több házhoz szállított ételben is találtak állati eredetű fehérjét

A Nébih több házhoz szállított vegán ételben is talált állati eredetű fehérjét

Élelmiszerhigiéniai problémákra és állati eredetű fehérjére bukkant az élelmiszerbiztonságért felelős hatóság vegán ételek vizsgálatakor. Egyes vendéglátó egységek ellen eljárás indult, és még olyan is volt, amelynek fel kellett függesztenie a működését egy időre.

Házhoz szállított vegán készételeket vizsgált meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek összesen 13 terméket vettek górcső alá:

  • öt pizzát,
  • öt hamburgert és
  • három snickers szeletet.

A vizsgált 13 vendéglátó egységből nyolc kizárólag vegán ételeket készít. Öt helyen pedig a vegán ételek mellett állati eredetű összetevőket tartalmazók is szerepelnek az étlapon.

Hat vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzést is végeztek, és az esetek többségében találtak is szabálytalanságot. Négy esetben eljárást indítottak, egy vállalkozás tevékenységét pedig nyár elején ideiglenesen felfüggesztették. Ezekből egy eljárás még most is folyamatban van.

Vegán életmódot folytatók szempontjából nem éppen megnyugtató eredményre jutottak. A laboratóriumi vizsgálatok ugyanis több esetben is állati eredetű fehérje jelenlétét mutatták ki a vegánnak ígért ételekben.

A teszt során a szakemberek megnézték a szállítóboxok tisztaságát, szennyezettségre utaló jeleket azonban nem találtak. A boxokban utazó ételekről azonban már nem jelenthető ki ugyanez: koaguláz pozitív staphylococcusokat, három esetben bacillus cereust, négy mintában pedig coliformot találtak a laboratóriumi vizsgálatok során.

Állati eredetű fehérje is jutott a vegán vásárlóknak

Az aggasztó eredmények miatt a felügyelők az érintett vállalkozásoknál helyszíni ellenőrzést is tartottak. A hat vizsgált hely közül néggyel szemben indult eljárás, többek között élelmiszerhigiéniai hiányosságok miatt. Egy esetben a vendéglátóhely ételkészítő és -forgalmazó tevékenységének azonnali felfüggesztésére is szükség volt.

A négy eljárás során mintegy 675 ezer forint értékben szabtak ki bírságot. A feltárt hibák kijavítása után a nyár elején felfüggesztett vendéglátóhely is folytathatta a tevékenységét.

A Nébih közleményében felhívta a figyelmet arra a problémára, hogy egyelőre nincs egyértelmű és jogilag kötelező érvényű meghatározása a vegán ételnek. Az eljárások során ez értelemszerűen okozhat némi fennakadást.

Kiemelték, a tesztben vizsgált ételek hét esetben tartalmaztak állati eredetű fehérjét: tej és/vagy tojás jelenlétét mutatták ki. A hivatal leszögezte, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ételek készítéséhez közvetlenül állati eredetű alapanyagokat használtak fel, szennyeződhettek a tárolás, az előkészítés, a főzés vagy a kiszállítás során is.

A Nébih szerint a pontos vásárlói tájékoztatás azok miatt különösen fontos, akik allergia miatt nem fogyasztanak tejet, illetve tojást. Márpedig sokan ételérzékenység miatt voksolnak a vegán termékekre.

(Nébih)

Ez a cikk is érdekelhet:

Menzai környezetben a pulton egy tálcán egy tányér gabona zöldségekkel.

Ikonikus nemzeti étel került le az iskolai menza kínálatából – tajtékzik az agrárminiszter

Felháborodást keltett a bécsi menzareform: egy iskolai menza étlapjáról eltűnt

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének