Apple Watch 9

Az Apple kivezeti az állati bőrből készült tokokat és óraszíjakat

Az Apple bemutatta az új iPhone 15, az Apple Watch Ultra 2 és az új Apple Watch Series 9 modelleket. A rengeteg újdonság mellett néhány etikus és a fenntarthatóságot erősíteni hivatott bejelentéssel is készültek: kivezetik a bőr telefontokokat és óraszíjakat, helyettük jön a FineVowen nevű textil.

A pletykák igazak, az Apple valóban lecseréli a bőrtokokat és a bőr óraszíjakat. Mai bejelentésükön megerősítették, hogy valódi bőr helyett ezután a prémium generációs anyagból készült, FineVowen elnevezésű textilt használják majd. Az új tokok egyelőre tíz színben, fekete, narancssárga, pink, Mulbery, Taupe, Evergreen, Pacific Blue, Wisteria, Antique White és Butter Yellow árnyalatokban lesznek elérhetők. A tokok hátulja tapintásra szövetszerű, míg a szélek gumiborítást kaptak.

Az óraszíjak is ugyanebből az anyagból készülnek majd. Az új kiegészítők már rendelhetők is. Annak ellenére, hogy a szilikon előállítása a bőrnél alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással rendelkezik, az Apple az előállított kiegészítőket is kivonja majd a forgalomból, mivel a szilikonnak kifejezetten nehéz az újrahasznosítása.

Karbonsemleges Apple Watch 9

Fotó: Apple Newsroom

Nem az Apple az egyetlen

Az Apple ezzel a lépéssel a fenntarthatóbb anyagok felé történő, szélesebb körű átállást kívánja erősíteni. Ám nem ők az első olyan nagy technológiai cég, amely az állati bőrt mellőzi.

Két évvel ezelőtt a HP használt először vegán bőrt egyes laptopjai borítására, tavaly pedig a Lenovo dobta piacra ThinkPad elnevezésű laptopjait, melyeket teljesen újrahasznosított vegán bőrrel borított. Az Incipo pedig már 2020 óta kínál díjnyertes, teljes mértékben komposztálható okostelefontokokat.

Kérdés, hogy az Apple lépése mire lehet elég, hiszen a Disney, a Gucci és a Shell mellett ők azok, akik leginkább alkalmaznak szénkompenzációs módszereket, például karbonkreditek vásárlását a fenntarthatósági törekvéseikhez.

Ez a cikk is érdekelhet:

|Kék cinege almát eszik|||

Ha nem tartasz be néhány szabályt, még árthatsz is a madáretetéssel

Könnyen gerjeszthet fertőzést a madarak körében egy rosszul megválasztott madáretető,

Balogh Edina közel 20 éve dolgozik újságíróként, melyből 7 évet töltött olyan piacvezető női és életmód lapok koordinálásával, mint a Joy, a Shape és az Active Beauty. Büszke rá, hogy pályafutása alatt az egyik legnagyobb női magazin hazánkban elsőként vált cruelty-free médiummá. Elkötelezett híve a növényi alapú étkezésnek, az állat- és környezetvédelemnek, valamint a fenntarthatóságnak.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének