Növekszik a dél-afrikai gyorséttermek növényi kínálata

A ProVeg South Africa elkészítette a dél-afrikai gyorséttermek 2023-as rangsorát, amelyben a növényi kínálat alapján értékelik az egyes vendéglátóipari egységeket. A lista elkészítéséhez átfogó felmérést végeztek, melyből kiderült, hogy nemcsak a fogyasztók száma növekedett, de a növényi kínálat is szépen gyarapodik. Ennek ellenére az ilyen ételek továbbra is csak kis részét teszik ki a teljes felhozatalnak. 

Az élelmezési rendszer átalakításán fáradozó nemzetközi szervezet, a ProVeg South Africa idén is értékelte a dél-afrikai gyorséttermek növényi kínálatát – számolt be a Vegconomist. A felmérés adataiból kiderült, hogy a gyorséttermi fogyasztás 2019-hez képest 33,1 százalékkal növekedett. A felmérést végzők ezt a 2019-es Covid-járványnak, valamint a máig tartó, országszerte jelentkező sorozatos áramkimaradásoknak is tulajdonítják. Kiderült továbbá az is, hogy az ország lakosságának 10-12 százaléka tartozik a vegán, vegetáriánus vagy flexitáriánus kategóriába.

A jelentés ismételten rávilágít a növényi alapú kategóriában rejlő lehetőségekre a dél-afrikai gyorséttermek berkein belül. Az új termékektől kezdve az étlapokon lévő, betömésre váró lyukakon át a több fogyasztó megszólításáig

– olvasható Donovan Will, a ProVeg South Africa igazgatójának véleménye a felmérés kapcsán.

A 2022-es évhez képest 20 százalékkal növekedett a növényi alapú főételek száma. Ez viszont továbbra is alig 5 százalékot (4,92) jelent a teljes kínálatra vetítve.

A dél-afrikai gyorséttermek értékelési rendszere

A ProVeg South Africa a felmérésben kizárólag olyan étteremláncokat értékelt, amelyeknél teljesültek a következő feltételek:

  • minden étkezésre kínálnak teljes adagú növényi opciót;
  • legalább két dél-afrikai megyében megtalálhatók az éttermeik;
  • az adatgyűjtés idején legalább 50 éttermet üzemeltettek;
  • rendelkeznek egységesített menüvel,
  • illetve van házhozszállítási lehetőségük.

A lista első helyén a tavalyi győztes, a Kauai zárt. A top 5-be még a Simply Asia, a Panarottis, a Nando’s és a Burger King fért be. A huszonötös listáról ismerősen csenghet még a McDonald’s (#12), a Pizza Hut (#17) és a KFC (#23) neve.

A gyorséttermeknek megvan a lehetőségük arra, hogy a növényi étkezést vonzó és elérhető opcióként mutassák be az átlagos dél-afrikai gyorséttermi fogyasztó számára. Kivételes helyzetük révén kritikus fontossággal bírnak a növényi alapú étkezés széles körű elterjesztésében

– olvasható a jelentés összefoglalójában.

A ProVeg South Africa 2023-as gyorséttermi rangsorával a szolgáltatók fontos információkat kaphatnak arról, milyen módon érdemes a fogyasztók növényi étkezés iránti egyre növekvő igényét kielégíteni.

Ez a cikk is érdekelhet:

Szőke kislány csupa csokis arccal, riadtan néz

Itt a vége: teljesen leállnak ennek a csokinak a gyártásával

A Nestlé végleg búcsút int a vegán KitKatnek: a csokoládé

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének