virtuális valóság segítségével mutatták meg milyen lehet a kísérleti állatoknak

A virtuális valóság segítségével mutatták meg, mit élhetnek át a kísérleti állatok

A PETA állatvédő szervezet a University of Michigan kampuszán mutatta be az Elrablás című virtuális valóság élményét, amiben földönkívüliek embereket rabolnak el, és a kísérleti állatokhoz hasonlóan bánnak velük. Az állatvédők így szerették volna felhívni a figyelmet az egyetemen végzett erkölcstelen állatkísérletekre, amikről sok diák nem is tud.

A legtöbben el sem tudjuk képzelni, milyen mértékű szenvedést élnek át a kísérleti laboratóriumokban fogva tartott állatok, mindezt teljesen feleslegesen. Az állatkísérletek barbár módszerei ugyanis a legtöbbször használhatatlan eredményekkel szolgálnak, amelyeket egyáltalán nem, vagy csak nagy hibaszázalékkal tudunk emberekre alkalmazni. A People for the Ethical Treatment of Animals (PETA) most megkísérelte kicsit közelebb hozni az élményt az emberekhez, hogy legalább valamilyen közelítő elképzelésünk lehessen arról a lelki terrorról, ami ezeknek az állatoknak az egész életét jelenti.

 

Az Abduction (Elrablás) című virtuálisvalóság-élmény (VR) egy olyan helyzetet mutat be, melyben az emberek kerülnek a nyulak, kutyák, egerek stb. helyébe, miközben földön kívüli lények végeznek rajtunk mindenféle kellemetlen kísérletet. A kampány célja az volt, hogy az érzékenyítésen túl felhívja a figyelmet az egyetemeken zajló számos etikátlan állatkísérletre, amelyekről sok hallgató nem is tud.

Számos hallgató nem is sejti, hogy a saját kampuszán rettegő és zavart állatokat kínoznak, csonkítanak és ölnek meg sivár laboratóriumokban, anélkül, hogy esélyük lenne megszökni, vagy akárcsak megérteni, hogy mi is történik velük. A küldetésünk, hogy felnyissuk a fiatalok szemét, hogy segítsünk nekik megérteni, milyen érzés lehet kísérleti állatként szenvedni

– mondta Rachelle Owen, a PETA senior igazgatója.

Az igazság a virtuális valóságnál is rosszabb

Az egyetemen többek közt nyulakat használnak, akik szemébe savat és más kemikáliákat fecskendeznek, mindezt a szemet érintő megbetegedések kezelése okán. Annak ellenére teszik mindezt, hogy tudják: jelentősek a különbségek a nyulak és az emberek szemei között. De mivel a nyulaknak nincs könnycsatornája, és a szemükbe fecskendezett anyagokat nem tudják lesírni, ezért előszeretettel kísérleteznek rajtuk. Emellett patkányok és malacok is találhatók az egyetem laboratóriumaiban. A patkányoknak kokaint adagoltak, a malacokat pedig égési sérüléseknek teszik ki, hogy aztán ezek kezelésével kapcsolatban vizsgálódhassanak. Minden kísérleti állat sorsa végül halál, függetlenül attól, hogy túléli-e az elvégzett kísérleteket.

A PETA is felhívja a figyelmet arra, hogy az állatkísérletek 90 százaléka nem vezet a későbbiekben embereken is alkalmazható orvosi eljárások fejlődéséhez. Ráadásul ma már rendelkezésre állnak sokkal jobb módszerek, amelyekkel jóval hasznosabb információkat lehet kinyerni.

Ez a cikk is érdekelhet:

Nő válogat a bolti hűtőpult előtt állva

Nemet mondanak a húsra és a tejre is – de két terméktípust nem tudnak elengedni a németek

Történelmi mélypontra esett vissza a német húsfogyasztás, de a tejre

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének