Oroszországban holtan találták meg azt a macskát, akit a kalauz kidobott a vonatból

Holtan találták meg azt a macskát, akit a kalauz kidobott a vonatból

Meghalt Twix, a macska, akit egy orosz vonatból dobtak ki. A kalauz azzal indokolta tettét, hogy kóbor állatnak hitte. A cica gazdái jogi lépéseket ígértek, és egyre többen követelik, hogy legyen komoly következménye az ügynek.

Önkéntesek százai keresték a Twix névre hallgató cicát, akit egy kalauz a Moszkvától keletre fekvő Kirovnál hajított le a vonatról – írja a BBC. A keresésében segédkezők persze valójában nem sok jót remélhettek, már csak az Oroszország jelentős részét sújtó hideghullám miatt sem. Kirovban például azokban a napokban időnként mínusz 30 fokig is visszaesett a hőmérséklet.

Végül a kidobott macska holtan került elő, több mint egy hét elteltével. Sajtóértesülések szerint Twix halálát egy másik állat harapása és fagyási sérülések okozták.

Úgy tudni, a vörös-fehér színű cica kiszökött az utazóládájából egy Jekatyerinburg és Szentpétervár között közlekedő vonaton. Mikor a kalauz rátalált, azt hitte, kóbor állatról van szó, a problémát pedig sajátosan kezelte. Amikor a jármű megállt a kirovi állomáson, nemes egyszerűséggel kirakta ott Twixet.

Petíciók indultak a kidobott macska miatt

Nem is gondolta volna a kalauz, hogy ezzel a döntésével milyen lavinát indít el. Twix halála sokakat megrendített és még több állatszeretőt háborított fel. Több mint 300 ezren aláírták már azt a petíciót, amely azt követeli, hogy az állami vasúttársaság rúgja ki ezt a bizonyos alkalmazottját.

Egy másik petíciót is elindítottak a vonatból kidobott macska miatt, ezzel pedig azt szeretnék elérni, hogy bíróság előtt feleljen tettéért a kalauz. Ezt is több mint százezren támogatták már. Ahhoz mindenesetre, hogy ez valóra váljon, nem is feltétlen lesz szükség ezekre az aláírásokra. Twix egyik gazdája ugyanis már azt nyilatkozta, jogi lépéseket tervez a történtek miatt.

Az RZsD vasúttársaság is megérezte a helyzet komolyságát, és heves magyarázkodásba fogtak.

Őszintén sajnáljuk Twix, a macska halálát, és bocsánatot kérünk a gazdáitól. Annak érdekében, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló, máris módosítottuk a háziállatok szállítására vonatkozó szabályainkon. A kalauzoknak ezentúl tilos lesz kirakniuk az állatokat a járművekből, az állomáson dolgozó kollégáknak adják majd át őket, akik kapcsolatba lépnek állatvédő szervezetekkel

írta a cég közleményében.

Ez a cikk is érdekelhet:

Tudósok és turisták narancssárga kabátban az Antarktiszi-félszigeten

Nem tetszett Moszkvának tudományos álláspontja, ezért börtönbe került egy ukrán tudós

Leonyid Psenicsnov ukrán biológus határozottan kiállt az antarktiszi krillhalászat korlátozása

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének