Videón, ahogy a partra sodródott cápát megmentik a strandolók

Egy csapat floridai strandolónak köszönhetően menekült meg egy cápa a fulladástól. Négy férfi vonszolta vissza a gyorsaságáról ismert állatot az óceánba.

Megmentettek egy cápát a floridai Pensacola Beach strandolói. Az állat – egy makócápa – a partra sodródott, és magától nem jutott volna vissza a mélyebb vízbe. Nem sokat hezitáltak azonban a helyszínen lévők, négy férfi sietett a segítségére.

A szemtanúk szerint a cápa „nagy sebességgel haladt a part felé”, majd a homokban ragadt.

A makócápa, amelyből létezik röviduszonyú és hosszúuszonyú is, elérheti a 3,8-4,3 méteres hosszúságot is. Súlya pedig akár az 500 kilogrammot is meghaladhatja. Akár 74 kilométer/órás sebességgel is tud úszni. Ezzel nem pusztán a leggyorsabb cápa címét vívta ki magának, de egyike a bolygó leggyorsabb halainak is.

Néhány másodpercig küzdött, hogy visszakerüljön a vízbe, ezt követően azonban a férjem átvette az irányítást, igyekezett segíteni rajta

– mesélte egy nő, aki a partról figyelte a mentést.

A négy férfi a farkánál fogva próbálta visszahúzni a cápát az óceánba. Egyikük pedig még akkor is a vízben maradt, mikor az állat akár már komoly veszélyt is jelenthetett volna rá. Ő azonban ennek ellenére is igyekezett irányban tartani és a mélyebb víz felé terelni a szorult helyzetbe került halat.

A klímaváltozás a cápákra is rossz hatással van

Az éghajlatváltozással a partra vetett halak száma is növekszik. A felmelegedés ellensúlyozására ugyanis virágzásnak indulnak a fitoplanktonok, ez csökkenti a víz oxigénszintjét, ami pedig a halak pusztulásához vezet.

Erre vezette vissza egy professzor a Thaiföld déli, Chumphon nevű tartományában nyáron történt tömeges halpusztulást is.

Dr. Simon Boxall, a University of Southampton munkatársa pedig arról beszélt a közelmúltban, hogy a klímaváltozás sok más faj mellett a cápa viselkedésére is kihathat.

„Egyáltalán nem lepne meg, ha kicsit morcosabbá válnának, hiszen elég kényesek a víz hőmérsékletére” – mondta.

A híresen rossz PR-ral rendelkező tengeri ragadozók helyzete azért sem túl rózsás, mert sokan félnek tőlük, pedig a Plant Based News szerint egy eltévedt pezsgős dugó hamarabb okoz halálos balesetet, mint egy cápa.

(Daily Mail)

Ez a cikk is érdekelhet:

Borsóültetvény, háttérben egy piros kombájn látszik

Súlyos élelmiszerválság fenyegeti Európát – lassan búcsút inthetünk a borsónak és a babnak is

A beporzók, mint a méhek, dongófajok és lepkék, kulcsszereplői az

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének