Egy csoport disznó a sertésipari telepen, rácsokon keresztül fotózva

Százmilliókból népszerűsítené magát az egyetemeken a sertésipari lobbi

Olyan képzéseket finanszíroz majd a sertésipari lobbi amerikai egyetemeken, amelyek a sertéstermelők és -fogyasztók közötti bizalomépítést célozzák. Az állatipari konzorcium öt év alatt több mint 700 ezer dollárt költ majd erre a projektre.

Számos módszerrel előállt már a hús-, a tej- és tojásipar annak érdekében, hogy népszerűsítsék az általuk előállított termékeket a fogyasztók körében. A 2020-as Super Bowl szünetében például egy növényi húsalternatívák ellen hangoló reklámot vetítettek. A tejipar is előállt a maga növényi helyettesítőket támadó kampányával. Utóbbiban Aubrey Plaza, Emma Roberts és Hailey Bieber is részt vett.

A húsipari dezinformáció beférkőzik a tudományos szférába is, méghozzá szakértők és tudományos intézmények finanszírozása révén. A Clarity and Leadership for Environmental Awareness and Research (CLEAR) Center kutatóközpont például bizonyíthatóan állattenyésztéssel foglalkozó vállalatokhoz köthető anyagi szempontból. Frank Mitloehner, a központ igazgatója pedig azt hangoztatta, hogy a hús- és tejtermékek klímasemlegesek lehetnek, és több fórumon is megvédte az állatipart.

2002 és 2021 között Mitloehner és a CLEAR Center közel 12,5 millió dolláros támogatást kapott bizonyos ipari csoportoktól. Ezek között feltűnik például a National Cattlemen’s Beef Association amerikai marhahústermelő szövetség és a National Pork Board is. Utóbbi az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának égisze alatt működő szervezet, célja a sertéshús népszerűsítése a lakosság körében.

A húsipar most ismét tudományos berkekben tevékenykedik, a Real Pork Trust Consortium ugyanis több millió dolláros kommunikációs partnerségi megállapodást kötött öt amerikai egyetemmel. A sertésipari konzorcium olyan programokat finanszíroz majd az érintett felsőoktatási intézményekben, amelyek segítik „a bizalom építését a sertéstermelők és sertésfogyasztók között”.

A Sentient Media információi szerint

  • az Iowai Állami Egyetem,
  • a Georgiai Egyetem,
  • az Észak-Karolinai Állami Egyetem,
  • az Észak-Karolinai Mezőgazdasági és Műszaki Állami Egyetem és
  • a Minnesotai Egyetem

egyezett meg egy jövőbeli együttműködésről a sertésipari konzorciummal.

Sertésipari lobbiból is doktorálhatnak a hallgatók

Az egyetemi partnerségi megállapodások keretében a hallgatók találkozhatnak majd a sertésipari érdekeltekkel. Meghallgathatják a gondolataikat, az aggodalmaikat és megismerhetik a konzorcium törekvéseit. A felsőoktatási intézményekben komplett PhD-képzéseket indítanak a sertésipari lobbi támogatásával. Az Iowai Állami Egyetemen például már hirdetik is ezt a lehetőséget, a következő szöveggel:

A sertéstermelés és sertésipari termékek iránti bizalom erősítése kommunikációval, kutatással és képzéssel.

A sertésipari konzorcium összesen mintegy 700 ezer dollárt, azaz több mint 253 millió forintot szán az egyetemi képzésekre a következő öt évben. Ezt azonban sokan nem tartják helyesnek, köztük a korábban állattenyésztő vállalatok tudományos életbe való beszivárgását kutató Viveca Morris sem.

Kijelentette, „az állami egyetemeknek a közszolgálat lenne a céljuk. Ehelyett úgy tűnik, a sertésipari cégeket szolgálják, arra használva a hírnevüket, hogy növeljék a sertésipari termékekbe vetett fogyasztói bizalmat”.

Ez a cikk is érdekelhet:

Nő kék pólóban ül a kanapén, kék legyezővel legyezi magát

Menopauza tünetei sanyargatnak? A többség nem tud egy titkos fegyverről

Légy tudatos a klimax idején! Sok nő nincs tisztában azzal,

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének