Kanadában kivezetik a toxikológiai állatkísérleteket

A Bill S-5 névre hallgató törvénymódosítás lényege, hogy az egész országban kivezessék az állatokon végzett toxikológiai kísérleteket. A cél, hogy alternatív tesztelési módszereket alkalmazzanak a gerinceseken való kísérletek helyett. Az indítványt június 13-án meg is szavazta a kanadai parlament.

Az év elején már írtunk róla, hogy az országban 2015 óta napirenden lévő elhatározás, hogy betiltsák az állatkísérleteket, de eddig valamiért nem került erre sor.

Az országban 2020-ban több mint 5 millió állat szenvedett a kísérletező kutatók kezei között, ami 11 százalékkal magasabb szám, mint 2019-ben.

A Bill S-5, amely az 1999-es kanadai környezetvédelmi törvény (CEPA – Canadian Environmental Protection Act) kiegészítése, a június 13-i szavazáson egyben a királyi jóváhagyást is megkapta. Az 1999-ben életbe lépett CEPA törvénynek ez az első komolyabb módosítása.

A kiegészítés értelmében ki kell vezetni az állatokon végzett toxikológiai teszteket, helyettük pedig új, alternatív megoldásokat kell alkalmazni és népszerűsíteni. Ezek nemcsak pontosabb eredménnyel szolgálhatnak, de erkölcsi szempontból is sokkal kedvezőbbek, hiszen a számítógépes modellek nem szenvednek, ellentétben az állatokkal.

Habár az eredeti törvény is kezdeményezte az állatokon végzett toxikológiai tesztek kivezetését, semmilyen konkrétumot nem tartalmazott erre vonatkozóan. A mostani kiegészítés értelmében a kormánynak kötelessége támogatni az új tesztelési módszereket, kötelezi a környezetvédelmi és egészségügyi minisztert, hogy két éven belül előálljon egy tervvel, amely az állatmentes tesztelési módszereket népszerűsíti, ezt követően pedig éves szinten beszámolót kell adnia arról, hogyan halad a megvalósítás.

Az állatkísérletek a tudomány útjában állnak

Az Animal Justice – amely szervezet más állatvédőkkel együtt komoly szerepet játszott az új törvénymódosítás kialakításában – részletesen leírja, milyen módon zajlanak a toxikológiai tesztek az országban.

A vizsgálatok lényege, hogy kiderítsék, mik azok a határértékek, amikor egy méreganyag olyan heves reakciókat vált ki, mint például a vakság, tumor kialakulása, különböző bőrbántalmak vagy éppen halál.

A folyamat nemes egyszerűséggel annyi, hogy hónapokon keresztül – vagy az állat haláláig – etetik mérgező anyagokkal a jellemzően érzéstelenítés vagy bármilyen fájdalomcsökkentés nélkül szenvedni kénytelen alanyokat.

Az állatvédők szerint éves szinten 150.000 állat szenved ilyen toxikológiai vizsgálatokban. Az alanyok több mint a fele ráadásul E- kategóriás teszteket kénytelen elviselni, amely besorolás a legnagyobb fájdalomérzettel járó teszteket jelöli.

A Humane Society International (HSI) kanadai szervezete azt reméli, hogy messzire mutató következményei lesznek a módosításnak.

Örömmel értesültünk róla, hogy megszavazták a Bill S-5 törvénymódosítást, ami az állatkísérletek kivezetését indítványozza a kémiai vizsgálatokban. Ez a lépés állatok tízezreinek életét mentheti meg éves szinten, és előmozdíthatja a közegészségügyi és környezetvédelmi törekvéseket a fejlettebb és pontosabb vizsgálatoknak köszönhetően

– nyilatkozta Shaarika Sarasija, HSI/Canada senior stratégája, kutatás- és szabályozástechnikai szakembere.

Mi is írtunk róla, hogy a tudományos álláspont egyre inkább az, hogy az állatkísérletek nemcsak szükségtelenek, de egyenesen akadályozzák a tudományos és orvosi fejlődést, hiszen a legtöbb esetben pontatlan, nem megbízható és teljesen irreleváns eredmények születnek a kísérletek során, miközben elképzelhetetlen mennyiségű szenvedést okozunk olyan élőlényeknek, akik ezt a szenvedést hozzánk hasonló módon képesek átélni.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Ha szereted a mogyorókrémet, de szeretnél egészségesebb, vegán alternatívát, ez

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Jégtakaró felülnézetből, a repedezett, széttört jégdarabok alatt látszik a vízfelszín

Jégvulkán tört a felszínre Grönlandon – ilyet még a tudósok sem láttak

Galambok ísznak mumbaii köztéren, háttérben egy tehén

Ökológiai és higiéniai kockázatot jelent ez a szokás, mégis tüntetnek a tiltása ellen

||

Budapest ad otthont Európa legnagyobb vegán csúcstalálkozójának

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének