Egy eddig csak növényi ételeket kínáló brit étterem abban látja a túlélés kulcsát, ha az eddig teljesen vegán étlap húsos elemekkel bővül.
Drámai döntésre jutott be a Nomas Gastrobar nevű vegán étterem tulajdonosa, Adonis Norouznia. Arról tájékoztatta a hely követőit a közösségi oldalakon, hogy ezentúl húst is lehet majd náluk kapni – írta meg a BBC. Szerinte ez az egyetlen mód arra, hogy túllendüljenek a megélhetési problémáikon.
Az utóbbi időkben komoly kihívásokkal szembesültünk. A vegán étlapunk korlátai miatt időnként csak nagyon kevés vásárló tért be hozzánk, ami egyre nehezebbé tette vállalkozásunk pénzügyi gyarapodását
– érvelt az étteremtulaj.
Hozzátette, olyan is előfordult, hogy a vendég azt követően döntött a távozás mellett, hogy konstatálta, csak tisztán vegán étlapról válogathatna.
Tényleg a vegán étlap lenne a legnagyobb akadály?
A Nomas Gastrobar három évvel ezelőtt nyitott meg, azóta pedig többféle külső gazdasági tényező nehezítette a működését. A pandémia és a brexit utóhatásaival, valamint a legtöbb európai országot sújtó megélhetési válsággal azonban a komplett vendéglátóiparnak meg kellett küzdenie.
Tavaly az év első három hónapjában naponta átlagosan öt étterem zárt be az Egyesült Királyságban, és 569 vállalkozás jelentett fizetésképtelenséget a Price Bailey könyvelőcég adatai alapján. Ezek viszont természetesen nem mind vegán éttermek voltak.
Akadtak persze olyan, kizárólag vegán étlappal bíró étkezdék is, amelyek tulajdonosai az elmúlt – gazdasági szempontból meglehetősen turbulens időszakban – bezárásra kényszerültek. Idesorolható például a Neat Burger vegán étteremlánc Egyesült Királyság területén található összesen nyolc étterméből négy is. Ha ismerős a név, az nem véletlen, ez ugyanis ez a vegán étteremlánc, amely Lewis Hamilton hétszeres Forma–1-es világbajnok támogatásával indult el 2019-ben.
Mentett már meg éttermet rajongók tábora
Ugyan nem az Egyesült Királyságban, hanem az Egyesült Államokban történt, de akadt már példa arra, hogy a bezárás bejelentése után tudott visszatáncolni egy vegán étterem. A Nic’s on Beverly tavaly június elején tette közhírré egy Instagram-posztban, hogy négy év után kénytelen lehúzni a rolót.
Hogy miért zárunk be? Tíz hónapig tartott a Covid-leállás, mikor csak elvitelre dolgoztunk 2020-ban, és nem tudtuk fizetni a bérleti díjat. Arra koncentráltunk, hogy kifizessük az alkalmazottakat és életben tartsuk az üzletet. Az elmúlt egy évben sokat egyeztettünk a bérbeadóval, ám végül nem találtunk olyan megállapodást, amelybe beleegyezett volna. Mindenképp a teljes összeget akarta, egyben
– írta akkor indoklásképp a tulajdonos és alapító, Nic Adler.
A bezárás hírére az emberek tömegesen zarándokoltak el az étterembe, hogy még utoljára ehessenek kedvenc fogásaikból. A hely hamar megtelt, így sorba kellett állni a bejutáshoz.
A heves érzelmeket látva Nic Adler úgy határozott, még utoljára nekifut egy utolsó egyeztetésnek az épület tulajdonosával. Sőt: valójában a bérbeadók keresték fel őt, látva a tömeges felháborodást. Így a felek ismét tárgyalásba kezdtek.
Az étteremtulaj azt javasolta, hagyjanak az étteremnek időt arra, hogy felálljon a nehéz helyzetből, és engedjék, hogy fokozatosan törlesszen, ahogy eredetileg is kérte. Érvelése ezúttal sikerrel járt. A döntő tényező a közösségi megmozdulások és a rengeteg, az étterem fennmaradásáért könyörgő poszt lehetett. Mindebből ugyanis a bérbeadó azt a következtetést vonta le, hogy az üzletmenet visszaugrott a rendes kerékvágásba és van igény Nic Adler szolgáltatására.