Károly király ünnepi beszédében a környezetvédelemre hívta fel a figyelmet

A Földről való gondoskodás a mi feladatunk – mondta Károly király ünnepi beszédében

A brit uralkodó környezetvédelem iránti elköteleződése régóta ismeretes. Ünnepi beszédében nemcsak az éppen zajló konfliktusokról, valamint az ünnepek alatt is embertársaik gondját viselő dolgozókról szóltak, de a természetvédelemről is szót ejtett.

A brit uralkodó, III. Károly ünnepi beszédében kiemelt helyen szerepelt a környezetvédelem – számolt be róla a One Green Planet. Az uralkodó karácsonyi üzenetében említést tett az egymásról való gondoskodás fontosságáról. Éltette azokat, akik az ünnepek alatt is ezért a célért dolgoznak. Kiemelte, hogy a nálunk kevésbé szerencsés helyzetben lévőkön segíteni nemes és önzetlen dolog, amire különösen nagy szüksége van a világnak. Az egymásról való gondoskodás viszont csak egy módja annak, hogy megtiszteljük a „teremtés egészét”.

A brit uralkodó szavai szerint a Földről való gondoskodás olyan felelősség, amelyben a világ összes vallásának hívei, valamint a nem vallásosok egyaránt osztoznak. Mindezt pedig „gyermekeink gyermekeiért” csináljuk, vagyis a jövő generációjáért, akikre ráhagyjuk a bolygót.

Életem során szemtanúja lehettem annak az egyre növekvő felismerésnek, hogy milyen fontos a bolygónk és a természet megvédése, hiszen ez az egyetlen otthonunk, amin mindannyian osztozunk. Jó érzéssel tölt el, hogy ilyen sokan megértik ezt a felelősséget […]

– mondta III. Károly a beszédében.

A beszédet a szokásoktól eltérően egy élő karácsonyfa előtt mondta az uralkodó. Ezt a fát a későbbiekben elvileg visszaültetik, a rajta lévő díszek pedig fenntartható és természetes alapanyagokból (tobozok, papír díszek stb.) készültek.

Az uralkodónak egyre fontosabb a környezetvédelem

Károly királyról régóta tudni, hogy támogatja a fenntarthatóságért és a környezetvédelemért vívott harcot. A brit főméltóság nemrég ismét előhozta az élőállat-export betiltásának ügyét az Egyesült Királyságban. De ezenfelül a múlt évben a királyi család vegán séfet is alkalmazott az ő javaslatára.

Az uralkodó ugyan nem vegán, és nem is kizárólag növényi alapú táplálkozást folytat, de nagymértékben csökkentette a húsfogyasztását. Heti két alkalommal vegetáriánus módon, hetente egyszer pedig vegán módon étkezik. A hízott libamájat pedig egyenesen kitiltotta a Buckingham-palotából, erkölcsi okokra hivatkozva.

Ez a cikk is érdekelhet:

Zöld-kék ruhás tacskó néz ki a kutyaszállító boxból|Élő állat felirattal ketrecek

Eltűnt a kutyád a repülőút alatt? A bíróság szerint nem ér többet egy átlagos poggyásznál

Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a repülőgépen szállított háziállatok

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének