Egy Gunner nevű idős kutya elszökött otthonról Texasban. Menhelyre került, ahol – annak ellenére, hogy a gazdája jelezte, mennek érte – egészségügyi gondok miatt elaltatták. A Gunnerért megérkező családapa már csak egy műanyag zacskóban kaphatta meg a kutyáját.
Minden gazdi rémálma, hogy a kedvencének hirtelen nyoma vész. Természetesen ezt érezték annak a texasi családnak a tagjai is, akik szeptember harmadikán szembesültek azzal, hogy Gunner nevű labradorjuk elszökött, és nem talált haza. Ekkor azonban még nem is sejtették, milyen érzelmi hullámvasút vár rájuk ezzel kapcsolatban.
A családapa, John Gilcrease szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy felderítsék, hova lett a kutya. Átkutatták érte a környéket, értesítették a szomszédokat, és a közösségi médiumokra is tettek ki posztot arról, hogy Gunner eltűnt – számolt be a The Animal Club.
Végül szóltak nekik, hogy Gunner előkerült, és a helyi állatmenhelyre, a Denton Animal Support Foundationbe vitték. Gilcrease telefonált, hogy egyeztessen a létesítményben dolgozókkal a továbbiakról. Ekkor azt a tájékoztatást kapta, hogy már csak szeptember 5-én tudják neki kiadni Gunnert.
A család megnyugodott, azt hitték, hamarosan viszontláthatják a kutyájukat. Amikor azonban John Gilcrease megérkezett, a személyzet furcsán viselkedett, kitérően válaszolt a kérdéseire.
Olyan sokáig húzta a válaszadást, hogy nekiszegeztem a kérdést: »Megölték a kutyámat?«. Erre ő azt felelte: »Igen.« Annak tudatában, hogy egy majdnem 13 éves családtagot altattak el, nem tudom, miként tudtam megőrizni a nyugalmamat
– nyilatkozta a családfő a CBS Newsnak.
Elmondta, hogy a menhely még csak bocsánatot sem kért tőle, és egy műanyag zacskóban adták neki vissza Gunner holttestét.
A menhely szerint az idős kutya szenvedett
Azt követően, hogy az elkeseredett férfi a nyilvánosság elé állt a történettel, a menhely is előhozakodott a saját verziójával. Szeptember 11-én kiadott közleményük szerint egészségügyi okokból döntöttek a „humánus eutanázia” mellett. Arra jutottak ugyanis, hogy az idős kutya ízületi gyulladástól, inkontinenciától, valamint hólyag- és bélszabályozási problémáktól is szenvedett.
Gilcrease szerint erről szó sem volt, Gunner valószínűleg csak rettegett a családja nélkül a menhelyen. Ráadásul a férfi álláspontját erősíti egy jogszabály is. Ez kimondja, hogy a tulajdonosoknak 72 óra áll rendelkezésükre, hogy elmenjenek megtalált állataikért, Gunner esetében pedig nem telt el ennyi idő. A menhely azzal védekezett, hogy nem tartják magukat ehhez az előíráshoz abban az esetben, ha egy állat szenved.
A családapa a közösségi média több felületén is felhívta a környékbeli kutyatulajdonosok figyelmét arra, hogy tanuljanak az esetükből, és vigyázzanak a Dentonnal. Ezzel párhuzamosan pedig követelni kezdte azt is, hogy az eset miatt bocsássanak el két személyzeti tagot: Mindy Henryt és Nikki Sassenust. Részben sikerrel is járt: a Denton menedzserét, Mindy Henryt a napokban „felmentették menhelyi kötelezettségei alól”.