Egy távolról, naplementében fotózott szénerőmű sziluettje, aminek létesítményeiből füst távozik

Közel félmillió halálesetet okozhattak a szénerőművek Amerikában

Sokkal károsabbak a szénerőművek által kibocsátott finomszemcsés anyagok, mint azt eddig hittük. Egy új vizsgálat szerint kétszer annyi korai haláleset írható a szénerőművek által okozott légszennyezés számlájára az USA-ban, mint amennyit eddig ennek tulajdonítottak. Az elmúlt húsz esztendőben ez a szám 460.000-re rúgott. A tanulmány újabb bizonyítéka annak, hogy a légszennyezés nagyon komoly egészségügyi fenyegetést jelent a lakosságra nézve.

A Science magazinban megjelent tanulmány megállapította, hogy 1999 és 2020 között legalább 460.000 korai halálesetért okolhatók az Egyesült Államokban működő szénerőművek. A veszélyt a 2,5 mikronnál kisebb méretű (PM2,5), úgynevezett finomszemcsés anyagok jelentik. Ezek számos úton – erdőtüzek, gyárak, kipufogógáz által – bekerülhetnek a légkörbe. A szénerőművekből származó finomszemcsés anyagok viszont sokkal károsabbak, mint ahogy a szakemberek eddig gondolták. Az erőművekből származó szennyeződések kén-dioxidot is tartalmaznak, ami ingerli a nyálkahártyát és roncsolja a vörösvérsejteket.

A kutatók 650 millió Medicare-biztosított egészségügyi feljegyzéseit vetették össze 480 szénerőmű kibocsátási adataival az elmúlt húsz évre visszamenőleg. Így derült fény arra, hogy a szénerőművekből származó PM2,5 sokkal mérgezőbb és komolyabb veszélyt jelent, mint a más forrásokból származó finomszemcsés részecskék. A halálesetek abban az időszakban voltak a leginkább jellemzőek, amikor a szabályozások gyengék, az erőművek PM2,5-kibocsátása pedig a legmagasabb volt. 2007 óta jelentősen csökkentek a halálesetek, ennek oka a kénszűrők beszerelése, valamint több erőmű bezárása.

A leginkább sújtott területek a Mississippitől keletre található ipari területek, mint Ohio vagy Pennsylvania voltak. Minden térségben lehetett találni olyan erőművet, amihez legalább 600 haláleset volt köthető, de volt olyan szénerőmű is, amit 5.000-nél is több korai halálesettel hoztak összefüggésbe. Amerikában jelenleg több mint 200 széntüzelésű erőmű üzemel, ezek az ország elektromosságának 20 százalékát adják.

Nem csak a szénerőművek szennyezik a levegőt

Az energiaszektor mellett az állattartó mezőgazdálkodás is nagymértékben rontja a levegő minőségét. Az Egyesült Királyságban például ők a legnagyobb légszennyező iparág. A légkörbe jutó PM2,5 részecskék több mint egynegyede tőlük származik.

Az ilyen kis méretű részecskék azért különösen veszélyesek, mert nemcsak a tüdőbe, de akár a véráramba is bekerülhetnek, vagyis szinte sohasem távoznak a szervezetből. A légszennyezéssel kapcsolatban számos betegség összefüggésbe hozható, ilyenek a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, de akár a demencia is.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Ha imádtad a hagyományos madártejet, de már növényi étrendet követsz,

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének