Egy kéz egy szupermarket hűtőszekrényének ajtaját fogja, amiben feldolgozott hústermékek vannak

A feldolgozott vörös hús is ludas lehet demenciaügyben

A feldolgozott vörös hús fogyasztása növelheti a demencia kialakulásának kockázatát egy új, 130 ezer fő vizsgálatából származó tanulmány alapján. A kutatók szerint ennek a kiváltása dióval, babbal vagy tofuval csökkentheti a rizikót. A brit Alzheimer Társaság munkatársa azonban leszögezte, a tanulmány összefüggésre ugyan rámutatott, ám az ok-okozati kapcsolódást nem bizonyítja.

Mintegy 250 ezer ember szenved demenciában Magyarországon, amely mint népbetegség a családtagokkal együtt közel egymillió embert érint. Erről Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős – azóta leváltott – államtitkára beszélt 2023 novemberében. Az államtitkár ezt annak kapcsán mondta, hogy döntés született egy átfogó nemzeti demenciaprogram elindításáról, „Van értELME!” néven.

Hornung legutóbb márciusban nyilatkozott a programról, akkor azt ígérte, az rövidesen a kormány elé kerülhet. A Van értELME! elsősorban az érzékenyítésre, oktatásra helyezné a tervek szerint a hangsúlyt.

Egy friss tanulmány alapján azonban lehetőség nyílhat a megelőzésre is, mégpedig a feldolgozott vörös húsok mellőzésével. Ezek a füstöléssel, érleléssel, sózással vagy kémiai tartósítószerek hozzáadásával készített, marha-, sertés-, bárány- vagy kecskehúsalapú készítmények. Idesorolható a bacon, a hamburgerhúsok többsége, a kolbász, a szalonna és a szalámi is.

A feldolgozott vörös hús ködösítheti az agyat

A kutatás kifejezetten grandiózus: 43 éven keresztül követték nyomon 130 ezer, az Egyesült Államokban dolgozó egészségügyi alkalmazott egészségi állapotát. A résztvevők 2-5 évente nyilatkoztak az étrendjükről, különös tekintettel arra, hogy mennyi feldolgozott vörös húst, diófélét és hüvelyest fogyasztanak.

A 130 ezer fős csoporton belül több mint 11 ezer demenciás esetet azonosítottak a vizsgált 43 év alatt.

A tanulmány készítői végül két fő megállapításra jutottak:

  • Heti két adag feldolgozott vörös hús fogyasztása 14 százalékkal növeli a demencia kockázatát ahhoz képest, mintha valaki havonta kevesebb mint három adagot eszik ilyen típusú élelmiszerből.
  • Ha napi egy adag feldolgozott vörös húst felcserélünk egy adag dióra, babra vagy tofura, az 20 százalékkal csökkentheti a demencia kialakulásának rizikóját.

A tanulmányok eredményei vegyesek voltak eddig azzal kapcsolatban, van-e kapcsolat a kognitív hanyatlás és a húsfogyasztás között általában. Ezért közelebbről is megvizsgáltuk, hogy a feldolgozott és a nem feldolgozott hús különböző mértékű fogyasztása hogyan befolyásolja a kognitív kockázatot és működést. Az embereket hosszasan tanulmányozva arra jutottunk, hogy a feldolgozott vörös hús fogyasztása jelentős kockázati tényező lehet a demencia szempontjából. A feldolgozott vörös húsról azt is kimutatták már, hogy növeli a rák, a szívbetegségek és a cukorbetegség kockázatát. Az agyra pedig azért lehet hatással, mert magas benne az olyan káros anyagok szintje, mint például a nitritek és a nátrium

– nyilatkozta a The Guardiannek Yuhan Li, a tanulmány vezető szerzője.

Óvatosságra intett azonban a tanulmány kapcsán Richard Oakley, az Egyesült Királyságban működő Alzheimer Társaság munkatársa. Kiemelte, a kutatás összefüggést ugyan talált a feldolgozott vörös hús fogyasztása és a demencia között, az ok-okozati kapcsolódást azonban nem bizonyította.

„Ez még nem jelenti azt, hogy a feldolgozott vörös hús fogyasztása közvetlen kapcsolatban áll a demencia kialakulásával. Lehet, hogy a feldolgozott vörös húst kerülő emberek általában egészségtudatosabbak, és kerülik az egyéb egészségtelen szokásokat, amelyek növelik a demencia kockázatát” – mondta.

Növényi alapú ételeket ajánlanak a demencia ellen

A friss amerikai tanulmány a feldolgozott vörös húsok jelentette kockázatra fókuszált. Sok kutató ajánlotta azonban már a növényekben bővelkedő étrendet a demencia elleni harcban.

Egy orvosi folyóiratban publikált tanulmány szerint a magvakban, tengeri ételekben, teljes értékű gabonákban és zöldségekben gazdag mediterrán étrend hatásos lehet a demencia megelőzésében. Ez a 60 ezer főre kiterjedő kutatás igazolja, hogy a növényekben gazdag étrend még akkor is hatásos, ha az érintett genetikailag kifejezetten hajlamos az Alzheimer-kórra vagy az időskori neurodegeneratív betegségek más formáira.

A publikáció egyik szerzője, Janice Ranson szerint „az eredmények azt sugallják, a szellemi frissességünket gyümölcsökön, zöldségeken, teljes értékű gabonákon és egészséges zsírokon alapuló étrend óvhatja meg”.

De nemcsak a mediterrán, hanem a tápanyagokban gazdag növényi étrend is hatékony fegyver az Alzheimer-kórral szemben egy metaanalízis szerint. Növényi alapú táplálkozás mellett is fontos azonban ügyelni a B12-vitamin és a D-vitamin pótlására, valamint az elegendő DHA típusú omega-3 zsírsav bevitelére. Ezek híján a demencia kockázata nagyobb.

Ez a cikk is érdekelhet:

Fekete-fehér tehén néz bele a kamerába

Újabb járvány jelent meg Magyarországon: a kéknyelv-betegség

Alighogy pontot tettünk a ragadós száj- és körömfájás pusztításának végére

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének