Számtalan kísérlet és kutatás igazolja a növények egészségmegőrző hatását. A növényi alapú feldolgozott élelmiszerek egészségügyi hatásaitól viszont sok fogyasztó továbbra is tart. A legtöbb ilyen termék a meghatározása szerint ultrafeldolgozott élelmiszernek minősül, a feldolgozott pedig általában nem jelent túl jót egészségügyi szempontból. Az új tanulmány igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba a kérdéssel kapcsolatban.
Egy friss kutatás arra jutott, hogy a hivatalosan ultrafeldolgozott kategóriába tartozó növényi alapú élelmiszerek általában egészségesebbek az állati fehérjével készült társaiknál. A ProVeg Netherlands által végzett kutatás 130 különböző, a holland élelmiszerboltokban kapható növényi húskészítményt vizsgált. Ezeket 41 darab állati fehérjéből készült termékkel hasonlították össze, hogy megvizsgálják, melyek tekinthetők egészségesebbnek. A növényi termékek tápértékét a csomagolásukról, a hústermékek tápértékét pedig a holland tápanyag-adatbázisból (NEVO) gyűjtötték.
A kutatás főbb kulcspontjai
A szervezet kiemeli, hogy az eredmények fontosak lehetnek, hogy az egészségtudatos, de a feldolgozott élelmiszereket kerülő fogyasztók jobban megérthessék és elfogadhassák ezeket a növényi alapú készítményeket. A ProVeg a következő megállapításokat szűrte le a tanulmány kapcsán:
- Általánosságban elmondható, hogy a növényi alapú készítmények egészségesebbek, mint a húskészítmények, amiket kiváltanak. Ennek oka, hogy kevesebb bennük a telített zsírsav, kevesebb kalóriát és több élelmi rostot tartalmaznak. A fehérjemennyiségük és az abból származó kalóriák pedig nagyjából megegyeznek a húskészítményekével.
- Jelentős különbség van az egyes növényi alapú márkák és azok termékeinek tápanyagtartalma között. A szervezet szerint emiatt fontos, hogy minden esetben nézzük meg a csomagoláson feltüntetett értékeket, hiszen nem biztos, hogy a növényi eredet nem szavatolja az egészséges határértékeket. Jellemzően azoknál a termékeknél, amelyek alapból sós, zsíros húsokat imitálnak, a növényi termék is sok sót és telített zsírsavat tartalmaz.
- A feldolgozottságtól nem lesz automatikusan egészségtelen a termék. Amiatt, hogy ezeknek a termékeknek nagy része feldolgozott növényi fehérjéből készült, sokszor automatikusan a „junk food” kategóriájába sorolják őket az emberek. A tanulmány szerint a feldolgozott növényi alapú élelmiszereknek lényegesen jobb tápanyagmutatóik vannak, mint amiket a gyorskajához szoktunk társítani.
- A gyártóknak célszerű a termékeiket megerősíteni vassal és B12-vitaminnal. A holland előírások alapján ez egyébként is kötelező. Viszont itt sokkal szigorúbbak az erre vonatkozó előírások, mint más országokban.
- A növényi húskészítmények sótartalmát csökkenteni kell. Ez a legnagyobb akadálya annak, hogy egy termék megfeleljen a holland étrendi javaslatoknak. Általánosságban elmondható, hogy a növényi termékek sósabbak a nem sózott húsoknál, de kevésbé sósak, mint a só hozzáadásával készülő húskészítmények (kolbász, szalámi, bacon stb.)
Tanácsok a növényi alapú élelmiszerek gyártóinak
A tanulmány eredményei alapján a New Food Hub számos tanáccsal is ellátta azokat, akik fejleszteni szeretnék a termékeiket. Többek között felhívták a figyelmet a sótartalom és a telített zsírsavak csökkentésére, valamint a fehérje- és rosttartalom növelésére. Kiemelték a hozzáadott B12 és vas fontos szerepét a tápanyagprofil javításában. Ezenfelül javasolták, hogy mozdítsák elő a hiányzó kutatások elindítását, működjenek együtt egészségügyi szervezetekkel és legfőképp fejlesszék a termékpalettájukat.
Fontos kiemelni, hogy a tanulmány eredményei – az egyes termékek egészségesnek vagy egészségtelennek való titulálása – a holland előírások alapján készültek el. Más országokban előfordulhat, hogy más határértékek vagy tápanyagszükségletek alapján kategorizálnák az egyes termékeket.