Egy fekete kölyökkutya egy kék ketrecben fekszik

Megérkezett a rendelet, tilos kutyát és macskát árulni az állatvásárokon

Nem lehet többé az állatvásár a szaporítók kedvelt fóruma. Egy új rendelet szerint immár tilos ezeken a helyeken kutyát, macskát és vadon befogott madarakat árulni. Az állatvédők örömmel fogadták az újítást, de további szigorítást sürgetnek az állatkereskedelem terén. Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos azt ígérte, lesznek még szaporítói tevékenységeket korlátozó állami fellépések.

Állatvásárokra vonatkozó új rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben – az az intézkedés ez, amelyet már tavaly belengetett a kormány. A kereskedelmi szabályok módosítása értelmében tilos lesz kutyát, macskát és madarak vadon befogott egyedeit árulni. Az újítás keretében a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendeletet is átírták.

Az Agrárminisztérium tavaly novemberben bocsátotta társadalmi egyeztetésre a jogszabálytervezetet. A rendeletmódosítás gondolata civil állatvédelmi szervezetektől származott.

Az állatvásár csak az első lépcsőfok, innen tovább kell lépni

Mikor a módosítás terve nyilvánosságra került, az állatvédők ünnepelték a kormányzati szándékot.

„Mi, állatvédők a közelmúltban még álmodni sem mertünk volna hasonló szigorításról. Bár van egy-két hírhedtebb állatvásár – a pécsi, a fonyódi, az ónodi vagy éppen az újfehértói –, ezeken kívül is rengeteg helyen árulnak a szaporítók. Jelenleg csak Dabason és Monoron nem lehet kutyákkal és macskákkal kereskedni, ezt a döntést az önkormányzat és a vásár szervezői önként hozták meg” – nyilatkozta akkor a Prove-nak Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány tagja.

Hozzátette ugyanakkor, nincsenek illúziói,

a szaporítás nem fog ennek az új szabályozásnak köszönhetően leállni. Az ellenben kijelenthető, hogy ha eddig laza hurok vette körbe a szaporítókat, az most kicsit jobban megszorul körülöttük. Nyilván a későbbiekben tovább kell majd szigorítani, de ezt több lépésben lehet csak megoldani, nem lehet egyetlen tollvonással betiltani a szaporítást. Ehhez először ki kell építeni az odavezető utat.

Elmondta, az állatvásárok után érdemes lenne foglalkozni az állatcsempészettel is jogszabályi szinten. A szaporítók számára nem is az állatvásárokon generált eladások adják ugyanis a bevétel legnagyobb hányadát, hanem a külföldre juttatott állatok.

A kormánybiztos sem gondolja, hogy ez a rendelet lenne a végállomás

Némedi Edina felvetésére reagálva Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos leszögezte, ő is tisztában van azzal, hogy az illegális állatexport visszaszorítását még meg kell oldaniuk. „Megpróbálunk mindent megtenni, külföldi állatvédő szervezetekkel is kapcsolatban vagyunk, próbáljuk felderíteni az igazságszolgáltatással közösen azokat az ügyeket, amelyek határon át nyúlnak. Azonban itt is kétirányú a történet: a kereslet tartja életben a kínálatot. Feladatunk az is, hogy jelezzük a nyugat-európai országoknak, amelyek a legnagyobb felvevőpiacot jelentik, hogy nekik is van teendőjük ebben az ügyben” – nyilatkozta lapunknak.

A kormánybiztos elmondta, kiemelt ügyként tekint a szaporítók elleni küzdelemre. Rámutatott, nem az állatvásári tilalom az első lépés, amellyel a szaporítók lehetőségeit szeretnék megnyirbálni. „Az első mérföldkő az volt, hogy a Büntető törvénykönyvben definiáltuk, kit nevezünk szaporítónak, mi ennek a tényállása, és ma már szabadságvesztés is járhat érte. Ez egyébként Európában egyedülálló. Kétségtelen azonban, hogy további lépésekre van szükség, hiszen az állatvédelem legkártékonyabb ellenlábasai a szaporítók” – hangsúlyozta.

Ez a cikk is érdekelhet:

Harrison Ford szürke ing felett fekete pulcsiban mosolyog a kamerába

Harrison Fordnak van egy küldetése – a teljesítésében még Indiana Jonesnál is elszántabb

Harrison Ford leginkább a filmszerepeiről híres világszerte, ám természetvédőként is

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének