Egy szupermarket hűtője felülről fotózva, tele darált hússal

A túlhasznált antibiotikumok továbbra sem zavarják az áruházláncokat

Egy friss jelentés felmérte, milyen szabályzatok vannak érvényben a brit szupermarketekben az antibiotikum-használatra vonatkozóan. Az eredmények alapján a legtöbb szabályzat csak a saját márkás termékeknél tudja befolyásolni az antibiotikumok használatát, de az importált termékeknél már jellemzően nincs ellenőrzés. A jelentést készítők szerint az áruházláncoknak sokkal szigorúbban kell kezelniük a kérdést.

Az Európai Unióban 2022 óta tilos rutinszerűen, vagyis megelőzési céllal antibiotikumot használni az állattenyésztésben. Az Egyesült Királyságban tavaly óta van érvényben ugyanilyen korlátozás, bár szakértők szerint a törvény gyenge és kiskapukkal tűzdelt. Ez a gyakorlat korábban az intenzív állattenyésztés okozta egészségügyi problémák kezelése és megelőzése végett volt bevett szokás, melyeket nagy mennyiségű antibiotikum használatával igyekeztek ellensúlyozni. Ez azonban súlyos következményekkel jár az emberekre nézve, figyelmeztet az új jelentés.

Az Alliance to Save Our Antibiotics (ASOA) szervezet szeptember végén hozta nyilvánosságra immáron negyedik felmérését a brit szupermarketek antibiotikum-szabályzatára vonatkozóan. A felmérésből kiderül, hogy bár sokat javult a helyzet a helyi gazdaságok antibiotikum-használatát illetően, a legtöbb szabályzat továbbra is gyenge. Általában csak a saját márkás termékek ellátási láncát tudják kellőképpen befolyásolni, az importált, vagy egyéb márkás termékek esetében nem alkalmazzák őket – számolt be a szervezet weboldalán.

Világviszonylatban az antibiotikumok nagyjából kétharmadát az állattenyésztésben használják. Ennek ellenére az áruházak gyakran nem ellenőrzik, hogy a polcaikon lévő importtermékek előállításánál fennállt-e az antibiotikumok túlzó használata. Ez igazságtalan a brit gazdákra nézve, akikkel szemben magasabb elvárások vannak érvényben. Ennél is fontosabb, hogy ez a gyakorlat a fogyasztók egészségét is veszélyezteti

– nyilatkozta Cóilín Nunan, az Alliance to Save Our Antibiotics tudományos ügyvezetője.

Az antibiotikumok túlhasználata megelőzhető haláleseteket okoz

Az ASOA szerint az Egyesült Királyságban évente több mint hétezer haláleset köthető közvetlenül az antibiotikum-rezisztens kórokozókhoz. Közvetett módon ez a szám pedig eléri a 35 ezret.

Az antibiotikumok jelentik az alapját a mai modern orvoslásnak. Ezen gyógyszerek nélkül a rutin orvosi eljárások kockázatai az egekbe szöknének. A szomorú helyzet az, hogy az antibiotikum-rezisztens baktériumok betegek ezreinek az életét veszélyeztetik. Sajnos sokan ezeknek a fertőzéseknek a következményeibe halnak bele. Ezért nagyon fontos, hogy az egész társadalom mielőbb és minél nagyobb egységben lépjen fel az antibiotikum-rezisztenciát kiváltó okok ellen, beleértve az intenzív állattartásban előállított húsok fogyasztása iránt érzett vágyunkat is

– mondta Dr. Ron Daniels, a Global Sepsis Alliance alelnöke.

A felmérés tíz brit áruházlánc szabályzatát vizsgálta, amelyek közül a Marks & Spencer végzett az első helyen. A szupermarket a teljes ellátási láncon keresztül ellenőrzi a gyógyszerek használatát és az importált termékekre is érvényesíti a szabályzatot. Emellett megbízható adatokat is szolgáltatnak az antibiotikumok felhasználásáról. Második helyen a Tesco és a Waitrose állnak, míg utolsó helyen az Iceland nevű áruházlánc végzett.

Ez a cikk is érdekelhet:

Lukrécia, a Budakeszi Vadaspark visszavadított vadmacskája, nyomkövetős nyakörvvel a nyakában

Állatkínzással vádolják a Budakeszi Vadasparkot – tüntetést, feljelentést ígérnek

Lukrécia, a Budakeszi Vadasparkból visszavadított vadmacska előkerült, pár nap szünet

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének