A húsvásárlás csökkentésével spórolnak a legtöbbet a hollandok

A hollandok inkább tésztát és krumplit vesznek hús helyett a szupermarketekben, a húsvásárlás mértéke pedig visszaesett egy friss elemzés szerint. Zöldségekből a boltok többet tudtak eladni az év első negyedévében, mint 2019 első három hónapjában.

Visszaesett a forgalom a holland szupermarketekben, a legnagyobb mértékben a hús iránti kereslet csökkent – mutatott rá egy friss elemzésében az ABN AMRO, amely a harmadik legnagyobb holland bank.

A pénzintézet felhívta rá a figyelmet, hogy a hollandok a húsok mellett a gyümölcsökből, a zöldségekből és a tejtermékekből is egyre kevesebbet vásároltak több negyedévet vizsgálva.

A visszaesés persze részben a koronavírus utáni újranyitással magyarázható: ahogy ismét megnyílt a lehetőség arra, hogy az emberek étterembe is beüljenek, az valamelyest megtépázta a szupermarketek eladási statisztikáit. Azt várhatnánk, hogy egy korrekciós időszak után mára visszaálltak a pandémia előtti arányok. Ez azonban egyelőre nem történt meg.

A Holland Nemzeti Statisztikai Hivatal (CBS) szerint 2023 első negyedévében 2,2 százalékkal csökkent az értékesítési volumen 2019 első negyedévéhez képest.

A hollandok a krumplira szavaztak

A 2019-es szinthez képest alacsonyabb keresletre is megvan persze a magyarázat. Ez pedig a vásárlóerő visszaesése. A szupermarketekben Hollandiában is emelkedett a világszerte tapasztalható infláció mellett a termékek ára, ezt pedig nem követte le a béremelkedés. A reálbérek csökkenésének következményeképpen a vásárlóknak jobban meg kell most fontolni, mire költenek, mint 2019-ben.

Az ABN AMRO elemzői szerint ez számos aktuális vásárlói szokásban és eladási adatban tetten érhető.

  • A vásárlók előnyben részesítik a szupermarketek saját márkás termékeit.
  • Jobban odafigyelnek arra, melyek az éppen akciós árucikkek, és jobban kihasználják ezeket a lehetőségeket, mint a most tapasztalható megélhetési válság előtt.
  • A fogyasztók saját bevallásuk szerint most igyekeznek visszaszorítani az élelmiszer-pazarlásukat, kevesebbet nassolnak, kevesebb húst készítenek, helyette pedig inkább olyan olcsóbb termékeket használnak fel, mint a tészta vagy a krumpli.

Az IRI kutatóintézet szerint Hollandiában 2023 első negyedévében 2019 azonos időszakához képest

  • a húseladások 13 százalékkal,
  • a tejtermékek értékesítése mintegy 6 százalékkal,
  • a gyümölcseladások pedig 4 százalékkal csökkentek.

Mindeközben a zöldségből 4 százalékkal többet adtak el, mint 2019 első negyedévében.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Kóstold meg a klasszikus magyar túrós csusza vegán változatát! Krémes

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének