteljesedhessen. Legközelebb a dokumentarista fotográfia áll hozzá, amely szerinte jelentős szerepet játszik a társadalom visszatükrözésében. Egyre mélyebben elmerül a videókészítésben is, célja, hogy a dokumentumfilm eszközein keresztül mutassa be a minket körülvevő világot. A vizuális megjelenítés mellett az írás is fontos számára – így próbálja összetettebben, több nézőpontból is megközelíteni és közelebb hozni a közönséghez a választott témáit.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének