Rászorulókat és katonákat is ellát vegán étellel ez az ukrán csapat

Az ukrán Lviv Vegan Kitchen nonprofit szervezet fő missziójának tekinti, hogy a háború alatt is segítsen a vegánoknak növényi ételhez jutni. Egy ideje azonban másoknak is biztosítanak ellátmányt, valamint edukálják is őket vegán témában.

Elgondolkodtatok már azon, hogy háborús helyzetben milyen nehézségekbe ütközhetne, hogy tartsátok magatokat a növényi étrendhez? Az ukránok egy ideje már a gyakorlatban is szembesülnek ezzel a kérdéssel.

Mielőtt Oroszország 2022 februárjában megtámadta volna az országot, Ukrajnában, ahogy sok más országban is, terjedőben volt a húsmentes táplálkozás. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) 2020-as tanulmánya alapján a lakosság 11 százaléka vallotta magát vegetáriánusnak, 2 százaléka pedig vegánnak.

Amikor a háború alatti humanitárius segítségnyújtásról hallunk, azt gondolhatnánk, hogy az emberek örömmel fogadnak bármilyen segítséget – vegánok és nem vegánok egyaránt. A valóságban azonban ez úgy néz ki, hogy a vegánok vegánok akarnak maradni, ahogy a nem vegánok is ragaszkodnak a szokásaikhoz

– magyarázta Marta Ostrovska, a Lviv Vegan Kitchen (LVK) egyik alapítója.

A nem-vegán ukránok is képbe kerültek

Marta a testvérével, Oksana Khomiennel együtt hozta létre a nonprofit szervezetet. Azt követően, hogy megkezdődött az orosz csapatok inváziója, gondoltak egy nagyot, mindketten otthagyták korábbi munkájukat, hogy teljes mértékben ennek a projektnek szentelhessék magukat.

Hogy mi is ez a projekt? Vegán ételadományokkal segítik azokat, akik a háború miatt rászorulókká váltak, valamint a vegán ukrán katonák ellátmányáról is gondoskodnak.

Az elsődleges célunk a szervezet létrehozásával az volt, hogy segítsünk a vegán életmód fenntartásában azoknak, akik korábban már átálltak erre. Hogy segítsünk nekik megmaradni vegánnak és egészségesnek

– mondta Marta.

Kezdetben egy barátjuk vegán éttermének a konyháját használták. Honlapjukon kiemelték, nem túrták ki a helyéről a Vega Roomot, eleve be akarták már zárni. Ám rövidesen kinőtték a helyet és költözniük kellett.

Gyorsan bizonyossá vált az is, hogy nem elég a vegánokra koncentrálniuk, segítségért fordultak hozzájuk mindenevő rászorulók is.

Egyre több nem vegán menekült kezdett segítséget kérni tőlünk, és úgy döntöttünk, hogy edukáljuk is őket. Sok vendégünk át is tért a vegánságra

– írják az LVK történetében.

Arra is rádöbbentek, hogy az ukrán katonák között is vannak vegánok, akik a hagyományos fejadag keretében nem jutnak számukra is megfelelő növényi alapú ételhez. Úgy határoztak, hogy a segítségükre sietnek, és nekik is elkezdtek ellátmányt szállítani.

Zökkenők mellett segítség is jutott

Az egyik legnagyobb kihívást az jelentette az LVK számára, hogy a háború miatt megszakadtak az ellátási láncok. A nagyobb ukrán termelők a rakétatámadások és a megszállás miatt beszüntették működésüket. Így viszont borzasztó nehéz volt beszerezni a szükséges alapanyagokat.

Az LVK-csapat egyik tagja áramkimaradás alatt főz 2022 telén. Forrás: Lviv Vegan Kitchen

A szervezet, amely adományokból tartja fent magát, ehhez a helyzethez is alkalmazkodni tudott. Lengyelországból szerezték be a hiányzó a termékeket, de más szomszédos országoktól is kaptak támogatást.

Összeakadtak aztán Seth Tibbottal, a The Tofurky Company alapítójával, aki szintén komoly segítséget nyújtott az LVK csapatának. A cégvezető kifejezetten vegán ukrán szervezetet keresett, így akadt a testvérpárra, és felajánlotta nekik szolgálatait.

Marta és Oksana először rágható B12-vitaminokat kértek azoknak a gyerekeknek, akik a Lviven keresztül utaznak biztonságosabb helyekre. De Seth Tibbot abban is a segítségükre sietett, hogy össze tudjanak gyűjteni elég pénzt egy autó vásárlásához. Az ételadagok kiszállításához ez elengedhetetlen volt.

Az üzletember elárulta, minél jobban megismerte ezt a két nőt és a történetüket, annál jobban lenyűgözte őt az együttérzésük, az önzetlen bátorságuk és az üzleti érzékük.

A legjobb körülmények között is nehéz egy vállalkozást vagy nonprofit szervezetet elindítani. Az, ahogyan és amilyen gyorsan a háborús zűrzavarban véghezvitték ezt, az egyik leghősiesebb történet, amit valaha hallottam

– mondta.

(VegNews)

Ez a cikk is érdekelhet:

A Csak a Mentes Fesztivál kiállítói és látogatói felülnézetből

Vannak benned kételyek a mentes étkezés kapcsán? Oszlasd el őket a hétvégén Budapesten

A Csak a Mentes Őszi Fesztivál idén is Budapestre költözik.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének