Worcester új polgármestere, Worcester új Worcester új polgármestere, Louis Stephen tanácsos a Guildhallban.

Nincs több hús: Worcester új polgármestere drasztikus lépésre szánta el magát

Worcester polgármestere úgy döntött, ezentúl kizárólag növényi kínálat áll majd a tanácsosok rendelkezésére az ülések után. Ezt klímavédelmi és praktikus szempontokra hivatkozva jelentette be. Újítása azonban nem aratott osztatlan sikert: elődje szerint a húsmentesség egyenesen diszkriminatív.

Worcester városában hagyomány, hogy a polgármester a hosszú tanácsüléseket követően a szalonjába invitálja a tanácsosokat egy kis frissítőre. A jól bevett szokásba most azonban vitt egy kis csavart Louis Stephen, aki 2023 májusa óta tölti be a polgármesteri pozíciót Worcesterben.

Stephen úgy határozott, a tanácsosok ezentúl kizárólag növényi kínálatból válogathatnak ezeken a fogadásokon – számolt be a BBC.

A hús elhagyása csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. A növényi alapú ételek másik előnye pedig, hogy bárki eheti őket: a muszlim, a zsidó vagy hindu vallású is

– indokolta döntését.

A húsmentes menü egyébként évente összesen hat polgármesteri fogadást érint. Azokra a rendezvényekre, ahol nem csak a tanácsosokat látják vendégül, nem érvényes az újítás, ott lesznek hagyományos fogások is.

A választás lehetősége elveszik a növényi kínálattal

A tanácsosok között volt, akit felháborított Stephen döntése. A leghangosabb méltatlankodó az elődje, a volt polgármester volt: a konzervatív Alan Amos tanácsos úgy fogalmazott, ez egy diszkriminatív lépés a mindenevőkkel szemben.

A lakosság 93 százaléka húsevő, a vegetáriánusok és vegánok számára pedig – teljes joggal – biztosított az alternatív ellátás. Miért határoztak akkor úgy, hogy megtagadják a választás lehetőségét a 93 százalékot képviselőktől a tanácsülések utáni fogadásokon?

– háborgott az expolgármester.

Hozzátette, a kizárólagosan növényi kínálat nincs összhangban a tanács sokszínűségre és egyenlőségre vonatkozó politikájával.

Marjory Bisset, a Zöld Párt tanácsosa azonban indokolatlannak tartja Amos felháborodását.

Évente csak hat ilyen találkozó van. Tényleg akkora teher, hogy ezen a hat alkalmon nem lehet húst fogyasztani?

Az Egyesült Királyságban nem éppen precedensértékű Worcester város polgármesterének döntése. Tavaly ugyanis Oxfordshire megyei tanácsa után az Oxford városi tanács is úgy határozott klímavédelmi okokból, hogy a belső rendezvényeken csak vegán ételeket szolgálnak majd fel. A külső rendezvények kapcsán ugyanakkor ők sem mertek szigorítani: ezeken maradhattak a hagyományos ételek is a növényi kínálat mellett.

„Az Egyesült Királyságban kétszer annyi húst és tejterméket fogyasztunk, mint a globális átlag, ami fenntarthatatlan környezetvédelmi szempontból. Nincs elegendő termőföld ahhoz, hogy eleget tegyünk ennek az igénynek. Erre vezethető vissza számos faj kihalása is” – mondta Paula Dunne oxfordi tanácsos.

Ez a cikk is érdekelhet:

Sejttenyésztett húsból készült kolbász, zöld szendvicskrémmel megkent kenyér tetején, mellette kenyér, kávé

Hagyománytipró szentségtörés vagy kulcsfontosságú innováció – az étel, ami megosztja a világot

A tenyésztett hús – köznyelvi nevén laborhús – egyre több

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének