Az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás széles körű diskurzusának hatására sok dokumentumfilm készült, amely az ember környezetbe való beavatkozását és annak globális hatásait tematizálja. Matthieu Rytz, elismert kanadai dokumentumfilm-rendező Deep Rising című filmje a mélytengeri bányászat problémáját igyekszik közelebb hozni a nézőkhöz.
A film narrátora Jason Momoa hollywoodi színész, aki egyben az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) is a szószólója. A dokumentumfilm november 29-én tekinthető meg a Toldi moziban, a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretei között.
Történeti kontextus a Deep Risinghoz
A film az idén 60 éve meggyilkolt John F. Kennedy, az USA 35. elnökének tévészereplésével kezdődik. Az elnök az ember és a tenger eredendő kapcsolatáról, meglepő hasonlóságairól beszél, de többször belezavarodik. Ez valószínűleg a film mottója akart lenni, mert tágabb kontextust vagy értelmezést nem kapunk, a következő jelenet már a jelenben játszódik. Ha mégis valahogy kötni szeretnénk a huszadik század egyik legemblematikusabb történelmi alakját a mélytengeri bányászathoz, vissza kell mennünk az időben és megvizsgálni a második világháborút követő amerikai külpolitikát.
A háborút követően az Egyesült Államok a világ egyre több pontján jelent meg, mint a „demokrácia védelmezője”. 1950-ben becsatlakoztak a koreai háborúba, tizenöt évvel később pedig a vietnámi háborúba. Egyik háború sem tekinthető sikeresnek, és komoly kompromisszumokat kellett kötnie az Egyesült Államoknak.
Ennek egyik eredménye, hogy 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök megkezdte diplomáciai nyitását a Kínai Népköztársaság felé, annak érdekében, hogy hatalmi tengelyt hozzanak létre a Szovjetunióval szemben. Ez akkoriban hatalmas külpolitikai sikernek számított, és megalapozta Nixon újraválasztását. Azonban ez volt az a pont, ahol az USA megnyitotta a lehetőség kapuját Kínának, amely élt is vele, és mára Amerika legnagyobb gazdasági riválisává nőtte ki magát.
A hetvenes évek válságok sorozatát hozta az Egyesült Államokra, ennek talán legismertebb területe az 1973-tól zajló olajválság. A jom kippuri háborúra reagálva az arab országok csökkentették az olajexportot, ami ekkor már kulcsfontosságú eleme volt az amerikai gazdaságnak.
Az USA-nak fel kellett ismernie, hogy valamit kezdenie kell azzal a gazdasági kiszolgáltatottsággal, ami az olajtermelő országokhoz köti. Az alternatív energiahordozók bányászata a békésebb megoldási kísérletek egyike.
Mélytengeri bányászat a középpontban
A mély tenger mint bányászati terület is ekkor vált jelentőssé. 1973-ban, New York-ban az ENSZ Tengerjogi Konferenciáján alapozták meg a kitermelés keretrendszerét. A legjelentősebb kérdések a következők voltak: a határok megállapítása, a hajózás, a szigetközi státusz és a tranzitrendszerek, a kizárólagos gazdasági övezetek (EEZ), a mélytengeri bányászat, a kitermelési rendszer, a tengeri környezet védelme és a tudományos kutatások szerepe. Mondani sem kell, hogy a létrejövő egyezmény legmegosztóbb pontja a tengeri kitermelés szabályozása lett.
Az egyezmény XI. pontjának értelmében létrejövő International Seabed Authority (ISA) feladatköre volt a bányászati engedélyek kiadása és a jogdíjak beszedése. Az Egyesült Államok kifogásolta az ISA működését, és úgy érezték, hogy a szerződés ezen pontja kedvezőtlen az amerikai gazdasági érdekekre nézve, ezért végül nem ratifikálták a szerződést.
Kína gazdasági szerepe a filmben is előkerül. Egy amerikai szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy jelenleg az akkumulátoripar számára kulcsfontosságú nikkel 60%-ban Kína által kerül kitermelésre, míg az amerikai termelés épphogy eléri az 5%-ot, így a felvásárlás további extra költségekkel sújtja az USA-t.
Zöld energia vagy greenwashing?
A filmből kiderül, hogy ma sem szűntek meg a harcok az USA és az ISA között. A film középpontjában egy amerikai üzletember, Gerard Barron, a The Metals Company ügyvezetője áll. Barron szerint a mély tengerek talajában található fémek bányászata fedezné az elektromos autók gyártásához szükséges nyersanyag nagy részét.
Állítása szerint a mélytengeri fém kitermelése megoldaná a világban uralkodó energiaválságot. Az üzletember érvelése viszonylag gyenge alapokra támaszkodik, és a módszere inkább tűnik greenwashingnak. Nem tér ki arra sem, hogy miért zöldebb, ha valaki a víz alatt bányászik, mintha a víz felett tenné. Főleg, ha számba vesszük azt a technológiai hátteret, amit az igényel, hogy 4000 méter mélyen a víz alatt egy gép ökölnyi méretű fémtartalmú köveket gyűjtsön össze.
Továbbá, a fémbányászat jelentős része jelenleg a perifériás országokba van kiszervezve, így konkrét társadalmak függenek attól, hogy milyen döntéseket hoznak a kitermelés kapcsán. Pápua Új-Guinea például már 120 millió dollárt veszített egy olyan beruházáson, ami lehetővé tette volna a mélytengeri bányászatot az országban. Azonban nem csak az anyagi függés teszi kritikussá ezt a térséget. Már a szárazföldi bányászat során is kimutatható volt a környezeti szennyezés elképesztő mértéke és káros hatása az ökoszisztémára.
Itt ér el a film a tételmondatához: gyakorlatilag semmit nem tudunk a mély tengerekről. Nemhogy a bányászat ökoszisztémára gyakorolt hatását nem tudjuk előre jelezni, de magát az ökoszisztémát sem tudjuk teljes egészében feltárni. Azt viszont az eddigi kutatások bebizonyították, hogy több élőlény is él azokon a köveken, amelyek a bányászat célpontjai.
Deep RIsing / IMDb
Ezek olyan élőlények, amelyek kulcsszerepet játszanak a föld oxigénkészletének termelésében, a szén-dioxid megkötésében és a biodiverzitás fenntartásában. A film másik főszereplője Sandor G. Mulsow, aki 2013 és 2019 között volt az ISA Környezetgazdálkodási és Ásványi Erőforrások Hivatalának vezetője. Ő fejti ki azokat az aggályokat, amik a mélytengeri bányászatot övezik, és a volt pozíciója kapcsán a szabályozások körüli problémák hálózatába is bepillanthatunk.
A film sokat csapong olyan jelenetek között, amikhez minimális gazdasági vagy éppen tudományos kontextust ad, így viszonylag nehéz összerakni a teljes képet. Ami miatt viszont biztosan érdemes megnézni, azok a csodálatos képek a sosem látott mélytengeri élőlényekről. Ami még izgalmasabbá teszi ennek az élővilágnak a vizsgálatát, hogy a jelenlegi tudományos becslések szerint a mélytengeri ökoszisztémának csupán 10 százalékát ismerjük.
