Egy cukornádültetvény felülnézetből, amin épp egy traktor arat

Hatalmas cukornádültetvény fenyegeti az indonéz élővilágot

Indonézia szeretné, ha 2027-re sikerülne teljes egészében országon belül megoldani a felhasznált cukor előállítását. Az ehhez szükséges mezőgazdasági gigaprojekt viszont nemcsak a pápuai esőerdők gazdag növény- és állatvilágát, hanem az őslakos népesség életmódját is nagymértékben veszélyezteti.

Kétmillió hektáron (20 ezer négyzetkilométeren) tervez cukornádültetvényt, valamint hozzá tartozó feldolgozó komplexumot az indonéz kormány – írta meg áprilisban a Reuters. Ez a terület nem sokkal kisebb, mint Magyarország három legnagyobb kiterjedésű vármegyéjének (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest) együttes területe. Kicsit érzékletesebb példával élve: 20 ezer négyzetkilométeren több mint 2,8 millió NB I-es focipálya férne el.

A tervek szerint az ipari terület Merauke környékén, Nyugat-Új-Guinea (Pápua) déli részén fog elhelyezkedni. A kormány célja ezzel a gigaberuházással az önellátó, független indonéz cukoripar kiépítése. A komplexumra a cukornádültetvény mellett malmokat, valamint bioetanol-üzemet és biomassza-erőművet is terveznek.

Indonézia a világ legnagyobb cukorimportőre, ezért is fordulhatott meg a kormány fejében, hogy saját házon belül próbálják megoldani a termelést. Az El Niño által előidézett aszály következtében ugyanis csökkent a kínálat, és a cukor ára jelentős mértékben megemelkedett. Csak tavaly 5 millió tonna nyers cukor érkezett az országba. Az önellátásra vonatkozó terveket még 2022-ben jelentette be a kormány, amikor 180 ezer hektárnyi cukornádültetvény volt az országban. Ezt tervezték 700 ezer hektárra bővíteni a 2022-es tervek alapján.

A cukornádültetvény telepítése elkerülhetetlenül erdőirtáshoz vezet

Pápua őserdei a világ leginkább biodiverz területei közé tartoznak. Több mint húszezer növényfaj és számos madár, emlős és hüllő otthona a szigeten elterülő erdőség. A cukornádültetvénynek viszont hely kell, ennek érdekében pedig a kormány közel 420 ezer hektárnyi őserdőt tervez „áthelyezni”. A biodiverzitás csökkenésével járó környezeti károkozás mellett számolni kell az esőerdő szén-dioxid-megkötő képességének csökkenésével is.

Miért cukornád? A Marind, Mandobo és Awyu törzsek tagjai nem fogyasztanak cukornádat. Ők sagot esznek. És ők még mindig a természettel együtt élnek, vadásznak és halásznak a folyóban. A kormány hosszú ideig tartó szenvedést idéz elő ezen a földön, amiből mások húznak majd hasznot, anélkül, hogy látnák a folyamat környezetre és az őslakos emberekre gyakorolt pusztító hatását

– mondta a projekt kapcsán Primus Peuki, az Indonesian Forum for the Environment pápuai szervezetének elnöke.

A 8 milliárd dolláros projektben egyaránt közreműködnek nemzetközi és indonéz konzorciumok is. A beruházás mérete kapcsán sokak a MIFEE (Merauke Integrated Food and Energy Estate) projekthez hasonlítják a cukoripari kezdeményezést. Emiatt a korábbi projekt miatt (habár eleinte cukornád- és rizstermesztés volt a szlogen) nagy területeken végeztek erdőirtásokat, hogy később pálmaolajat termelhessenek ki. Az agrárberuházás következtében sok őslakost is kitelepítettek.

Ez a cikk is érdekelhet:

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Elég belőle egyetlen falat, és máris otthonos melegséggel tölt el

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének