Rövidesen Belgiumban is betilthatják a vadásztrófeák behozatalát

Méretei ellenére a kis ország a 13. legnagyobb trófeaimportőr Európában, legalábbis ami a nemzetközi védelem alatt álló fajokat illeti. De ennek rövidesen vége szakadhat. A tiltás pontos részletei egyelőre nem ismertek.

Az európai országban 2014 és 2018 között 308 vadásztrófea behozatalára adtak ki engedélyt, amelyek legalább 40 védett faj egyedeihez tartoztak, volt közöttük hegyi zebra, afrikai oroszlán, barna medve, víziló, gepárd, de még jegesmedve is.

Ez a kegyetlen gyakorlat viszont rövidesen véget érhet, a miniszterek tanácsa ugyanis jóváhagyott egy olyan törvénymódosítási javaslatot, amely betiltaná a veszélyeztetett és védelem alatt álló fajok trófeáinak behozatalát az országba. Ezt egy 2022 márciusában tartott egyhangú szavazás előzte meg, melyen a parlament tagjai azt követelték, hogy a kormány fejezze be a veszélyeztetett fajok trófeáinak behozatalára szánt engedélyek kiadását.

A tiltásra vonatkozó javaslatot Zakia Khattabi környezetvédelmi és klímaügyekért felelős miniszter terjesztette fel.

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre beérik a kemény munka gyümölcse. Khattabi miniszter a javaslatomat egy az egyben átültette a törvénybe és a miniszterek tanácsa is elfogadta. Éppen itt az ideje, hogy komolyan védelmünk alá vegyünk a veszélyeztetett fajokat, a trófeavadászok általában a legnagyobb, legerősebb példányokra mennek, ez pedig hozzájárul az állatállomány csökkenéséhez és megbolygatásához” – nyilatkozta Kris Verduyckt, aki még 2020-ban indítványozta a trófeák behozatalának tiltását.

A 2022-es szavazást követő 16 hónapban a Humane Society International európai szervezete (HSI/Europe) szorosan együttműködött számos parlamenti képviselővel, hogy nyomást gyakoroljanak a környezetvédelmi miniszterre. Amikor kiderült, hogy a minisztérium csupán idén márciustól hagyta abba a behozatali engedélyek kiadását, az komoly felháborodást keltett a képviselők között.

Örömünkre szolgál, hogy egyhangú szavazást követően a törvénymódosítási lépések is elindultak, és kíváncsian várjuk a tiltás pontos részleteinek nyilvánosságra kerülését. Belgium mutatja az utat a többi európai városnak, melyeknek polgárai szintén azt kívánják, hogy a trófeavadászat egy letűnt kor emléke legyen csupán. A következő lépés egy uniós szintű tiltás lenne a veszélyeztetett és védett fajokra vonatkozóan, mely az európai lakosság nézeteit tükrözné

– nyilatkozta Ruud Tombrock, a HSI/Europe igazgatója.

Egész Európa elítéli a trófeavadászatot

Egy 2020-as adat alapján a belgák 91 százaléka erősen elítéli a trófeavadászat gyakorlatát, de egész Európában hasonlóan vélekednek a polgárok. Egy 2020-as felmérés, amelyet a Savanta készített, és amely mind a 27 tagországot vizsgálta, megállapította, hogy a lakosok mindössze 6 százaléka támogatta a trófeavadászatot, 83 százalékuk viszont határozottan elítélte azt. A megkérdezettek 73 százaléka támogatta a teljes Európai Unióra kiterjedő tiltást.

Számos más országban, köztük Németországban, Olaszországban és Lengyelországban is zajlik párbeszéd hasonló tiltásról, Hollandia, Franciaország és Finnország pedig már be is vezetett különböző rendelkezéseket a trófeákkal kapcsolatban. Nemrég az Egyesült Királyság is lépéseket tett, ahol a tiltás 6.000 fajra terjedne ki, ami az egyik legszigorúbb az egész világon.

(Humane Society International)

Ez a cikk is érdekelhet:

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Krémes, egzotikus vegán desszert a Szezám Éjszakája fagylalt, amelynek titkos

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének