egy új felmérésből kiderült, hogy sokan nem tudják az édességekben zselatin van

Sokan nem tudják, hogy állati eredetű zselatin is van az édességekben

Egy vegán édességgyártó megbízásából felmérték a brit lakosok tájékozottságát az édességek hozzávalóival kapcsolatban. A megkérdezettek kétharmada nem tudta, hogy ezek a finomságok állati eredetű hozzávalót, vagyis zselatint is tartalmaznak. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy sokkal átláthatóbban kéne ezt közölni.

A Candy Kittens vegán édességgyártó kezdeményezésére felmérték, mennyire vannak képben a fogyasztók az édességek állati eredetű hozzávalóival.

A megkérdezettek 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fogalma sem volt róla, hogy a cukorkákban állati eredetű adalékanyagok is megtalálhatók. Erre magyarázatot adhat, hogy a zselatin jellemzően nem allergén, ezért nem kell kiemelten feltüntetni. Míg az olyan összetevők, mint a glutén, tejsavó, tojás vagy szója a legtöbb felsorolásban jól láthatóan fel vannak tüntetve, a zselatin beleveszik az összetevők sokaságába. A fogyasztók 35 százaléka egyenesen úgy fogalmazott, hogy „undorítónak” találja, hogy a zselatint állati csontokból és kötőszövetekből nyerik ki.

Ez a felmérés megerősítette abbéli feltételezésünket, hogy a fogyasztók nem igazán vannak tisztában azzal, miből áll a kedvenc édességük, kiváltképp, ha zselatinról van szó

– mondta Jamie Laing, a Candy Kittens társalapítója.

A felmérésből továbbá kiderül, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége úgy gondolja, a gyártóknak sokkal nyilvánvalóbban kéne jelölniük a zselatin meglétét az édesség csomagolásán. Sőt, harmaduk azt mondta, hogy készek lennének bojkottálni is a kedvenc márkájukat, ha kiderülne, hogy az állati csontokból és kötőszövetekből forrázással nyert adalékanyagot használják.

A zselatin nem csak az édességiparban van jelen

A különböző cukorkák és édességek (különösen a gumicukrok) előállításánál továbbra is nagyon sok gyártó használja a zselatint a vegán alternatívák megléte ellenére. De az élelmiszeripar sajnos közel sem az egyetlen, ahol ez az állati adalékanyag rendszeresen megjelenik. A másik terület, ahol a vegán fogyasztóknak ajánlott átböngészniük a kisbetűs részeket, az a gyógyszeripar. A kapszulahéj ugyanis sok esetben készül zselatinból (zselatinkapszula). Emellett olyan speciális területeken is előfordulhat, ahol a legtöbben nem is gondolnák. Vegánként például egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tetoválószalonba fekszünk be. A tetoválófestékek ugyanis szintén tartalmazhatnak zselatint.

Az édességipar tele van zselatinnal – csak ezt elrejtik az élénk színek, vicces figurák és lazán fogalmazott leírások mögött. Pedig erre semmi szükség. Bebizonyítottuk, hogy lehetséges olyan édességeket előállítani, amik ugyanolyan finomak, és növényi hozzávalókból készülnek, amik nem ártanak az állatoknak

– nyilatkozta Liang.

Egyben felszólította az édességgyártókat, hogy legyenek sokkal átláthatóbbak az összetevők tekintetében, hogy a fogyasztók tájékozott döntéseket tudjanak hozni.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Férfi tart kést a kezében, a feje nem látszik

Megölte saját háziállatait egy férfi, mert bosszantotta, hogy a szomszéd is eteti őket

Egy floridai férfit nagyon bosszantotta, hogy a szomszédja az ő,

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének