égési sérülések a bolti csirkehúsokon

Égési sérülések jelentek meg a bolti csirkehúsokon

A BBC tíz nagy brit szupermarketláncot kérdezett meg arról, hogy az általuk árult csirkék hány százalékának vannak égési sérülései. A bőrön látható fekete elszíneződést az okozza, hogy a madarak sok időt töltenek a saját piszkukban, ezért az ürülékükben található ammónia bőrégést okoz.

Tíz szupermarketből mindössze öt válaszolt a BBC megkeresésére, amikor az általuk árusított csirkéken található égési sérülésekről érdeklődött az újság. Az angol nyelven „hock burns” elnevezésű fekete elszíneződések az ammóniával való hosszas érintkezés következtében alakulnak ki.

A bőrégés annak a jele, hogy az állatokat olyan körülmények között tartják, ahol hosszú időn keresztül kénytelenek a saját ürülékükkel érintkezni. Az ilyen égési sérülésekkel rendelkező állat továbbra is fogyasztható, ám a vásárlók érthető okok miatt kevésbé választják az ilyen árut. Ezért a feldolgozóüzemek sok esetben igyekeznek eltüntetni a barnás-feketés foltokat.

Kate Parkes, az RSPCA baromfispecialistája úgy nyilatkozott, hogy „sajnos nagyon jellemző a nagyüzemi állattartásban” ez a jelenség, és sokkal nagyobb az esélye az előfordulásnak, ha a madarakat „rosszul tartják”.

A baromfitenyésztők számára ismert az égési sérülés jelensége

Az iparban az égési sérülések jelentkezésének kívánatos mértéke maximum 15 százalék, ám a tapasztalatok alapján ennél jóval magasabb az előfordulási arány.

Egy 2005-ös elemzés alapján az áruházban kapható csirkék akár 82 százalékán is lehetnek ilyen égési sérülések. A BBC által megkérdezett áruházak a következő adatokat szolgáltatták:

  • Tesco – 26,3 százalék
  • Sainsbury’s – 20 százalék
  • Asda – nincs adat
  • Morrisons – nincs adat
  • Aldi – 33,5 százalék
  • Coop – 36,7 százalék (legmagasabb)
  • Lidl – nincs adat (aktivisták szerint: 74 százalék)
  • Waitrose – 2,7 százalék (legalacsonyabb)
  • Iceland – nincs adat
  • Ocado – nincs adat

A brit Lidl értékei nem az üzlettől származnak, hanem az Open Cages állatvédő szervezet aktivistáitól. Az önkéntesek kilenc város huszonkét Lidl üzletében ellenőriztek több mint 500 csirkét. Az általuk jelentett adatok alapján a boltban kapható csirkék háromnegyedén megtalálható volt az ürülék által okozott bőrégés.

A Lidl egyik szóvivője visszautasította a magas értékeket, és elmondta, hogy a saját adataik teljesen mást mutatnak, ám ezeket nem osztotta meg. Mindenesetre az üzlet jelezte, hogy rövidesen kiad egy átfogó állatjóléti jelentést.

Maximálisan komolyan vesszük az állatok jólétére vonatkozó szabályozást, és a beszállítóláncot rendszeresen ellenőrizzük független vizsgálatokkal, hogy biztosítsuk az elvárt előírásokat

– mondta a szóvivő.

A Waitrose alacsony értékei az áruház beszámolója szerint annak köszönhetők, hogy figyelemmel kísérték a tartási körülményeket, valamint képzéseket tartottak a tenyésztőknek. Állításuk szerint ezzel a hozzáállással 2014 és 2022 között 80 százalékkal sikerült csökkenteniük az égési sérüléseket az általuk árult csirkéken.

Ez a cikk is érdekelhet:

Luxusjacht az óceánon felülnézetből

Kikerültek a szupergazdag elit elkeserítő számai – a világ issza meg a levét

Hatalmasra nőtt a szakadék a világ legszennyezőbb elitje és azok

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének