Kutyáját kényszerítette fajtalankodásra egy amerikai professzor

Az elismert professzor tettét a környéken felszerelt vadfigyelő kamerák rögzítették, azonosítani pedig a hátizsákja alapján sikerült. A professzor ellen többek között állatkínzásért emelt vádat a helyi természetvédelmi hivatal.

Themis Matsoukas elismert oktató, többszörös díjnyertes tanár, vegyészmérnök, a Penn State University egykori professzora – a vádak óta felmentették állásából –, de minden bizonnyal sokak emlékezetében csak úgy fog megmaradni, mint az a pennsylvaniai professzor, aki a kutyájával fajtalankodott a Rothrock állami erdőben. Matsoukas 1991 óta dolgozott az egyetemen.

A hatvannégy éves akadémikust még április 13-án rögzítette egy vadfigyelő kamera, amint border collie fajtájú kutyáját  fajtalankodásra kényszeríti. Lebukásához a hátizsákja nyújtott segítséget, amit egészen 2014-ig visszamenőleg megtaláltak a vadkamerák felvételein, miközben Matsoukas deréktől lefelé – leszámítva a zoknit és a bakancsot – teljesen meztelen volt.

A kamera felvételei alapján a fajtalankodást saját maga is megpróbálta rögzíteni tabletjével, de arról nem szól hír, hogy a hatóságok megtalálták-e a felvételt az eszközön.

A vádemelés – amelyet a Department of Conservation and Natural Resources állami hivatal nyújtott be – azután történt, hogy június 9-én a hivatal dolgozói házkutatási paranccsal jelentek meg a professzor lakásán, aki nagy valószínűséggel tisztában volt azzal, miért jelentek meg nála a hatóságok.

A fajtalankodás is állatkínzás

A professzor az elmondások alapján a házkutatás közben végig ideges, izgatott állapotban volt. A nyomozást végzőknek azt hajtogatta, hogy neki vége, ezzel befellegzett, és olyat is mondott a parkőröknek, hogy inkább lőjék le. Tettére magyarázatként annyit mondott, hogy így ereszti ki a gőzt.

A házkutatás során minden olyan tárgyat megtaláltak, ami a felvételek alapján azonosíthatta a professzort. Előkerült az a bizonyos hátizsák, a felvételen is látható símaszk és az áldozat is, vagyis a border collie fajtájú kutya, akinek az egészségügyi, illetve lelki állapotáról egyetlen forrás sem tesz említést.

„Helytelen lenne az ügy ezen szakaszában kommentálnom azt” – mondta Matsoukas védője, Matthew McClenahen.

A professzort a közszeméremsértés, kihágás, valamint rendzavarás mellett állatkínzással is vádolják. Az előzetes bírósági meghallgatásra július 19-én kerül sor Huntingdon megyében.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Tigris a dániai állatkertben

Meguntad a háziállatod? Etesd meg a dán állatkert ragadozóival

Nagy port kavart egy dániai állatkert friss felhívása, amelyben arra

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének