146 kutya tetemére bukkantak egy menhely vezetőjének otthonában

A menhely dolgozóit valósággal sokkolta a hír, hogy az alapító lakásán száznál is több kutya tetemét találták a hatóságok. Az önkéntesek által működtetett menhely dolgozói most azt kérik a közvéleménytől, hogy ne ez alapján ítéljék meg a menhelyet, hanem a munkájuk alapján, amivel hatezernél is több kutyának sikerült már otthont találniuk.

Elképzelni is borzalmas, milyen lehetett meglátni mindazt, amivel a Portage Animal Protection League (PAPL) ügynökei szembesültek a június 16-án Mantuában (Ohio) lezajlott házkutatás alkalmával. Az állatvédelmi ügynökség munkatársai azután folytatták le a házkutatást, hogy megtudták, egy másik városban (Parma, OH) állatkínzással vádolják az ingatlan tulajdonosát.

A lakásban az állatvédők közleménye szerint száznegyvenhat kutya tetemét találták meg, melyek a bomlás különböző fázisaiban voltak, sokan közülük még mindig a ketrecükben. Egyetlen élő kutya sem volt a lakásban.

Az esetet az teszi még megdöbbentőbbé – már amennyiben ez egyáltalán lehetséges –, hogy a lakás tulajdonosa, Barbara Wible a Canine Lifeline Inc. nonprofit állatmenhely alapítója és elnöke.

A hatóságok már régóta figyelték a menhely vezetőjét

A PAPL egy hosszas nyilatkozatban mutatja be az ügyre vonatkozó összes megismerhető részletet. Ebből a dokumentumból megtudhatjuk, hogy az állatvédelmi ügynökség egyik munkatársa már tavaly júliusban felkereste a mantuai lakást, mert bejelentés érkezett pár teherautóban tartott kutyáról.

Wible a kiérkező ügynöknek azt mondta, hogy a kutyákat éppen most mentette Kentuckyból, és minden szükséges orvosi papírt rendelkezésre bocsátott. A házba nem engedte bemenni a vizsgálódó ügynököt idős anyjára hivatkozva, de azt elmondta, hogy bent is van négy kutya, akik az ablakból szintén egészségesnek látszottak.

Ezt követően sok alkalommal történtek még rutinszerű ellenőrzések – 2022. augusztus és 2023. június között 10 alkalommal –, de tavaly augusztus óta Wible elérhetetlen volt. Nem reagált a megkeresésekre, a teherautója is eltűnt, a ház pedig elhagyatottnak és lakatlannak tűnt. Nem volt semmilyen jogi alap az ingatlan átkutatására.

Mindez megváltozott, amikor június 15-én a PAPL fülest kapott, hogy a nő ellen egy másik városban eljárás indult állatkínzás vádjával. Másnap megvolt a házkutatási parancs, azt követően pedig a szörnyű felfedezés.

A másik eljárást egyébként azután indították, hogy a nőhöz kiérkező mentősök – Wible gyógyíthatatlan rákos beteg – szembesültek a parmai lakásban tapasztalható állapotokkal. Ebben az ingatlanban tizenkét halott kutyát találtak, de szerencsére a többi (körülbelül két tucat) állatot sikerült orvosi ellátásban részesíteni és elhelyezni egy közeli állatmenhelyen.

Habár a nekropsziákat, vagyis a boncolásokat még nem folytatták le minden állatnál, az jól látható volt, hogy a kutyák nem humánus módon vagy altatás következtében pusztultak el. Elég nagy a valószínűsége, hogy az állatok haláluk előtt szenvedtek.

Az állatok által átélt szükségtelen szenvedés egyszerűen elképzelhetetlen. Igazságot érdemelnek, és a szervezetünk úgy érzi, hogy a jelképes igazságszolgáltatás is fontos

– olvasható a PAPL nyilatkozatában, utalva arra, hogy Barbara Wible jelenleg kórházban van, és állapota miatt akármilyen büntető tételnek valószínűleg csak névleges jelentősége lesz.

A menhely dolgozóit sokkolta az eset

Az állatmenhely weboldalán is beszámolt a történtekről, valamint arról, hogy mennyire meglepte az ott dolgozó  önkénteseket a hír.

„Egyetlen önkéntes dolgozó sem volt tudatában Wible egészségi állapotának, vagy annak, hogy otthon kutyákat tart, illetve hogy azokat milyen állapotban tartja fogva” – olvasható a bejegyzésben.

Leírásuk alapján Wible nagyon titokzatos személy volt, az önkéntesek közül pedig soha senki nem járt a házában. Arról sem tudtak, hogy beteg, most pedig becsapottnak és átvertnek érzik magukat, miközben gyászolnak a történtek miatt.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy az önkéntesek által üzemeltetett menhely működése óta már több mint 6.000 állat számára talált otthont.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Galambok ísznak mumbaii köztéren, háttérben egy tehén

Ökológiai és higiéniai kockázatot jelent ez a szokás, mégis tüntetnek a tiltása ellen

Heves indulatokat váltott ki Mumbaiban egy bírósági döntés, amely megtiltja

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének