A török kultúra szégyenfoltja marad még egy darabig a teveviadal

A teveviadalok hívei szerint kulturális hagyomány Törökországban a hím tevék egymásnak ugrasztása, igazi sportesemény. Sokan mások azonban – köztük állatvédők és turisztikai érdekeltségű szervezetek – állatjogi ellenérveket hoznak fel a tevebirkózás betiltása érdekében.

A többségnek valószínűleg a tevegelés jut eszébe elsőre, ha azt hallja, tevéket zsákmányolnak ki turisztikai céllal. Létezik ugyanakkor más – aktívan bevetett – módja is annak, hogy kihasználják ezeket az állatokat. Törökországban valódi sporteseményként tekintenek a teveviadalokra. A helyiek és azok, akik sportként hivatkoznak ezekre az eseményekre, általában inkább tevebirkózás néven szokták emlegetni.

Azt, hogy ez a szokás miként alakult ki, nem lehet biztosan tudni. Mindenesetre egyes bizonyítékok alapján arra lehet következtetni, hogy mintegy 2400 évvel ezelőtt kezdődhetett ez a hagyomány. A teveviadal során két hím teve mérkőzik meg egymással, amelyikük feldönti az ellenfelét, azt kiáltják ki győztesnek – magyarázza a One Green Planet cikke.

Évente több mint 24 ilyen versenyt rendeznek meg Törökországban, november és március között, mert a hímek csak akkor harcolnak, mikor a nőstények tüzelnek. Ezeknek a versenyeknek a többsége valamilyen fesztiválhoz kapcsolódik, ahol körülbelül száz tevét kényszerítenek összecsapásokra. Mindegyiküknek legalább tíz mérkőzést kellene vívnia egy-egy versenyen.

A teveviadal mint kulturális örökség

Az állatvédők már évek óta rendre támadják a török országvezetést azért, amiért engedélyezi ezeket az eseményeket. Már 2022-ben is felszólalt ellene Gülgün Hamamcıoğlu, az Állatjogi Szövetség (HAYTAP) izmiri képviselője.

Kérem, számoljuk fel együtt ezt a szégyenletes képet, ezt a jelenetet, amely szégyent hoz az egész emberiségre

fogalmazott akkor.

Hiába azonban az állatjogi aktivisták hangos tiltakozása évről évre, a török kormány továbbra is engedélyezi a teveviadalok megrendezését – arra hivatkozva, hogy az a török kultúra része. Hasonlóképpen az izlandi kormány is azért kezeli óvatosan a bálnavadászat témakörét, mert nagy hagyománya van az országban. Ha teljes egészében betiltanák, nagyjából olyan nagy felháborodást válthatnának ki egyes társadalmi rétegekből, mintha Magyarországon a hagyományos disznóvágás és disznótor illegálissá válna.

A tevebirkózás hívei rendszerint két érvet hoznak fel az esemény mellett.

  1. A támogatók szerint a hím tevék ösztönösen harcolnak egymással párzási időben. Az állatokat tehát nem kényszerítik bele a harcba, hiszen egyébként is ezt tennék maguktól is ebben az időszakban.
  2. A teveviadal turisztikai látványosságnak számít Törökországban, ebből fakadóan gazdasági érdeke is az államnak, hogy kitartson a „kulturális örökség” mellett.

Utóbbi szemponthoz azonban most már a – turisztikai érdekekkel is nyilvánvalóan – rendelkező Isztambuli Bárok Szövetségének is volt egy-két szava. A szervezet jelezte, hogy nem támogatják a teveviadalok megrendezését. Kritizálták a török törvényt, amely általánosságban tiltja az állatviadalok megrendezését, a tevebirkózást azonban nem.

Ez a cikk is érdekelhet:

Z-generációs lány étkezése: zöldségeket vág fel egy vágódeszkán a konyhában.

Már nem a bolygóvédelem a legfontosabb a fiataloknak – ezt választják helyette

Az alfa és Z generáció étkezési szokásait az elmúlt években

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének