egyre népszerűbb a komposztálás, mint temetkezési eljárás

Egyre népszerűbb a komposztálás mint temetkezési eljárás

Egy új törvényjavaslat értelmében az Egyesült Államokban Arizona lehet a következő állam, ahol legálissá válhat a komposztálás mint temetkezés eljárás. A temetkezés eme környezetbarát módja egyelőre nem sok helyen használatos, de hét államban már elérhető ez az opció is.

A komposztálásról már mindenki hallott, és az is köztudott sokak számára, hogy a folyamatnak számos előnye van, kiváltképp a termőtalajt illetően. Arra viszont biztosan kevesebben gondolnak, hogy a lebomló emberi test szintén hasznos szerves anyag lehet a talaj számára. A földi maradványok komposztálására egyre több igény mutatkozik. Erre az igényre reagált Laurin Hendrix képviselő is, amikor az arizonai törvényhozás elé tárta a HB-2081-es törvényjavaslatot – írja a Green Matters.

A groteszk módon csak „nagypapi a kertben” becenévvel emlegetett törvény a most használatos hagyományos (koporsós) és hamvasztásos módszerek mellett lehetővé tenné az emberi maradványok komposztálását is – mint temetkezési eljárást. A módszer jelenleg hét államban (Washington, Colorado, Oregon, Vermont, New York, Nevada, Kalifornia) engedélyezett, ehhez a listához csatlakozhat Arizona.

Az emberek másképp akarják csinálni a dolgokat. Az arizonai szabályozások jelenleg nincsenek összhangban azzal, amit sokan szeretnének, vagyis hogy a maradványaikat az elveiknek megfelelően, zöldebb módon kezeljék

– nyilatkozta Will Humble, az Arizonai Egészségügyi Hivatal egykori vezetője az Arizona’s Family weboldalnak. Az oldalon felsorolt hét állam annyiban tér el a Green Matters listájától, hogy abban Colorado helyett New Jersey szerepel.

A Recompose – egy emberi komposztálással foglalkozó cég – saját weboldalán egy kampányt is indított, amivel a törvényjavaslatot támogatók hangot adhatnak véleményüknek. A cég ügyvezetőjének, Katrina Spade-nek 2017-ben tartott TEDx-előadása (Ha meghalok, komposztáljanak) magyar felirattal is megtekinthető a YouTube-on.

A komposztálás mint temetkezési eljárás jobb a környezetnek

A hagyományos megoldásokkal az a probléma, hogy a folyamat során számos mérgező anyagot juttatunk a földbe vagy a levegőbe. A koporsós temetkezéssel különböző lakkok, fém, illetve eljárástól függően balzsamozófolyadék kerülhet a talajba. A hamvasztás során pedig nagy mennyiségű szén-dioxid jut a levegőbe, hogy a különböző implantátumok elégetésével keletkezett mérgező gázokról már ne is beszéljünk.

Ezzel szemben a komposztálási folyamat teljesen természetes, az eljárás során nem keletkezik mérgező vagy káros mellékanyag. És habár az eljárás a megszokottól lényegesen eltérő – ami miatt sokak számára akár kegyeletsértőnek is tűnhet –, sokan megnyugtatónak tartják a gondolatot, hogy haláluk után a testük egyesül a természettel.

Az én személyes véleményem az, hogy a komposztálás lehetősége egyszerűbbé teszi számomra, hogy szembesüljek saját mulandóságommal. Megnyugtat a gondolat, hogy halálom után visszatérhetek a természetbe. Tetszik az elképzelés, hogy egy fa vagy egy egész erdő részévé válhatok

– mondta Katrina Spade egy interjúban.

Hazánkban a jelenleg elérhető legzöldebb temetkezési módot az Emlékerdő nevű kegyeleti hely nyújtja. Az ide temetkezőket egy emlékfa gyökérzónájába helyezik el, lebomló urnába zárva. Ennek a módszernek megvan az az előnye, hogy az emlékfa egyfajta kegyeleti helyként is szolgálhat, ahol a család és a barátok leróhatják tiszteletüket.

Ez a cikk is érdekelhet:

Sokakat felbőszített, amit egy sörrel felszerelkezett turista tett egy elefánttal

Felháborodást keltett egy spanyol turista Instagramra feltöltött videója, amelyen sört

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének