Pamplonában idén is megrendezték a San Fermín fesztivált, bár az állatvédők ismét látványos performanszokkal tiltakoztak a bikafuttatás és a viadalok hagyománya ellen. A rendezvény során évről évre emberek is megsebesülnek – idén sem volt ez másként.
A tiltakozások ellenére idén is kezdetét vette Pamplonában a bikafuttatásáról elhíresült San Fermín fesztivál. A klasszikus irodalom kedvelői Ernest Hemingway A nap is felkel című regényéből ismerhetik ezt a rendezvényt. A Spanyolország északi részén, Navarra tartományban található városban évről évre hagyományosan július 6-án, pontban délben kezdődik el a San Fermín, ekkor zajlik a nyitóceremónia. A fesztivál aztán egy hétig tart, és a legnépszerűbb programpontja kétségtelenül a reggelente tartott bikafuttatás.
Ez a következőképpen zajlik: reggel nyolckor rakétalövés jelzi, hogy kiengedik a bikákat a város lezárt utcáira. A résztvevők előttük vagy mellettük futnak. Az állatokat nem hajtják fizikai eszközökkel, ám a tömeg, a hangzavar és a sok inger – a taps, a kiabálás és a szűk utcák – miatt maguktól is törekednek előre. Már a futás közben is rengeteg stressz éri az őket, sokszor meg is sérülnek: zúzódásokat, töréseket is elszenvedhetnek.
Mindez azonban eltörpül a délutáni program árnyékában, ugyanis a bikák végül a pamplonai városi arénába, a Plaza de Torosba futnak be. Ott aztán matadorokkal kell megmérkőzniük egy-egy bikaviadal keretében, ahol mindegyik állattal végeznek.
A bikafuttatás és a viadal ellen régóta tiltakoznak az állatvédők
Mindezek fényében nem meglepő tehát, hogy az állatvédők évről évre tüntetnek azért, hogy a városvezetés eltekintsen a fesztivál megrendezésétől – vagy legalábbis állatbarát programmá módosítsa. 2023-ban például a város szívébe tervezett látványos tiltakozást a PETA, valamint a spanyolországi Animal Naturalis állatvédő szervezet. Az aktivisták áttettsző, földig érő piros fátylat és fehér szarvakat viseltek, valamint táblákat tartottak a magasba. Ezekre a „Pamplona: Violence and Death for Bulls” (Pamplona: kegyetlenség és halál a bikák számára) szöveget nyomtatták.
Idén ugyanez a két szervezet egy Pietà-imitációval tiltakozott július 5-én. Mária egy „halott bikát” tartott a karjaiban, körülötte további „véres bikák” feküdtek. Ezeket a szerepeket természetesen mind beöltözött aktivisták játszották.
A fesztivál egyébként nem kizárólag az állatokra nézve veszélyes, rendszeresek az emberi sérülések is a rendezvényen. Már a második, azaz keddi bikafuttatáson is történt súlyos baleset: egy embert felnyársaltak, hét másik résztvevő pedig könnyebben megsérült. A Reuters információi szerint a súlyosabban megsebesült, 25 éves férfi állapota stabil.