németeknél csökken folyamatosan a húsfogyasztás

Már csak a németek egyötöde fogyaszt napi rendszerességgel húst

A németek már régóta élen járnak a növényi táplálkozásra való áttérésben. A 2023-as Nutrition Report, ami az ország lakosságának étkezési szokásaiba nyújt részletes betekintést, tovább erősíti ezt a vezető szerepet. Az adatok alapján a német lakosoknak csupán 20 százaléka fogyaszt napi szinten húst, ami közel 15 százalékos csökkenés a 2015-ös adatokhoz képest.

A német lakosok többsége fokozatosan távolodik el az állati eredetű élelmiszerektől. A folyamat már 2021-ben is jól látható volt, azóta pedig nem változott a németek növényi ételekhez és egyéb vegán termékekhez való pozitív hozzáállása. Sőt, a lakosok egyötöde kifejezetten kevesli a boltokban kapható növényi alternatívákat.

Cem Özdemir mezőgazdasági miniszter mutatta be az országban éves rendszerességgel megjelenő Nutrition Reportot. Ebben jól megfigyelhető az állati termékektől való eltávolodás évek óta tartó trendje és a fenntartható, környezetbarát élelmiszerek iránti érdeklődés. 2015-ben a németek 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy napi rendszerességgel fogyaszt húst, ez a kijelentés idén már csak a németek 20 százalékára igaz.

A fenntarthatóság egyre fontosabb a fogyasztóknak. Tudni szeretnék, hogy milyen összetevőkből áll az ételük, és hogy azt klímabarát módon állították-e elő. Jól beleillik a képbe, hogy egyre kevesebb hús fogy, és nem csak a fiatalok körében. Az élelmiszergyártók és viszonteladók számára pedig a növényi alapú élelmiszerek évek óta milliárd dolláros üzletet jelentenek

– nyilatkozta a miniszter.

A németeknek fontos a fenntarthatóság

Szinte minden megkérdezett tisztában volt a szójából készült termékekkel, és sokan ismerték a gabonákból, hüvelyesekből készült húsalternatívákat is. A válaszadók 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vásárolt már legalább egyszer vegán vagy vegetáriánus húshelyettesítő terméket az elmúlt évben.

„Az emberek jó, egészséges és fenntartható ételeket szeretnének. Hogy mi kerül a tányérra, az továbbra is személyes döntés. A kormány stratégiája segít, hogy tényleg legyen miből választani” – mondta a miniszter, utalva arra az év végéig bevezetni kívánt kezdeményezésre, mely szerint az anyagi helyzettől, származástól és társadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek biztosítani kellene a hozzáférést az egészséges élelmiszerekhez. Szeretnék a közintézményekben (iskolákban, napközikben, étkezdékben) is változatosabbá tenni a kínálatot és arra ösztönözni az élelmiszerboltokat, hogy több növényi alapú, fenntartható terméket árusítsanak.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Fekete hosszú szőrű kutya ül, kék há, van rajta, liheg

Figyelemhiányos vagy hiperaktív a kutyád? Lehet, hogy ADHD-s

Egyre több kutyatulajdonos számol be kutyájának ADHD-szerű viselkedészavarairól. Mivel a

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének