Leghatékonyabb vegán filmek az életmódváltáshoz

Kiderült, melyik a leghatásosabb vegán dokumentumfilm

Az eddig is világos volt, hogy egy vegán dokumentumfilm igencsak hatékonyan terelheti a nézőket az életmódváltás felé. Most azonban egy felmérés alapján már azt is tudjuk, a közönség melyiket tartja a leghatásosabb alkotásnak.

Sok vegán jelöli meg életmódváltásának nullpontjaként azt, amikor mit sem sejtve kényelembe helyezte magát a kanapén, és elindította az egyik vegán dokumentumfilmet. Erről mesélt például a Veganuár-sikersztorik keretében bemutatott Csethe Kata is. Elmondta, hogy a gasztronómiai ízlése és egészségügyi problémái mellett az Uralom (Dominion) című film volt az, ami miatt a vegán életmód felé fordult.

Ugyanezt a filmet említette Antal Évi, a Vászonzsákoslány is tavaly a Prove-nak. Eredetileg fenntarthatósági megfontolásból próbálta ki a növényi alapú étrendet, de aztán a Dominion (Uralom) című dokumentumfilm és a demonstrációs tapasztalatok átrendezték a motivációs listát. Immár etikai okokból, az állatok miatt vegán.

Felmérésben mérkőztek meg a vegán dokumentumfilmek egymással

Kétségtelen tehát, hogy a veganizmusra ösztönző tényezők között előkelő helyen szerepelnek a dokumentumfilmek. A kérdés már csak az, hogy a filmek házibajnokságát melyik nyerné meg. Valójában azonban már erre is megvan a válasz.

A Veggly vegán társkereső alkalmazás globális felmérése alapján a közönségkedvenc a Cowspiracy lett, ezt tartják a legtöbben a leghatásosabb vegán dokumentumfilmnek.

A Cowspiracy folytatásai, a What The Health és a Seaspiracy szintén szerepelnek a veganizmus eszméjét leghatékonyabban terjesztő dokumentumfilmek listáján. A rangsor a következő lett:

  1. Cowspiracy (a szavazatok 21,8 százalékát szerezte meg)
  2. Earthlings (Földlakók, 17,6 százalék)
  3. What The Health (12,3 százalék)
  4. The Game Changers (10,1 százalék)
  5. Egyéb dokumentumfilm (9 százalék)
  6. Dominion (Uralom, 8,7 százalék)
  7. Forks Over Knives (5,3 százalék)
  8. Seaspiracy (4,8 százalék)
  9. Eating Animals (4,8 százalék)
  10. Live & Let Live (2,6 százalék)
  11. Before The Flood (Özönvíz előtt, 1,8 százalék)
  12. Glass Walls (1,1 százalék)

A 2014-ben bemutatott Cowspiracy azt mutatja be, miként követi nyomon Kip Andersen rendező a nagyipari állattenyésztés bolygónkra gyakorolt hatásait. Ahogy azt is, a húslobbi milyen radikális elkötelezettséggel próbálja megakadályozni, hogy az emberek tudomást szerezzenek ezekről a problémákról.

A filmvászon lehet a legütősebb vegán eszköz

A felmérésben részt vevők többsége egyetértett abban, hogy dokumentumfilmekkel lehet minden módszer közül a leghatékonyabban ösztönözni az embereket arra, hogy váltsanak vegán életmódra. A válaszadók 50,9 százaléka jelölte meg ezt a stratégiát a leginkább célravezetőnek. A második helyen a könyvek és cikkek végeztek (20,3 százalék), de hatékony módszer lehet a barátokkal (17,1 százalék) és a családdal (11,1 százalék) való beszélgetés is. A nyilvános előadásokra pedig a szavazatok 10,7 százalékát adták le.

A szavazatok bizonyítják, hogy ezek a dokumentumfilmek mind sok vegánnak segítettek az átállásban. Sok nagyszerű ok van arra, hogy vegánok legyünk: az állatokért, a bolygóért, más emberekért és az élelmiszerforrásokért, az egészségért és a pénztárcádért. A legfontosabb motivációk és a legvonzóbb érvek megértésében hasznosak ezek a dokumentumfilmek, amelyekkel a világban szélesebb körben is megosztható a vegán üzenet

– mondta Alex Felipelli, a felmérést készítő Veggly alapítója.

Ez a cikk is érdekelhet:

Vadmacska egy fán nyalogatja a száját

Kihalás szélén álló ragadozó tűnt fel a Bakonyban

Új remény a ritka ragadozó megőrzésére: vadmacska bukkant fel a

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének