Egy ló halála miatt vizsgálják felül a barbár japán hagyományt

El kellett altatni egy lovat, miután lábát törte egy japán rendezvény során. Botokkal, ütésekkel hajtották az állatot a meredek pályán.

Állatok szenvedésével járó nemzeti hagyományokból világszerte nincs hiány. Elsőre a legtöbb európainak talán a spanyol bikaviadalok ugranak be ilyen jellegű tradícióként, de sajnos ezen kívül is hosszasan sorolhatók a hasonló, állatok kizsákmányolására épülő események.

Bikák, rókák és lovak a célkeresztben

Ott van például a dél-afrikai Ukweshwama ünnep is, amelyen fiatalok egy csoportja gyakorlatilag puszta kézzel mészárol le egy bikát. Kitépik a nyelvét, maréknyi földet nyomnak a szájába, kinyomják a szemét, majd a nemi szervét is megcsonkítják.

Angliában és Skóciában 2004 óta már tiltott tevékenység a rókavadászat, de még így is sok az ezzel kapcsolatos törvénysértés és letartóztatás. Ezért a Munkáspárt több képviselője is szigorítást követel.

Az állatjogi aktivisták körében nagy felháborodást kelt a spanyol Las Luminarias esemény is. Ennek keretében máglyákon ugratnak át lovakkal, a hagyomány szerint azért, hogy azok megtisztuljanak. A szervezők az állatvédők kritikáira úgy reagáltak, a lovaknak nem eshet bántódásuk, hiszen megteszik a kellő óvintézkedéseket: megkurtítják a farkukat és sörényüket.

Ezúttal Japán húzta ki a gyufát az állatvédőknél

A Life Investigation Agency (LIA) állatjogi szervezetet júniusban jogi panaszt nyújtott be a japán Mie prefektúra rendőrségén az Ageuma Shinji fesztiválhoz köthető több mint 130 személy ellen.

Ren Yabuki, a LIA alapítója elmondta, azt követően döntött a szervezet a jogi lépések mellett, hogy a Merzouga nevű lovat el kellett altatni. Az állat a fesztiválon eltörte a lábát, és már nem lehetett segíteni rajta.

A kétnapos rendezvény során hat városrész lovasai vesznek részt egy megmérettetésen. A lovaknak egy 100 méteres pályát kell teljesíteniük. Végig felfelé futnak egy meredek dombon, majd egy két méter magas gátat maguk mögé utasítva léphetnek csak be a Tado Taisha sintó szentély területére.

A lovak gyakran megtántorodnak az akadály láttán, a közönség pedig válogatott módszerekkel buzdítja ezeket az állatokat. Gyakran megpofozzák őket, de kötelekkel, botokkal és ostorokkal is ütik őket „biztatásképp”.

Ha a nyilvánvaló bántalmazásokról – a lovak botokkal, kötéllel való ütlegeléséről, rugdosásáról és a kiabálásról – nem állapítják meg, hogy az állatvédelmi törvényt megsértik, a rituálé mögött húzódó alapvető probléma soha nem oldódik meg. A hagyományból szórakozás lett, ennek pedig mielőbb véget kell vetni

– mondta Ren Yabuki.

Most úgy tűnik, az aktivista kívánsága valóra válhat. Merzouga elaltatása akkora visszhangot keltett, hogy a szentély tisztviselőiből, a prefektúra képviselőiből, a helyi rendőrségből és a helyi lakosokból álló tanács zárt ajtók mögött ülésezett. Ezt követően pedig bejelentették, a domb szerkezetét, de magát a kétméteres falat is felül kell vizsgálni.

A LIA-alapító elárulta, abban bízik, hogy egyszer elérkeznek oda, hogy többé nem használnak állatokat az esemény során.

(South China Morning Post)

Ez a cikk is érdekelhet:

Luxusjacht az óceánon felülnézetből

Kikerültek a szupergazdag elit elkeserítő számai – a világ issza meg a levét

Hatalmasra nőtt a szakadék a világ legszennyezőbb elitje és azok

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének