Új piackutatás: a vásárlók pozitívan ítélték meg a precíziós fermentációval készült sajtokat

Egy friss közvélemény-kutatás alapján elmondható, hogy az állatok közreműködése nélkül készült sajtok komoly piaci részesedésre számíthatnak, különösen akkor, ha árban egy szintre kerülnek a hagyományos módon készült vetélytársaikkal. 

A sejtalapú alternatív fehérjeforrások (vagyis az állati sejtekből mesterséges körülmények között növesztett húsok) mellett a precíziós fermentációval készült élelmiszerek azok, amikről egyre többet hallani manapság. Biztos, hogy ez a közeljövőben is így lesz. Ennek az oka, hogy az ilyen eljárással készült élelmiszerek előállítása – ahogy a laboratóriumban növesztett húsoké is – sokkal kisebb környezeti terheléssel jár, mint az állatból készült változatoké, ráadásul etikusabbak is.

A sejtkultúrából növesztett húsokhoz hasonlóan itt is egy olyan eljárásról van szó, ami végeredményben az állati verzióval azonos tulajdonságokkal rendelkező terméket állít elő. A megfelelően ellenőrzött és irányított géntechnológiai folyamatoknak köszönhetően nem utánzatról vagy helyettesítőről van szó, hanem nagyon leegyszerűsítve tehén (kecske, juh stb.) nélkül létrehozott sajtról. A precíziós fermentáció hátteréről korábban ebben a cikkben írtunk.

A vásárlók nyitottak az újdonságra

A német Formo – egy precíziós fermentációt alkalmazó sajtgyártó – és a kanadai University of Saskatchewan 1200 brit megkérdezésével készített piackutatást az ilyen eljárással készült sajtok fogyasztói megítélésével, pontosabban az így előállított élelmiszerek piaci potenciáljával kapcsolatban.

Ebből egyrészt kiderült, hogy azonos árak mellett a precíziós fermentálással készült sajtok a piac 33 százalékát, vagyis akár az egyharmadát is képesek lehetnek meghódítani, ráadásul a szektor vásárlói 79 százalékban a hagyományos sajtokat vásárlók táborából kerülnének ki. Másrészt megtudtuk azt is, hogy bár ezen termékek ára jelenleg magasabb a hagyományos eljárással készült sajtokénál, a vásárlók hajlandóak lennének többet fizetni érte.

Felmerül a kérdés, hogy egy németországi cég és egy kanadai egyetem miért az Egyesült Királyság fogyasztóit kutatta, de Peter Slade (az egyetem professzora) és Oscar Zollman Thomas (a Formo elemzője) azzal érveltek, hogy a britek nagyjából egyenlő mértékben képviselik az európai és amerikai fogyasztói mentalitást, ezen felül az országban elég magas a flexitáriánusok száma és az új élelmiszeripari termékekkel szemben is elfogadók.

Nagy elégtétel volt látni, hogy a fogyasztók össze tudják kapcsolni az egyes pontokat és látják a motivációt a termék mögött: jobb a környezetnek, jobb az állatoknak, és mindenképpen szükség van rá, ha figyelembe vesszük a jelenlegi népességnövekedést

– mondta Oscar Zollman az eredményekkel kapcsolatban.

A laborban előállított húsokhoz hasonlóan az engedélyeztetési eljárás szempontjából az EU itt is sereghajtó, míg például Amerikában, Indiában és Izraelben már elindultak a folyamatok.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Vaddisznó áll erdei környezetben, és a kamerába néz

Civilek gyakorolnak nyomást a budai vaddisznók elpusztítását tervező önkormányzatra

Állatvédők és állatszerető budaiak nyílt levet írtak a XII. kerületi

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének