Egy ülő ember, aki térdtől lefelé látszik és a lábszárát fogja mindkét kezével

Védhet a vérrögök kialakulása ellen a növényi étrend

Egy friss kutatás alapján úgy tűnik, hogy hatékony lehet a növényi étrend a lábban és a tüdőben képződő vérrögök által okozott keringési zavarok ellen. A kutatók egy nagymintás, több mint tíz évre kiterjedő adatgyűjtés alapján jutottak erre a következtetésre. A vénás tromboembólia az egyik legveszélyesebb keringési zavar, amelyet gyakran nem ismernek fel időben.

A növényi étrend szív- és érrendszerre gyakorolt jótékony hatásáról, keringési betegségek megelőzésében játszott szerepéről több kutatás is készült már. Azzal azonban eddig kevés tanulmány foglalkozott, milyen kapcsolat áll fenn a növényi étrend és a vérrögképződés között. Kutatók most arra a kérdésre keresték a választ, csökkentheti-e a növényi étrend a vénás tromboembólia, azaz a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia együttes kialakulásának esélyét. A szívinfarktus és a stroke után a vénás tromboembólia (VTE) a harmadik leggyakoribb keringési megbetegedés, amely évente globálisan körülbelül tízmillió embert érint.

A kutatáshoz 183 510 páciens adatait használták fel a UK Biobank adatbázisából. Ezt követően a hPDI (healthy plant based diet – egészséges növényi étrend) nevű skálán három kategóriába sorolták őket az alapján, hogy mennyire egészségesen táplálkoznak. Az adatfelvétel idején egyik páciens sem szenvedett VTE-től. Az résztvevőket 13 éven keresztül követték nyomon, akik időszakosan jelentették az étrendjüket. Emellett vizsgálták még a betegségek kialakulására irányuló genetikai hajlamot is.

Az egészséges növényi étrend csökkenti a vérrögök kialakulásának esélyét

A tizenhárom éves időtartam alatt 4587 esetben alakult ki VTE az alanyoknál. A genetikai hajlam nagymértékben befolyásolta a későbbi megbetegedéseket. Akiknél magas volt a genetikai kockázat, azoknál 47 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki valamelyik keringési zavar. Ezzel együtt azoknál, akik a legegészségesebb növényi étrendet követték, 14 százalékkal kisebb volt erre az esély. A legrosszabb eredménnyel azok végeztek, akik egyrészt genetikailag nagy hajlamot mutattak, és emellett a legkevésbé egészséges étrendet követték.

Juhász-Keglovits Klára, a Prove-nak nyilatkozó csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, életmódorvos szerint „nem véletlen szokták mondani, hogy a gének töltik meg a fegyvert, de az életmód húzza meg a ravaszt. Ez azért van, mert a gének kifejeződése valamelyest módosítható.” A növényi étrend és a vérrögök kapcsolatát kutató tanulmány pedig újabb bizonyíték arra, hogy a megfelelő életmóddal sok súlyos betegség megelőzhető vagy mérsékelhető. Évtizedes kutatási tapasztalat tanúskodik a növények jótékony hatásáról, különösen a szív- és érrendszeri megbetegedések kapcsán.

Ez a cikk is érdekelhet:

Paradicsomot és zöldségeket vág fel egy kéz a konyhában.

Az időskori krónikus gyulladás nem törvényszerű – megtalálhatták a megoldást a kutatók

Az egészséges öregedés egyik kulcsát találhatták meg egy új kutatás

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének