Győztek az aktivisták: a holland kormány felülvizsgálja a klímaszennyező iparágak támogatásait

A holland törvényhozók az Extinction Rebellion nevű nemzetközi környezetvédelmi mozgalom nyomására október 10-én bejelentették, hogy felülvizsgálják a klímaszennyező iparágakra vonatkozó állami támogatásokat.

A mozgalom aktivistái már egy hónapja mindennap blokád alatt tartották az egyik fő hágai autópályát, amivel a törvényhozók bejelentését követően hagytak fel.

„A polgári engedetlenség működik” – közölték a mozgalom tagjai a bejelentés után. „Természetesen követni fogjuk, mi történik ezután. Ha megint csődöt mond a politika, még nagyobb erővel fogunk visszatérni.”

Az elmúlt hónapban az aktivisták mindennap délben blokádot létesítettek az autópályán, a rendőrség pedig vízágyúval támadta őket. A szeptember elején kezdődött tiltakozásokon az első napokban mintegy 25 ezer ember vett részt, akik közül több ezer tüntetőt rövid időre le is tartóztattak.

„Az egy hónapig tartó, mindennapos demonstrálást és több mint 9000 letartóztatást követően a holland parlament felszólította a minisztertanácsot, hogy dolgozzon ki forgatókönyveket a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának fokozatos megszüntetésére. Ezzel a kampánnyal szerintem változást értünk el a holland társadalomban, az emberek háromnegyede ugyanis most már a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának fokozatos megszüntetése mellett áll. Sőt, az emberek egyharmada a támogatások azonnali leállítását akarja. És ez az Extinction Rebellion követelése is. Szóval ez hatalmas győzelem” – nyilatkozta Lucas Winnips, az Extinction Rebellion egyik aktivistája.

Közel félszáz milliárd eurót kapnak a klímaszennyező iparágak

A holland parlamenti képviselők már korábban felszólították Mark Rutte miniszterelnököt, hogy dolgozzon ki konkrét tervet a fosszilis ipar állami támogatásainak fokozatos megszüntetésére, amelynek összegét a holland Centre for Research on Multinational Corporations nevű szervezet egy jelentésében 39,7 és 46,4 milliárd euró közötti összegre becsüli.

Ezek a támogatások több formában jutnak el az fosszilis iparhoz, például úgy, hogy a légi közlekedésben és az ipari folyamatokban használt üzemanyaghoz adómentesen juthatnak hozzá, a nagy mennyiségű gázt használó iparágakra pedig alacsony energiaadót vetnek ki.

„Ha fokozatosan meg akarjuk szüntetni a fosszilis tüzelőanyagok támogatását, és ezt a pénzt a helyi közösségekre és a zöld átállásra akarjuk fordítani, akkor nagyon meg kell sürgetnünk a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetésére irányuló nemzetközi politikánkat” – nyilatkozta Rob Jetten, az ország klímaügyi minisztere. „Ezért az elkövetkező hetekben meg fogom próbálni a nemzetközi együttműködést minél jobban megerősíteni a fosszilis tüzelőanyagok támogatásainak fokozatos megszüntetése érdekében, hogy megfelelő lépéseket tudjunk tenni annak az ígéretnek a betartása felé, amit sok-sok évvel ezelőtt tettünk.”

Ez a cikk is érdekelhet:

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Miért dobnád ki a görögdinnye héját, amikor az a konyhában

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének