Veszélyezteti a mormotákat a hétvégi Forma–1-es futam

A kanadai verseny teljesítése közben belefuthat a Forma–1 mezőnye a szokásos montreali problémába: mormota juthat be a pályára. Csapdákkal próbálják távol tartani az állatokat a száguldó autóktól.

Ha ikonikus kanadai állatokat kellene felsorolni, a többség biztosan a top 5-ös listára tenné a mormotát is. Ez pedig nem véletlen. Észak-Amerikában még külön mormotanap is van, ezt február 2-án ünneplik az Egyesült Államokban és Kanadában. A hagyomány gyakorlatilag pont ugyanúgy működik, mint más kultúrákban a medvével: ha a mormota meglátja az árnyékát, hosszú, elhúzódó télre kell számítani, még legalább hat hétig tartó hidegre.

Az idei mormotanap egyébként szomorúan alakult Kanadában. Az ünnepség kezdete után 40 perccel az esemény szervezője, Roberto Blondin bejelentette, az ország leghíresebb időjósa már nem bújik ki többet az odújából, elpusztult.

Forgalomba kerülhetnek a mormoták

Ezen a hétvégén ismét mormotaéletekért izgulhatnak az állatbarátok, a Forma–1 mezőnye ugyanis a montreali pályán köröz péntektől vasárnapig.

A Circuit Gilles Villeneuve-ön gyakorlatilag már az első, 1978-ban megrendezett versenyhétvége óta problémát okoz, hogy az állatok a pályán csellengenek. A pilótáknak erre egy olyan aszfaltcsíkon kell reagálniuk, ahol a maximum sebesség (DRS-sel, azaz az előzést segítő, légellenállást csökkentő rendszer aktiválásával) elérheti a 342 kilométer/órát is.

Sajnos a versenyzők kivételes reakcióideje sokszor nem elegendő a balesetek elkerüléséhez. Romain Grosjean például – a Haas színeiben versenyezve – 2018-ban, az egyik szabadedzésen elütött egy mormotát. A pilóta akkor azt mondta, csalódott, hogy a pályabírók nem próbálták meg elkapni és levinni a pálya területéről az állatot.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (Fédération Internationale de l’Automobile, FIA) akkori versenyigazgatója, Charlie Whiting azonban kifejtette, az irányító testület tanácsolta azt, hogy ne próbálják meg eltávolítani a rágcsálót a száguldó autók közeléből.

Úgy éreztük, összességében jobb, ha hagyjuk, és abban bíztunk, hogy nem kezd el keresztül-kasul vágtatni a pályán, de sajnos megtette. Ezek az állatok őshonosak ezen a szigeten, és mindent megtesznek, hogy olyan helyekre is eljussanak, ahonnan jobb volna távol maradniuk. Mi mindent megteszünk, hogy ez ne sikerüljön nekik, igyekszünk betömni az összes lyukat, de ők újakat ásnak

– nyilatkozta az egykori versenyigazgató.

Csapdákkal próbálkoznak

A helyi TVA Nouvelles információi szerint a montreali városvezetés utasítására csapdákat helyeztek ki a pálya környékén, hátha ezzel vissza tudják szorítani a pályára jutó mormoták számát a hétvégén. Az állatokat finom falatokkal igyekeznek a ketrecekbe csalni, hogy aztán biztonságos helyre költöztessék őket.

A mormoták védett állatok Kanadában, így természetes, hogy kizárólag élve fogó csapda jöhet számításba.

Nem meglepő persze, de nem a mormota az egyetlen faj, amelyet kerülgetni kellett a Forma–1 mezőnyének. Találkozott már a mezőny

  • rókával,
  • kutyával,
  • hatalmas gyíkkal és
  • madarakkal is.

(Crash.net)

Ez a cikk is érdekelhet:

Fekete-fehér tehén néz bele a kamerába

Újabb járvány jelent meg Magyarországon: a kéknyelv-betegség

Alighogy pontot tettünk a ragadós száj- és körömfájás pusztításának végére

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének